Csontváry géniusza - A magányos cédrus, kiállítás a Várban
Egyszer már megkíséreltük a bejutást anyuval, de kilométeres sor állt, és kb. 20 perc álldogálás után értük el a táblát, amire ki volt írva, hogy csak előre váltott jeggyel lehet bemenni, nekünk meg olyanunk nem volt, úgyhogy inkább sétáltunk egyet a Várban.
Másodszor készültünk, volt jegyünk is, úgyhogy teljes lelki nyugalommal vágtunk neki a kiállításnak. Szerencsére pont jött David Cameron, így aztán a város egy része, többek között a Dísz tér, le volt zárva, és nem engedtek be senkit. Illetve egy ott lakót meg minket rendőrök kísérgettek, nagyon menő volt. (Na, jó, inkább nagyon vicces.) Hogy a lezárás miatt vagy másért, azt nem tudom, de semmiféle sor nem volt, odamentünk, aztán beengedtek, ennyi.
Csontváryt eddig nem igazán ismertem, persze A magányos cédrust igen, de különben nem sok mindent tudtam volna mondani róla. Most meg sajnálom. Sok nehéz sorsot lehet élni, neki is ilyen jutott - meg nem értett zseniként küzdeni az elismerésért szörnyű lehet. Valami kis kattanása is lehetett neki, legalábbis néhány jel erre utal (meg az, hogy az életrajza végén az szerepel, egyre súlyosbodott a pszichózisa). Ilyen jel például, hogy Baalbekben járva úgy döntött, a követ (ami talán a várandós nő köve, és a kőbányában van, amennyire ki tudtam deríteni) haza kellene hozatni, mert a magyar őstörténet emléke, hiszen onnan származtak az ősmagyarok. Azért az kemény szerintem. Nagyon nehéz lehetett neki feldolgozni azt, hogy egymás után szervezte magának a kiállításokat, és egyiknek sem volt semmiféle visszhangja, nem ismerték el az ő zsenialitását, miközben ő meg volt róla győződve, hogy az Istentől kapott küldetést is sikerrel teljesítette, vagyis túlszárnyalta az akkoriban legnagyobbnak tartott festőt, Raffaellót is. És ezt az egészet úgy kellett neki megélnie, hogy 40 éves koráig patikusként tevékenykedett, jogot tanult, szóval csupa olyat csinált, amiből meg lehet élni, majd 40 évesen fogta, és kinevezte magát festőművésznek. Persze korábban is rajzolt meg festett már, de 40 éves korára lett benne egészen biztos, hogy ő egy festőzseni. (Miközben egy-két évvel korábban még azt a kritikát kapta egy egyetemi oktatótól, hogy az ábrázolásai nem többek egy 10-12 éves gyerek első próbálkozásainál.) A kiállítás végére új értelmet nyert számomra A magányos cédrus - most már azt gondolom, hogy az a fa maga Csontváry.
A képei egyébként furák. Nagyon rosszul ábrázol embert és állatot, pedig mindkettő ment neki, ezt a kiállítás elején bemutatták. Csak hát menet közben úgy döntött, nem a valóság számít, ezért nem kell pontosan ábrázolni az embereket. Talán a taorminai színház romjairól festett képe tetszett legjobban (lehet, hogy azért, mert ott most voltam, és érdekes volt látni, ő milyennek látta), meg talán a Baalbek. Ja, és Schaffhausen, mert ott is voltam, és izgalmas volt látni, milyen volt száz éve.
Másodszor készültünk, volt jegyünk is, úgyhogy teljes lelki nyugalommal vágtunk neki a kiállításnak. Szerencsére pont jött David Cameron, így aztán a város egy része, többek között a Dísz tér, le volt zárva, és nem engedtek be senkit. Illetve egy ott lakót meg minket rendőrök kísérgettek, nagyon menő volt. (Na, jó, inkább nagyon vicces.) Hogy a lezárás miatt vagy másért, azt nem tudom, de semmiféle sor nem volt, odamentünk, aztán beengedtek, ennyi.
Csontváryt eddig nem igazán ismertem, persze A magányos cédrust igen, de különben nem sok mindent tudtam volna mondani róla. Most meg sajnálom. Sok nehéz sorsot lehet élni, neki is ilyen jutott - meg nem értett zseniként küzdeni az elismerésért szörnyű lehet. Valami kis kattanása is lehetett neki, legalábbis néhány jel erre utal (meg az, hogy az életrajza végén az szerepel, egyre súlyosbodott a pszichózisa). Ilyen jel például, hogy Baalbekben járva úgy döntött, a követ (ami talán a várandós nő köve, és a kőbányában van, amennyire ki tudtam deríteni) haza kellene hozatni, mert a magyar őstörténet emléke, hiszen onnan származtak az ősmagyarok. Azért az kemény szerintem. Nagyon nehéz lehetett neki feldolgozni azt, hogy egymás után szervezte magának a kiállításokat, és egyiknek sem volt semmiféle visszhangja, nem ismerték el az ő zsenialitását, miközben ő meg volt róla győződve, hogy az Istentől kapott küldetést is sikerrel teljesítette, vagyis túlszárnyalta az akkoriban legnagyobbnak tartott festőt, Raffaellót is. És ezt az egészet úgy kellett neki megélnie, hogy 40 éves koráig patikusként tevékenykedett, jogot tanult, szóval csupa olyat csinált, amiből meg lehet élni, majd 40 évesen fogta, és kinevezte magát festőművésznek. Persze korábban is rajzolt meg festett már, de 40 éves korára lett benne egészen biztos, hogy ő egy festőzseni. (Miközben egy-két évvel korábban még azt a kritikát kapta egy egyetemi oktatótól, hogy az ábrázolásai nem többek egy 10-12 éves gyerek első próbálkozásainál.) A kiállítás végére új értelmet nyert számomra A magányos cédrus - most már azt gondolom, hogy az a fa maga Csontváry.
A képei egyébként furák. Nagyon rosszul ábrázol embert és állatot, pedig mindkettő ment neki, ezt a kiállítás elején bemutatták. Csak hát menet közben úgy döntött, nem a valóság számít, ezért nem kell pontosan ábrázolni az embereket. Talán a taorminai színház romjairól festett képe tetszett legjobban (lehet, hogy azért, mert ott most voltam, és érdekes volt látni, ő milyennek látta), meg talán a Baalbek. Ja, és Schaffhausen, mert ott is voltam, és izgalmas volt látni, milyen volt száz éve.
Taormina
Baalbek
Schaffhausen
Kár lett volna kihagyni. Aki szeretné, még január 31-ig megnézheti.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése