B.Ú.É.K. 2016

Hagyománytisztelő módon idén is otthon szilvesztereztem a szüleimmel, a nagynénémmel, az ő barátjával és anyu barátnőjével. Hát, gyerekkoromban még úgy nézett ki ez a csapat, hogy a szüleim, a nagynéném, a férje és Dani, anyu barátnője a fiával, anyu másik barátnője a két lányával, plusz néha plusz emberek, mint például anyu kecskeméti barátnője a két fiával, meg mintha emlékeznék olyan szilveszterre is, amin anyu Angliába szakadt unokahúga is ott volt. És persze mindig ott volt Liza is. De azóta sok minden változott, egyesek már más család tagjai, mások nem élnek. Belegondoltam abba is, micsoda telefonálgatások mentek mindig éjfélkor, aztán most már nincsenek nagymamák, akiket fel lehetne hívni.

Amúgy nem szomorkodással töltöttem a szilvesztert, csak ez úgy minden évben eszembe jut, mert fura, hogy így összezsugorodott a csapat.

Volt rengeteg kaja, és megint megállapítottam, hogy ennyit nem szabad enni, meg szerintem nem is lehet, nem értem, hova ment a rengeteg kaja, amit betettem a számba. Valami szörnyű. Pedig már volt több olyan karácsony és szilveszter, amikor nem ettem többet, mint egy átlagos napon, de visszaestem. Még szerencse, hogy minden finom volt, szóval azért nagy kár nem esett. Most majd pár napig salátán élek (paradicsom, paprika, uborka, esetleg egy kis sajt bele, öntetnek kefír), és akkor helyreáll a világ rendje.

Éjfél előtt volt három (vagy négy?) kör darts, és most nem voltam annyira béna, mint általában. A legtöbb esetben mindhárom nyíllal eltaláltam a táblát, és pontot is szereztem. Utána activityztünk, és mi Gabival (aki a nagynéném) utcahosszal vertük a többieket. Aztán elkezdtük a Tabut, de éjfél előtt félbehagytuk, mert hát éjfélkor el kell énekelni a Himnuszt, koccintani kell, aztán meg tűzijátékot szoktunk nézni az ablakból. Idén a szomszéd petárdát is hajigált, nagyon örültem neki - a petárdától nemcsak a kutyák félnek, hanem például én is, és nem is értem, miért kell beszerezni, amikor konkrétan be van tiltva. No de a lényeg, hogy nagyon finom pezsgőt ittunk (én amúgy nem szeretem a pezsgőt, tehát ez tőlem nagy szó), és az új gépem tök szép képeket lőtt a tűzijátékról.

Az elnöki beszédről szélsebesen elkapcsoltunk (én a magam részéről a politikusok látványát sem bírom, a hangjuktól meg olyan harctéri idegesség kap el, hogy inkább kerülöm őket, nagy sikerrel - 2015-ben például egy fél szót sem hallottam politikus szájából), és apu véletlenül pont a Gyalog Galoppon landolt, amit a Dunán adtak reklám nélkül. Ennek annyira megörültünk, hogy megnéztük a filmet. Még mindig nagyon vicces, viszont kis híján megölte a bulit, mert többen elálmosodtak/elaludtak, pedig még csak hajnali 2 volt. Gyorsan folytattuk a félbehagyott Tabut, amit megint csak megnyert a párosunk (ezúttal Gabi barátjával játszottam), és utána még belefért egy Ország, város, híres ember (folyókat nem tudok, kész) meg egy Dixit is, amit még évekkel ezelőtt Tomival csináltunk anyuéknak (illetve szerintem főleg én csináltam, mert én ragasztgattam a képeket a kis kártyákra). Na, a Dixitben nem nyertem, viszont utolsó lettem, de ettől még tök jó volt.

6-kor aztán elmentünk aludni, és én egészen 2-ig úgy is maradtam. Azért az megnyugtató volt, hogy nem én ébredtem utoljára. Volt lencseleves meg virsli, aztán beszélgetés, aztán anyuék hazahoztak. Most meg csak üldögélek, relaxálok, és azt találtam ki, hogy 10-kor (eredetileg 9-kor, de hát az már elmúlt) lefekszem, és kb. éjfélig csak olvasni fogok, ahogy régen szoktam esténként. Holnap aztán malacos futás lesz, utána fordítás, este meg olvasás. Jó lenne filmezni is, de azt még mindig nem szeretek egyedül. Ezt amúgy nem értem, de ha egyedül vagyok, legfeljebb sorozatot nézek - nem ritkán például egy sorozat két darab 45 perces részét, amennyi erővel akár egy filmet is megnézhetnék, és mégsem.

Remélem, mindenkinek jól telt a szilvesztere, és boldog volt az újév (meg az új év is az lesz).


Tűzijáték nem tűzijáték módban

Tűzijáték tűzijáték módban




Reggelre lett hó. Egy kicsi. De a kicsi hó is hó :)

Megjegyzések

  1. ez a fényképező még mindig nagyszerű :), és a havat irigylem, errefelé nem jött :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is eléggé tetszik a gép :) Ennyire szép tűzijátékos képem még sosem lett. Az meglep, hogy nálatok nem volt hó :O Annyira azért nincs messze egymástól a város két pontja. Fura.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai