BlaBla

Most meg üldögélek itt, és várom a csodát.

Az van ugyanis, hogy ha az ember normális időpontban akar hazafelé utazni, akkor nem elég egy-két nappal előtte döntésre jutni, mert akkor már csak reggel 6-ra meg 7-re van jegy. Meg este 6-ra, oké, ami nem olyan rossz, de én 4-től 7-ig tanítok, és az igazából mindegy, hogy Pesten vagy Bécsben, csak laptop és net előtt kell lennem hozzá. Szóval vagy hazaérek addigra, vagy utána indulok. Na most én megbeszéltem egy pasival a BlaBlaCaron, hogy hazavisz, aztán a kényelmes buszozás után akartam írni neki, hogy megyek inkább busszal, mert egyébként is elszúrtam a számolást, és vele nem érek vissza 4-re. Végül is felhívtam, mondta, hogy dél és 1 között van Pesten, 4-re röhögve Bécsbe érünk, és még bőrönd is befér a kocsijába, és majd reggel 8-9 körül hív, ha már látja, hogy mikor ér Pestre pontosan. Oké.

Nem hívott. Én negyed 11-kor csörgettem, nem vette fel. 3/4 11-kor foglalt volt. Fél 12-kor felvette, és közölte, hogy én írtam neki a BlaBlaCaron üzenetet, hogy mégis inkább vonattal megyek vissza este. Mondtam, én ilyen biztos, hogy nem írtam, de azért persze megnéztem az oldalt, ha esetleg végletes elhülyülésben szenvednék, de nem. De neki valaki akkor is írt ilyet, és ő amúgy még Békéscsabán van, mert "ő is" építkezik, meg "neki is" emberekre kellett várni, meg pénzről volt szó, és úristen, már fél 12?!, hát, akkor fél 3 körül már Pesten lehet. Kösz. Igaz, hogy felajánlotta, legközelebb ingyen elszállít Bécsből ide vagy innen Bécsbe, ami nagyon kedves tőle (meg azt a célt szolgálja, hogy ne írjam meg ezt a sztorit az oldalon), de nem hiszem, hogy fogok még jelentkezni a hirdetésére, mert erre nekem őszintén szólva semmi szükségem.

Nyilván mostanra se busz-, se vonatjegy. Még annyi lehetőségem lett volna, hogy az egyik FB-csoportban írta egy pasi, hogy 5-kor indul Tiszafüredről. Nekem jó lett volna, ha Skype után megyek vissza, semmi gond nem lett volna ezzel. Csakhogy ő nem vállalja a bőrönd szállítását, ellentétben a másik pasival, akivel meg volt beszélve. Tehát itt ragadtam. Persze a legrosszabb eset, ami most kialakult, megoldható úgy, hogy holnap reggelre veszek egy buszjegyet, aztán annyi, az sem gond. Csak bosszantó, mert ha megbeszélek valakivel valamit, akkor úgy szervezem a napomat, és amúgy ha lenne munkám, olyasmi, amilyet keresek, hétfőtől péntekig, reggeltől délutánig, akkor most jó nagy szarban lennék. Én értem, hogy ezek az emberek nem profi sofőrök, nem ez a munkájuk, csak felajánlják, hogy beülhetsz melléjük a kocsijukba, ha már úgyis egyfelé mentek, de azért mégis azt gondolom, hogy ha ennyire képtelen vagyok tartani magam a terveimhez, akkor nem hirdetem meg a kocsimban a helyeket, mert nem játszom más idejével, pláne úgy, hogy nem ingyen, jófejségből szállítok másokat.

Egy biztos: én a telekocsizást befejeztem. Remélem, nem csábulok el máskor, hogy de mégis gyorsabb meg olcsóbb. Egy frászt. Ez így nem olcsóbb, csak sokkal idegesítőbb, mint venni egy buszjegyet, és csak akkor gyorsabb, ha a busz előbb indul, mint a lebeszélt kocsi tette volna.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai