Első hazalátogatás
A tegnapi napom amúgy nem volt negatív, bár a két poszt alapján ezt lehetne hinni.
Reggel felkeltem, főztem tejbegrízt (cukor és méz nélkül, mert egyik sem volt otthon, és az a vicc, hogy így is finom volt), majd leültem a reggelimmel a gép elé, hogy kényelmesen elmajszolgassak magamban e-mail nézegetés közben, ahogy szoktam (rossz szokás, le kéne jönni róla). 10 körül vettem észre, hogy jött egy üzenetem a BlaBlaCaron attól a pasitól, akivel haza akartam jönni, és akivel tegnap már megbeszéltük, hogy a visszaállított határellenőrzés miatt 1-2 órát késni fog. Azt írta, mégsem ő vezeti a kocsit, hanem egy bizonyos Gábor, úgyhogy vele egyeztessek az utazás részleteiről, el is küldi a számát. Ennek már nem örültem annyira, mert azon az oldalon az ember nem autót választ, hanem sofőrt, aki hazahozza. A személy a lényeg. Én például azért választottam Istvánt, mert van fent fényképe, tehát látom az arcát, valamint van már róla vagy tíz értékelés, és többségében pozitív, illetve amelyik nem egészen az, az sem olyan dolgot kifogásol, ami engem is zavarna. Azért nem választottam például Andrást, mert róla azt írta valaki, hogy nem érezte magát biztonságban, amikor András az autópályán nem kis sebességnél nekiállt SMS-ezgetni. Már zártam is be András profilját, mert tudom, mit éreznék, ha nekem is előadna egy ilyet.
Na mindegy, ezen túltettem magam, megnyitottam az utazás oldalát, aztán láttam ám, hogy már nem 13:55-kor van a beszállás Bécsben, hanem 13:20-kor, és nem Münchenből indul a menet, hanem Stuttgartból. Itt felmerült bennem az a kérdés is, vajon hogyan repült el a kocsi Münchenből Stuttgartba tegnapról mára, de nem sokat töprengtem rajta, végül is semmi közöm hozzá. Felhívtam hát Gábort. aki azt mondta, ő most olyan 4-5 óra késésben van, mert beleállt egy dugóba Stuttgartban, de megpróbálja behozni a lemaradást. Na most... Ha Stuttgartból indult, Stuttgartnál beleállt a dugóba, és 4-5 órát állt benne, és még mindig nem jutott ki Stuttgartból, akkor vagy elérkezett Németországba az apokalipszis dugó képében, vagy valami nem stimmelt a beszámolóval. De mindegy, ez sem tartozik rám, inkább megkérdeztem, hogy akkor várhatóan mikor ér Bécsbe. Mondta, kalkulál egyet, aztán visszaszól. Hívott is pár perc múlva, hogy 650 kilométerre van Bécstől, úgyhogy szerinte kb. 5-re oda is ér - talán, lehet, remélhetőleg. Mondtam, hogy én viszont szeretnék hazaérni az esti programomra, úgyhogy akkor ne haragudjon, de keresek valaki mást. Nagyon sajnálta, elnézést kért, aztán ennyiben maradtunk.
Mint a güzü estem neki a sofőrkeresésnek. Volt más kocsi is 2-3 körül, de egyik sofőrnél sem volt sem kép, sem értékelés, mert tegnap meg tegnapelőtt regisztráltak. Egyiknek sem írtam, hanem elkezdtem törni a fejem, mit lehet itt tenni, aztán arra jutottam, busszal kell hazajönni. Rákerestem, a délután 1-es járatra még voltak szabad helyek (a későbbiekre már nem), gyorsan le is csaptam az egyikre. Ez fél 11 előtt nem sokkal történt, vagyis volt még másfél órám a startig, hogy elérjem a buszt, és ekkor még pizsamában üldögéltem. Nehezítés, hogy a jegyet ki kell nyomtatni, telefonon nem jó bemutatni. Oké, akkor írtam Fruzsinak, bár eléggé szégyelltem a fejem, hogy átmehetnék-e nyomtatni egyet SOS. Nagyon aranyos volt, mondta, hogy mehetek, így aztán meglett a jegy is. A copy shopot szerettem volna elkerülni a múltkori élmény után, és most már tuti, hogy visszafelé viszek ki magammal egy nyomtatót, mert ez így nem állapot.
Az eléggé stresszelt, hogy még sosem jártam az U3 Erdberg megállójánál, fogalmam sem volt, merre vannak ott a buszok, de azért bíztam a legjobbakban. A villamosról leszálltam annál a megállónál, amit az útvonaltervező javasolt, meg ami előtt a kijelző is kiírta a villamoson, hogy ott át lehet szállni a metróra. Na, hát metrót azt sehol sem láttam, úgyhogy megkérdeztem egy nénit, tudja-e, merre van. Rövid gondolkodás után a távolba mutatott, hogy látom-e ott a messzeségben azt a felüljárót - na, mellette. Ez kicsit felbosszantott, mert miért informál félre a kijelző meg az útvonaltervező, és ha esetleg átmenetileg le van zárva ez a megálló, azt miért nem lehet közölni. Neki is indultam a magassarkúmban (nyilván senki sem kényszerített rá, hogy azt vegyem fel) meg az egyáltalán nem nehéz, viszont böhöm nagy bőrönddel, ami nem az enyém, csak kölcsönkaptam, ezért szerettem volna minél előbb hazahuzigálni. Két villamosmegálló volt a felüljáróig, de még így is előbb odaértem, mint a következő villamos, ami most csak 6-7 percenként járt. Aztán jött a még nagyobb meglepi: az már nem is a mittoménmilyen Platz volt, ahol én át akartam szállni, hanem Simmering, a végállomás. Gondoltam is rá, hogy ha lenne időm, simán leszállnék a mittoménmilyen Platzon, ami a metró első megállója, és csak megnézném már, hová lyukadok ki, ha feljövök az utcaszintre. De ezt majd hazafelé próbálom ki, mert most semmi időm nem volt. Az, hogy a néni nem tudta, hogy a mittoménmilyen Platzon is van egy metrómegálló, tök oké, főleg Bécsben, ahol csak metróból van öt.
Végül is megérkeztem Erdberg megállóhoz, ahol hamar felfedeztem, hogy nem látom a buszpályaudvart, és már csak 10 percem van a busz indulásáig. A tanácstalanság gyorsan megoldódott, mert megkérdeztem valakit. Nagyon trükkös: ki van írva az egyik buszos cég neve egy irodaház épületére, egy irodának tűnő helyiség fölé, na, ott kell bemenni, átbaktatni az irodán, és a hátsó kijáratnál van egy buszpályaudvar :D
Öt perccel a busz indulása előtt sikeresen felszálltam, és még olyan hely is jutott, ahol egyedül ültem. Három óra az út, de tök kényelmes volt. Közben olvastam, foglalkoztam a fordításommal, és még neteztem is, merthogy volt wifi. Ezek után azt hiszem, nem fogok én ilyenekkel vesződni, hogy telekocsi, egyszerűen járok busszal. Nem olyan sokkal drágább, oda-vissza összesen 2000 forintot vert volna rá ebben a körben a BlaBlaCar két kiszemelt sofőrje összesen.
Már a Népligetnél elkezdtem örülni - kíváncsi vagyok, minden hazaérkezéskor könnyekig meg fogok-e hatódni, vagy majd megszokom az érzést, és akkor már nem. Hazajöttem, örültem a lakásnak, vettem kaját a hétvégére meg mézet és lekvárt kintre (jóval olcsóbb mindkettő), aztán meg este elmentem Kriszhez edzeni. Annyira jó volt, teljesen feltöltődtem. Nagyon szeretem azt a két órát, és tök kár, hogy nem lehet bárhol találni ilyet. A zene is szuper volt, mint mindig, az egyik számot meg is jegyeztem magamnak. Szerencsére a klipje is király, 2:45 és 3:00 között konkrétan annyira szép, hogy borsódzik a hátam.
Jó itthon.
Reggel felkeltem, főztem tejbegrízt (cukor és méz nélkül, mert egyik sem volt otthon, és az a vicc, hogy így is finom volt), majd leültem a reggelimmel a gép elé, hogy kényelmesen elmajszolgassak magamban e-mail nézegetés közben, ahogy szoktam (rossz szokás, le kéne jönni róla). 10 körül vettem észre, hogy jött egy üzenetem a BlaBlaCaron attól a pasitól, akivel haza akartam jönni, és akivel tegnap már megbeszéltük, hogy a visszaállított határellenőrzés miatt 1-2 órát késni fog. Azt írta, mégsem ő vezeti a kocsit, hanem egy bizonyos Gábor, úgyhogy vele egyeztessek az utazás részleteiről, el is küldi a számát. Ennek már nem örültem annyira, mert azon az oldalon az ember nem autót választ, hanem sofőrt, aki hazahozza. A személy a lényeg. Én például azért választottam Istvánt, mert van fent fényképe, tehát látom az arcát, valamint van már róla vagy tíz értékelés, és többségében pozitív, illetve amelyik nem egészen az, az sem olyan dolgot kifogásol, ami engem is zavarna. Azért nem választottam például Andrást, mert róla azt írta valaki, hogy nem érezte magát biztonságban, amikor András az autópályán nem kis sebességnél nekiállt SMS-ezgetni. Már zártam is be András profilját, mert tudom, mit éreznék, ha nekem is előadna egy ilyet.
Na mindegy, ezen túltettem magam, megnyitottam az utazás oldalát, aztán láttam ám, hogy már nem 13:55-kor van a beszállás Bécsben, hanem 13:20-kor, és nem Münchenből indul a menet, hanem Stuttgartból. Itt felmerült bennem az a kérdés is, vajon hogyan repült el a kocsi Münchenből Stuttgartba tegnapról mára, de nem sokat töprengtem rajta, végül is semmi közöm hozzá. Felhívtam hát Gábort. aki azt mondta, ő most olyan 4-5 óra késésben van, mert beleállt egy dugóba Stuttgartban, de megpróbálja behozni a lemaradást. Na most... Ha Stuttgartból indult, Stuttgartnál beleállt a dugóba, és 4-5 órát állt benne, és még mindig nem jutott ki Stuttgartból, akkor vagy elérkezett Németországba az apokalipszis dugó képében, vagy valami nem stimmelt a beszámolóval. De mindegy, ez sem tartozik rám, inkább megkérdeztem, hogy akkor várhatóan mikor ér Bécsbe. Mondta, kalkulál egyet, aztán visszaszól. Hívott is pár perc múlva, hogy 650 kilométerre van Bécstől, úgyhogy szerinte kb. 5-re oda is ér - talán, lehet, remélhetőleg. Mondtam, hogy én viszont szeretnék hazaérni az esti programomra, úgyhogy akkor ne haragudjon, de keresek valaki mást. Nagyon sajnálta, elnézést kért, aztán ennyiben maradtunk.
Mint a güzü estem neki a sofőrkeresésnek. Volt más kocsi is 2-3 körül, de egyik sofőrnél sem volt sem kép, sem értékelés, mert tegnap meg tegnapelőtt regisztráltak. Egyiknek sem írtam, hanem elkezdtem törni a fejem, mit lehet itt tenni, aztán arra jutottam, busszal kell hazajönni. Rákerestem, a délután 1-es járatra még voltak szabad helyek (a későbbiekre már nem), gyorsan le is csaptam az egyikre. Ez fél 11 előtt nem sokkal történt, vagyis volt még másfél órám a startig, hogy elérjem a buszt, és ekkor még pizsamában üldögéltem. Nehezítés, hogy a jegyet ki kell nyomtatni, telefonon nem jó bemutatni. Oké, akkor írtam Fruzsinak, bár eléggé szégyelltem a fejem, hogy átmehetnék-e nyomtatni egyet SOS. Nagyon aranyos volt, mondta, hogy mehetek, így aztán meglett a jegy is. A copy shopot szerettem volna elkerülni a múltkori élmény után, és most már tuti, hogy visszafelé viszek ki magammal egy nyomtatót, mert ez így nem állapot.
Az eléggé stresszelt, hogy még sosem jártam az U3 Erdberg megállójánál, fogalmam sem volt, merre vannak ott a buszok, de azért bíztam a legjobbakban. A villamosról leszálltam annál a megállónál, amit az útvonaltervező javasolt, meg ami előtt a kijelző is kiírta a villamoson, hogy ott át lehet szállni a metróra. Na, hát metrót azt sehol sem láttam, úgyhogy megkérdeztem egy nénit, tudja-e, merre van. Rövid gondolkodás után a távolba mutatott, hogy látom-e ott a messzeségben azt a felüljárót - na, mellette. Ez kicsit felbosszantott, mert miért informál félre a kijelző meg az útvonaltervező, és ha esetleg átmenetileg le van zárva ez a megálló, azt miért nem lehet közölni. Neki is indultam a magassarkúmban (nyilván senki sem kényszerített rá, hogy azt vegyem fel) meg az egyáltalán nem nehéz, viszont böhöm nagy bőrönddel, ami nem az enyém, csak kölcsönkaptam, ezért szerettem volna minél előbb hazahuzigálni. Két villamosmegálló volt a felüljáróig, de még így is előbb odaértem, mint a következő villamos, ami most csak 6-7 percenként járt. Aztán jött a még nagyobb meglepi: az már nem is a mittoménmilyen Platz volt, ahol én át akartam szállni, hanem Simmering, a végállomás. Gondoltam is rá, hogy ha lenne időm, simán leszállnék a mittoménmilyen Platzon, ami a metró első megállója, és csak megnézném már, hová lyukadok ki, ha feljövök az utcaszintre. De ezt majd hazafelé próbálom ki, mert most semmi időm nem volt. Az, hogy a néni nem tudta, hogy a mittoménmilyen Platzon is van egy metrómegálló, tök oké, főleg Bécsben, ahol csak metróból van öt.
Végül is megérkeztem Erdberg megállóhoz, ahol hamar felfedeztem, hogy nem látom a buszpályaudvart, és már csak 10 percem van a busz indulásáig. A tanácstalanság gyorsan megoldódott, mert megkérdeztem valakit. Nagyon trükkös: ki van írva az egyik buszos cég neve egy irodaház épületére, egy irodának tűnő helyiség fölé, na, ott kell bemenni, átbaktatni az irodán, és a hátsó kijáratnál van egy buszpályaudvar :D
Öt perccel a busz indulása előtt sikeresen felszálltam, és még olyan hely is jutott, ahol egyedül ültem. Három óra az út, de tök kényelmes volt. Közben olvastam, foglalkoztam a fordításommal, és még neteztem is, merthogy volt wifi. Ezek után azt hiszem, nem fogok én ilyenekkel vesződni, hogy telekocsi, egyszerűen járok busszal. Nem olyan sokkal drágább, oda-vissza összesen 2000 forintot vert volna rá ebben a körben a BlaBlaCar két kiszemelt sofőrje összesen.
Már a Népligetnél elkezdtem örülni - kíváncsi vagyok, minden hazaérkezéskor könnyekig meg fogok-e hatódni, vagy majd megszokom az érzést, és akkor már nem. Hazajöttem, örültem a lakásnak, vettem kaját a hétvégére meg mézet és lekvárt kintre (jóval olcsóbb mindkettő), aztán meg este elmentem Kriszhez edzeni. Annyira jó volt, teljesen feltöltődtem. Nagyon szeretem azt a két órát, és tök kár, hogy nem lehet bárhol találni ilyet. A zene is szuper volt, mint mindig, az egyik számot meg is jegyeztem magamnak. Szerencsére a klipje is király, 2:45 és 3:00 között konkrétan annyira szép, hogy borsódzik a hátam.
Jó itthon.
Axwell /\ Ingrosso - Sun Is Shining
Örülök, hogy rendben és időben hazaértél végül, jó pihenést a hétvégére! És én még 5 év után is mindig örülök és kicsit meghatódom, amikor beérünk Pestre, de mikor meg visszaérünk Bécsbe, akkor jön az érzés, hogy "végre otthon vagyunk". Ez már valószínűleg ilyen marad mindig :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
TörlésSzóval akkor ez már mindig ilyen marad. Hmm. Végül is nem rossz érzés :)