Elkerültük egymást

Az érzés folyamatos, de csak egy példát hozok fel*.

A közeli templomban mise vagy koncert van, gyönyörűen énekelnek, elhangzik többek között a Halleluja, amit én a Shrekből ismerek. Léleksimogató háttérzene a fordításhoz, azon gondolkodom, hogy amint végére érek a mára kijelölt adagnak, odamegyek a fényképezőgépemmel, hogy megörökítsem ezt a csodát.

És akkor ő felpattan, és hisztizik és csapkod, hogy a kurva életért kell ráerőltetniük a hülye vallásukat, őt ne térítse meg senki, nem érdekli, és milyen parasztság ez, és mi van, ha errefelé élnek arabok vagy zsidók, esetleg valaki komponálna (ez utóbbi ő), és nem igaz, hogy ilyen kurva hangosra kell csinálni a templomaikat is, és ő majd bemegy egy ilyen misére sátánista pólóban, aztán meglátjuk, mennyire fogják értékelni. Majd becsukja a teraszajtót, hogy ne halljuk a zenét.

Ilyenkor úgy érzem, tökre elkerültük egymást. Egy darabig egymás felé haladtunk, aztán találkozási pont elrepesztettünk egymás mellett százzal. Kellemetlen.

*Hasonló persze fordítva is előfordul: ő lelkesedik valamiért, ami engem baromira idegesít. Az érzés akkor is ugyanez.

Megjegyzések

  1. :( Sajnálom. Enyémnek is vannak ilyen hirtelen felhördülései, talán csak ennyi, és egyébként meg rendben lenne.. De te tudod persze, én csak belebeszélek ismeretlenül..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem ez olyan stresszt okoz, amit nem tudok hosszú távon vállalni. De ezt meg is beszéltük már. Nem érti, de megérti, elfogadja.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai