Ügyintézős nap

Ezt a mai napot úgy képzeltem el, hogy reggeltől 5-ig fordítok két könyvet, aztán mozi anyuval és Danival, majd találkozás Esztivel és Lajkával. Aztán kicsit máshogy lesz.

Holnap ajándékozok egy könyvet, amiről a Libriben úgy szedték le a matricát, hogy lejött vele a borító egy része is - írtam a Librinek, hogy ez így nem olyan jó, ki tudnák-e cserélni, mire írták, hogy sajnálják a kellemetlenséget, és természetesen kicserélik. Szóval még a mozi előtt megyek a Mammutba.

A Mammutba amúgy is megyek még a mozi előtt, mert 23-án megjött a kontaktlencsém az optikába, és ma szívesen megtanítják, hogyan kell használni, juhéj!

A Tesco Expresszbe is vissza kell mennem, ahol tegnap most már másodszor vertek át, csak most sajnos nem vettem észre, csak már itthon. A kedves kasszás kétszer is lehúzta a margarint, amit egyszer vettem meg, majd a másikat kifizettette anyuval is. Szóval ketten három margarint vettünk, miközben csak kettőt. Sok reményt nem fűzök a témához, gondolom, majd elhajtanak a francba, mert bebizonyítani nem tudom, csak a blokkot tudom mutogatni, de azért felháborító. Legutóbb azt próbálták be, hogy vettem valami péksütiből egy kicsit, és beütötték a 200 Ft-tal drágább nagyot. Azt hiszem, ide sem megyek többet. Érdekes, hogy ez mindig csak az Astorián van, a két sarokkal arrébb található üzletben még sosem csaptak be.

No de. Addig is, amíg még nem kell indulni, próbálok haladni a fordítással. Élvezem meg minden, közben Lana Del Rey énekel, szóval minden szuper. Csak haladnék gyorsabban :/

Pécsről meg majd mesélek, tényleg.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai