Everest (2015)
Ha már így otthon ragadtam még egy éjszakára vasárnap, gondoltam, az angolóráim után elmegyek moziba. (Előttük megnéztem a Barátok közt legutóbbi részét, mert már két és fél éve, hogy leszoktam róla, azóta nem láttam egyet sem, és kíváncsi voltam, hol tart a sztori. Tényleg igaz, hogy ha évekig nem nézed, akkor sem maradsz le semmi lényegesről a történet szempontjából. Viszont jókat vigyorogtam rajta. Humoruk még mindig van az íróknak.)
Ha meg mozi, akkor Everest, mert nagyon érdekelt a film. Eleve érdekesnek tűnt, de aztán olvastam róla egy kritikát (tökéletesen spoilermenteset, a cselekményről is alig árult el valamit, le a kalappal), és akkor már nem volt kérdés, hogy megnézem.
Nekem új volt, hogy 1996-ban ekkora tragédia történt ott. Pedig akkor már néztem híradót, és tuti, hogy ez otthon is hír volt. De mindegy, valószínűleg akkoriban még más típusú hírek voltak rám nagyobb hatással, olyannal, hogy halványan még most is rémlik egy-kettő.
1996. május 10-én egyazon napon összesen 34 ember vágott neki az Everestnek, túlnyomó részük nem profi hegymászóként - bár hegymászói tapasztalatuk volt, sokan még sosem jártak 8000 méter környékén sem, tehát nem élték még át, milyen, amikor annyira kevés az oxigén, mint olyan magasan. Ezek az emberek nem kis összegeket fizettek utazási irodáknak, hogy a túravezetőik felvigyék őket a csúcsra - és már akkor is téma volt, hogy elüzletiesedett az Everest, és már nem a profi teljesítményről szól, hanem arról, hogy gazdag emberek is elmondhassák, a világ tetején álltak. A film pont arról szól, mennyire megváltoztatja a döntéseket és a prioritásokat ez a tény, mennyire más ez, mint amikor a profi hegymászó önmagáért megy oda.
Nagyon elgondolkodtató a film, még most is töprengek rajta, mi lett volna, ha, vajon melyik volt az a hiba, aminek hiányában a tragédia sem történt volna meg, illetve ki az, aki akkor is ott maradt volna a hegyen, ha nem történnek meg ezek a hibák. Azt is nagyon érzékletesen ábrázolja, mennyire kicsi az ember a természet erejéhez képest, mennyire semmi az élet, és mennyire félelmetes az Everest. Eddig sem voltak komoly ambícióim az Everest megmászására, de most vált egészen biztossá, hogy ilyesmi még csak fel sem merülhet bennem soha. Mert nemcsak a mászást magát látjuk, hanem a rákészülés másfél hónapját, és már az is annyira durva, hogy feltehetőleg akkor sem vállalnám be, ha nekem fizetnék azt az összeget, amit az élményért a jelentkezőnek kell befizetni. Azon is ismételten elgondolkodtam, vajon mi viszi rá ezeket az embereket, köztük családapákat arra, hogy ennyi rizikót és kényelmetlenséget/szenvedést bevállaljanak, de ezt sosem érthetem meg egészen, mert teljesen máshogy jár az agyam. Valamikor olvastam egy interjút egy hegymászóval, aki feljutott az Everestre is, és ha jól emlékszem, azt mondta, ez is olyan, mint egy függőség. Ezzel közelebb hozott a megértéshez, de még mindig nem vagyok ott.
Ahogy az lenni szokott, a mozi után órákig túrtam még a netet, egy csomó mindent elolvastam az esetről. Például azt, hogy az egyik túlélő könyve alapján készült ez a film, mint az a másik is, amit még talán 1998-ban forgattak (és tévéfilm volt), és hogy az a könyv milyen hullámokat vert, ki hogyan reagált rá. Egy nagyon fontos kulcsgondolatot emelt ki az egyik cikk - a könyv szerzője kritizálja a túravezetőket, a döntéseiket, ez igaz, de hozzáteszi, figyelembe kell venni, hogy azok a döntések több napi nem vagy alig alvás, alig evés és oxigénhiány után születtek. Ami számomra azt jelenti, hogy bár kritikát fogalmaz meg, valójában azt gondolja, hogy senki sem hibáztatható azért, ami történt, mert senkinek sem volt tiszta a feje, amiről viszont megint senki sem tehet, az Everest ilyen, és kész.
A színészek mind tetszettek, nagyon jól alakították a szerepüket, egyedül szerencsétlen Keira Knightleyt nem tudom megszeretni. Bezzeg Jake Gyllenhaal, *sóhaj*. Én nem értem, hogy lehet valaki ilyen jó pasi, és még profi is. Annak külön örülök, hogy több profi hegymászó szerint is teljesen hiteles a mászás bemutatása, tényleg így történik - ez is arról győz meg, hogy nekem nem kellenek hegymászói ambíciók. Vagy csak jóval kisebb hegyekkel kapcsolatban.
Kedvem lenne elolvasni két könyvet is az üggyel kapcsolatban, azt, amelyik a túravezetőket kritizálja, és azt, amit válaszul írt az egyik túravezető. Nem tudom, sor kerül-e rá valaha, de úgy érzem, érdemes lenne.
És egy kis színes, lazán kapcsolódva a filmhez. Megnéztem a Wikipédián azok listáját, akik az Everest megmászása közben haltak meg. Nagyon sokan vannak. Arra figyeltem fel, hogy ott volt két sherpa neve, akik egy Hannelore Schmatz nevű mászónő holttestét akarták lehozni. Akkor rákerestem, ki volt ez a nő, és miért akarták lehozni, mert én úgy tudtam, ilyesmivel meg sem próbálkoznak soha, annyira esélytelen. A hölgy 1979-ben halt meg mászás közben úgy, hogy leült pihenni, és többet nem tudott felkelni*. Igen ám, de a mászóútvonalon ült le, tehát hosszú éveken át elsétáltak mellette azok, akik szintén dél felől vágtak neki a csúcsnak, ahogy ő is. Az 1996-os tragédiáról írt egyik könyvben is megemlíti őt az író. Nyitott szemmel, lobogó hajjal üldögélt az út szélén. Azért ez milyen rettentő morbid, és milyen nyomasztó lehetett azoknak, akik elmentek mellette. Ezek után nem csodálkoztam, hogy őt öt év után inkább le akarták hozni. Ez a sherpák halála miatt meghiúsult, és többet nem próbálkoztak vele. 1998-ig ült ott, aztán egy vihar lefújta a hegyről. Hátborzongató.
Visszatérve a filmre: annyira jó, hogy szerintem még egyszer meg fogom nézni. Akkor sem 3D-ben, az túl izgalmas lenne, azt hiszem. De 2D-ben mindenképp, már csak azért is, mert van bennem egy kérdés, aminek a válaszára nem emlékszem, pedig eléggé piszkál. Ti se hagyjátok ki!
*Számomra ez a legdurvább ebben a történetben. 12-13 óra az utolsó tábortól a csúcs, aztán még vissza is kell érni a táborba, és nem pihenhetsz közben, mert akkor jó esélyed van arra, hogy ott maradsz. Ez megspékelve azzal a faggyal, ami ott van, meg az oxigénhiánnyal, nagyon-nagyon kegyetlennek tűnik.
Ha meg mozi, akkor Everest, mert nagyon érdekelt a film. Eleve érdekesnek tűnt, de aztán olvastam róla egy kritikát (tökéletesen spoilermenteset, a cselekményről is alig árult el valamit, le a kalappal), és akkor már nem volt kérdés, hogy megnézem.
Magyar előzetes itt.
Nekem új volt, hogy 1996-ban ekkora tragédia történt ott. Pedig akkor már néztem híradót, és tuti, hogy ez otthon is hír volt. De mindegy, valószínűleg akkoriban még más típusú hírek voltak rám nagyobb hatással, olyannal, hogy halványan még most is rémlik egy-kettő.
1996. május 10-én egyazon napon összesen 34 ember vágott neki az Everestnek, túlnyomó részük nem profi hegymászóként - bár hegymászói tapasztalatuk volt, sokan még sosem jártak 8000 méter környékén sem, tehát nem élték még át, milyen, amikor annyira kevés az oxigén, mint olyan magasan. Ezek az emberek nem kis összegeket fizettek utazási irodáknak, hogy a túravezetőik felvigyék őket a csúcsra - és már akkor is téma volt, hogy elüzletiesedett az Everest, és már nem a profi teljesítményről szól, hanem arról, hogy gazdag emberek is elmondhassák, a világ tetején álltak. A film pont arról szól, mennyire megváltoztatja a döntéseket és a prioritásokat ez a tény, mennyire más ez, mint amikor a profi hegymászó önmagáért megy oda.
Nagyon elgondolkodtató a film, még most is töprengek rajta, mi lett volna, ha, vajon melyik volt az a hiba, aminek hiányában a tragédia sem történt volna meg, illetve ki az, aki akkor is ott maradt volna a hegyen, ha nem történnek meg ezek a hibák. Azt is nagyon érzékletesen ábrázolja, mennyire kicsi az ember a természet erejéhez képest, mennyire semmi az élet, és mennyire félelmetes az Everest. Eddig sem voltak komoly ambícióim az Everest megmászására, de most vált egészen biztossá, hogy ilyesmi még csak fel sem merülhet bennem soha. Mert nemcsak a mászást magát látjuk, hanem a rákészülés másfél hónapját, és már az is annyira durva, hogy feltehetőleg akkor sem vállalnám be, ha nekem fizetnék azt az összeget, amit az élményért a jelentkezőnek kell befizetni. Azon is ismételten elgondolkodtam, vajon mi viszi rá ezeket az embereket, köztük családapákat arra, hogy ennyi rizikót és kényelmetlenséget/szenvedést bevállaljanak, de ezt sosem érthetem meg egészen, mert teljesen máshogy jár az agyam. Valamikor olvastam egy interjút egy hegymászóval, aki feljutott az Everestre is, és ha jól emlékszem, azt mondta, ez is olyan, mint egy függőség. Ezzel közelebb hozott a megértéshez, de még mindig nem vagyok ott.
Ahogy az lenni szokott, a mozi után órákig túrtam még a netet, egy csomó mindent elolvastam az esetről. Például azt, hogy az egyik túlélő könyve alapján készült ez a film, mint az a másik is, amit még talán 1998-ban forgattak (és tévéfilm volt), és hogy az a könyv milyen hullámokat vert, ki hogyan reagált rá. Egy nagyon fontos kulcsgondolatot emelt ki az egyik cikk - a könyv szerzője kritizálja a túravezetőket, a döntéseiket, ez igaz, de hozzáteszi, figyelembe kell venni, hogy azok a döntések több napi nem vagy alig alvás, alig evés és oxigénhiány után születtek. Ami számomra azt jelenti, hogy bár kritikát fogalmaz meg, valójában azt gondolja, hogy senki sem hibáztatható azért, ami történt, mert senkinek sem volt tiszta a feje, amiről viszont megint senki sem tehet, az Everest ilyen, és kész.
A színészek mind tetszettek, nagyon jól alakították a szerepüket, egyedül szerencsétlen Keira Knightleyt nem tudom megszeretni. Bezzeg Jake Gyllenhaal, *sóhaj*. Én nem értem, hogy lehet valaki ilyen jó pasi, és még profi is. Annak külön örülök, hogy több profi hegymászó szerint is teljesen hiteles a mászás bemutatása, tényleg így történik - ez is arról győz meg, hogy nekem nem kellenek hegymászói ambíciók. Vagy csak jóval kisebb hegyekkel kapcsolatban.
Kedvem lenne elolvasni két könyvet is az üggyel kapcsolatban, azt, amelyik a túravezetőket kritizálja, és azt, amit válaszul írt az egyik túravezető. Nem tudom, sor kerül-e rá valaha, de úgy érzem, érdemes lenne.
És egy kis színes, lazán kapcsolódva a filmhez. Megnéztem a Wikipédián azok listáját, akik az Everest megmászása közben haltak meg. Nagyon sokan vannak. Arra figyeltem fel, hogy ott volt két sherpa neve, akik egy Hannelore Schmatz nevű mászónő holttestét akarták lehozni. Akkor rákerestem, ki volt ez a nő, és miért akarták lehozni, mert én úgy tudtam, ilyesmivel meg sem próbálkoznak soha, annyira esélytelen. A hölgy 1979-ben halt meg mászás közben úgy, hogy leült pihenni, és többet nem tudott felkelni*. Igen ám, de a mászóútvonalon ült le, tehát hosszú éveken át elsétáltak mellette azok, akik szintén dél felől vágtak neki a csúcsnak, ahogy ő is. Az 1996-os tragédiáról írt egyik könyvben is megemlíti őt az író. Nyitott szemmel, lobogó hajjal üldögélt az út szélén. Azért ez milyen rettentő morbid, és milyen nyomasztó lehetett azoknak, akik elmentek mellette. Ezek után nem csodálkoztam, hogy őt öt év után inkább le akarták hozni. Ez a sherpák halála miatt meghiúsult, és többet nem próbálkoztak vele. 1998-ig ült ott, aztán egy vihar lefújta a hegyről. Hátborzongató.
Visszatérve a filmre: annyira jó, hogy szerintem még egyszer meg fogom nézni. Akkor sem 3D-ben, az túl izgalmas lenne, azt hiszem. De 2D-ben mindenképp, már csak azért is, mert van bennem egy kérdés, aminek a válaszára nem emlékszem, pedig eléggé piszkál. Ti se hagyjátok ki!
*Számomra ez a legdurvább ebben a történetben. 12-13 óra az utolsó tábortól a csúcs, aztán még vissza is kell érni a táborba, és nem pihenhetsz közben, mert akkor jó esélyed van arra, hogy ott maradsz. Ez megspékelve azzal a faggyal, ami ott van, meg az oxigénhiánnyal, nagyon-nagyon kegyetlennek tűnik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése