Szemvizsgálat

Péntekre kértem időpontot a Mammut egyik optikájába, mert ott 6000 Ft-ért megnézik az ember szemét, adnak próbalencsét, és elmagyarázzák, hogyan kell használni. A vizsgálat fél óra volt, egy nagyon fiatal lány csinálta, akivel így tegeződtünk. Amikor két éve a mostani szemüvegemet kaptam, szerintem nem volt ennyire alapos a vizsgálat, legalábbis nem emlékszem olyan részre, hogy belevilágítottak volna a szemembe, aztán erre nézzek meg arra nézzek. A vizsgálat eredménye az lett, hogy icipicit rosszabb a szemem, mint amilyen erős a szemüveg (az icipici abban nyilvánul meg, hogy a szemem elé pakolt lencsék és a szemüvegem között nulla különbséget érzékeltem), viszont a szaruhártyám annyira eres, mint másnak több évnyi kontaktlencse-viselés után, ezért a lány azt javasolta, ne adjunk nekem kontaktlencsét. Azért menjek vissza kedd reggel, amikor bent lesz a szemorvos is (a lány optikus), és majd őt is megkérdezzük, mi a véleménye. Addig is kaptam műkönnyet, mert régóta problémám, hogy nagyon száraz a szemem, és elég gyakran viszket meg csíp szinte elviselhetetlenül. De... de... Akkor én most szemüveges maradok? Ne már :( Csak az lesz a vége, hogy lézerrel lövetem magam szemen? Bár úgy emlékszem, amikor új volt a módszer, azt mondta egy szemész, rajtam nem fog segíteni, mert nekem nem attól rossz a szemem, amitől másnak, hanem nálam sérült a látóideg. Vagy valami ilyesmi. Azért egy próbát ez is meg fog érni. De először még reménykedem, hátha mégis kapok kontaktlencsét, és hátha segít a szemszárazságon a műkönny (ami amúgy csíp, hehe).

Megjegyzések

  1. Ha csíp a műkönny, az nem túl jó ám :( Nekem -6-os a szemem és szintén gyakran száraz, plusz 4 éve kétszer is műtötték a jobb szememet szaruhártya-leválás miatt (nem tudni, mitől volt), de a 2. műtét úgy tűnik, hogy megoldotta, de a kontaktlencse nekem többé nem opció (mondjuk kb 20 éve hordtam csak pár hónapig). Viszont szemcseppet nekem is folyamatosan használnom kell. A professzor ajánlott, aki műtött, ajánlott egyet, ez tartósítószermentes és érzékeny szemre való, ha érdekel, akkor majd konzultálunk, vagy akár ki is próbálhatod az enyémet :) Egyébként nekem mind a 4 szemorvos, akinél voltam, azt mondta, hogy csak Visine-t ne...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Majd érdekelne akkor, neked milyen szemcsepped van. Én egy Systane Ultra nevezetű löttyöt kaptam, remélem, használ valamit. A szaruhártya-leválás nagyon-nagyon rosszul hangzik :O Örülök, hogy túl vagy rajta.

      Törlés
  2. Én Vismed Light-ot használok, ez egyáltalán nem csíp (pedig nekem még a sima víz is csípi a szemem). Sajnos nálam valószínűleg genetikai gond, így a másik szememen is bármikor előjöhet (de ne jöjjön, mert kb 2 hetente pár napig nem láttam semmit, és nagyon fájt is). Mikor jössz Bécsbe, megoldódott a kiutazásod? Mi szombaton tervezünk hazalátogatni (még nem 100%, miattunk sem meg hát napról napra változik a határon a helyzet), de ha megyünk, akkor visszefelé el tudnánk hozni cókmókostul (ha nem zavar, hogy a mopszom is velünk utazik :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, a másik szemeddel megúszod ezt. Még így olvasni is szörnyű, nem is akarom elképzelni, milyen lehet átélni. A VisMedről megkérdezem a szemészt kedden, és köszi a tippet :)

      Ez annyira kedves tőled, hű, egészen meghatódtam :) Köszönöm szépen! De szombaton már kint leszek, szerdán utazom. Az még kérdés, hogyan megyek, busszal vagy vonattal, de remélem, hogy összejön a vonatos utazás, az jóval egyszerűbb meg kényelmesebb lenne. Amúgy a mopsz tökre nem zavarna :) Viszont ha már újra kint leszel, akkor megejthetnénk egy találkozót Györgyivel hárman :) Vagy a párjaitokkal kiegészülve, ahogy gondoljátok :)

      Törlés
    2. Megnéztem a Systane Ultra-t és abban van tartósítószer, úgyhogy lehet, hogy az csípi a szemedet. Igazán nem lett volna gond téged kocsival elhozni, elfértél volna :) Mi ha megyünk is haza, akkor szombaton jövünk-megyünk, szóval amúgy Bécsben vagyok. Most van egy új kiscicánk, amire még figyelni kell, de szerintem jövő héten már simán itthon tudom majd hagyni :) A találkozó jó ötlet, a férjem nem hiszem, hogy csatlakozna, mert késő estig dolgozik általában, de Brióst lehet, hogy elviszem :D

      Törlés
    3. Hú, Briósnak is nagyon fogok örülni :) Mennyi idős a kiscica? Milyen fajta? És tényleg köszönöm szépen a felajánlást, nagyon jólesik :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai