Tekintet

Amíg dolgoztam, kimosta az ágyneműt, ami tök jó, viszont ki már nem teregetett, ami nem jó. Amikor kivettem a gépből a cuccot, akkor jött oda, hogy ja, igen, teregessünk ki. Ezzel az a baj, hogy a nap csak 2-ig süt oda a teraszra, és utána már nem szárad meg estig, amit kiteszünk. A lepedő meg a takaró (ami szintén egy lepedő) megszáradt így is, mert leheletvékony, de a párnahuzatok közül csak az egyik viszonylag száraz, a másik teljesen nedves maradt. Gondoltam, miért én aludjak már megint nedves párnán, amikor nem én nem teregettem ki (ezerszer megbeszéltük, hogy 2 előtt kell teregetni azt, ami este kell, különben nem fog megszáradni, valamint eddig kétszer fordult elő hasonló, és mindkétszer magamnak raktam a vizesebb ágyneműt), ennek megfelelően húztam fel az ágyat. És ő jött be előbb a szobába, és lazán fogta, és áttette hozzám a nedves párnát. Azért ez nagyon-nagyon laza.

Megjegyzések

  1. Nem, ez nagyon- nagyon bunkó dolog. De miért nem alszotok ilyenkor párnahuzat nélkül, nem jobb az, mint a nedves ágynemű?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, nem tudom, nem szívesen alszom felhúzatlan párnán. Az van bennem, hogy szanaszét izzad a tarkóm, a nyakam (nagyon meleg van itt is), és ne közvetlenül a párnára izzadjak. Persze közben tudom, hogy átázik a huzat, és akkor is olyan lesz a párna, csak mégis... Végül is annyira fáradt voltam már estére, hogy simán jól aludtam nedves párnahuzattal is, csak eléggé megdöbbentett a gesztus.

      Törlés
  2. Szia! :) Egy ideje olvaslak már, és eleinte nagyon örültem, amikor a megismerkedésetekről, a kapcsolatotok kezdetéről írtál. :) Ha Magyarországon találkoztok, valószínűleg nem költöztetek volna össze ilyen kevés együttlét után. Ennél sokkal súlyosabb dolgok vannak, ami miatt nem lehet együtt élni valakivel. Azért remélem, a fejéhez vágtad a nedves párnát. ;-) Mindenesetre én vennék két plusz párnahuzatot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szurkoltál :) Az tuti, hogy nem költöztünk volna össze ilyen gyorsan, ha otthon ismerkedünk meg, ezen már én is gondolkodtam. Van még bőven oka annak, hogy nem fogunk tudni együtt élni hosszú távon, ez a párnás történet közel nem a legkomolyabb indok. A póthuzat vásárlása viszont jó ötlet, fontolóra veszem :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai