Inverness és Loch Ness
Péntek este beutaztunk Invernessbe Grantownba, mégpedig az utolsó busszal, ami délután 4 órakor indult. Ezen azóta is jókat mulatok magamban. Kérdeztem Gergőt, mit csinál az ifjúság, ha péntek este bulikázni szeretne, de mondjuk fél 5-ig kell suliban lenni (ott megesik), mondta, akkor az ifjúság taxit hív. Okos.
Invernessben sétáltunk egy kicsit, aztán vacsoráztunk egy szuper étteremben, a Mustard Seedben, ahol kb. 17 év után először ettem megint kacsát. Legutóbb annyira nem ízlett, hogy hányingerem lett tőle, és nem hiszem, hogy erről a szakács tehetett, mert Mama nagyon tudott főzni. Szóval kicsit bátor dolog volt bevállalni a kacsamellet, de az derült ki, hogy isteni. Azóta is kacsát akarok enni. Hehe.
Nagyon helyes kis panzióban aludtunk. A vendéglátónk egy 63 éves pasi volt, aki aznap lett dédnagypapa. Ez a kemény, nem a faláb. De mondta, hogy ez náluk így megy, ő 19 éves volt, amikor a lánya született, a lánya sem sokkal idősebb, amikor az ő lánya, az unoka meg idén 20 éves, és hát már 4 éve együtt van a barátjával, szóval várható volt a gyermekáldás. Szurkolok a bácsinak, hogy a dédunoka is maradjon a hagyománynál, neki meg jó hosszú életet szánjon a sors, és még az ükunokája egészségére is ihasson a barátaival.
Szombat reggel kirohantunk a buszpályaudvarra, felpattantunk a Loch Ness felé tartó buszra, és meg sem álltunk Drumnadrochitig, ahol a Loch Ness-kiállítást lehet megtekinteni. Itt tudtam meg, hogy Inverness a város angol neve, skótul úgy hívják, hogy Inbir Nis. Megreggeliztünk egy kis étkezdében, mert a panzióban gabonapelyhet kaptunk, és annyira cukros volt, hogy nem bírtam megenni, ki kellett önteni a vécébe. Soha nem öntök ki a kaját, nagyon-nagyon-nagyon gáznak kell lennie ahhoz, hogy ilyesmi csak megforduljon a fejemben. Nem értem. Ráadásul Kellog's volt, az a tigrises, szóval nem is valami no name gagyiság, aminél nem lepett volna meg, ha ehetetlen.
Reggeli után megnéztük a kiállítást, ami hét szobából áll, ebből hétben egy kisfilmet mutatnak, a hetedikben meg képeket és újságcikkeket. Nagyon érdekes volt. Arra futott ki, hogy Nessie nem létezik, amit ugyan én is tudok, mégis csalódást okozott. Mennyivel jobb sztori, ha létezik a Loch Ness-i szörny, de most nem? A Nessie utáni kutatások vezetője írt egy kis füzetet a tóról, Nessie-ről meg a kutatásairól, azt meg is vettem, és el akarom majd olvasni. Eddig csak átlapoztam, és nagyon izgalmasnak tűnik. A szuvenírboltot is jó alaposan bejártuk, mert az a neve, hogy Nessie Shop, és ezzel engem megvettek kilóra. Gyenge vagyok, na. Vettem egy vászontáskát, egy kulcstartót, egy képeslapot, és Gergőtől kaptam egy hűtőmágnest.
A következő busszal (ilyesmi arrafelé 1-2 óránként jár, logikus is, a Loch Nesst úgysem akarja látni senki, cöhh) lerobogtunk a tó déli csücskéhez, Fort Augustusba, mert onnan indult a hajónk. Esett az eső, fújt a szél, hideg volt, beázott a cipőm, volt ott minden. Például a Caledonian Canal is, aminek a zsiliprendszerét teljes hosszában megcsodáltuk. A hajókázás is jó volt, mert 1. a Loch Nessen hajókáztunk, 2. volt szöveg, 3. láttuk Nessie-t, 4. van a hajón hanglokátor, és mindig mutatja, mit lát a tó fenekén, illetve adott helyen milyen mély a tó (a legmélyebb pontján 260 méter, és amikor már egész sekély, akkor is 40). Ami nem volt annyira jó, az a kb. 50 fős japán turistacsoport volt, mert lépni sem lehetett a hajón, és ők nem olyanok, hogy ha látják, hogy útban vannak, akkor arrébb húzódnak, hanem simán megvárják, hogy átgázolj rajtuk, és akkor sem mennek sehova. Hihetetlen. De egymással is ilyenek. A legviccesebb jelenet az volt, amikor egy srác nekidőlt a férfivécé ajtajának, majd amikor a bent tartózkodó pasi ki akart jönni, akkor a srác simán eltolatta magát az ajtóval, egy lépést sem tett semerre. Fura népek. Mondjuk minden nép fura, csak mindegyik máshogy. Mi is furák vagyunk. Na de. Az is kár egy kicsit, hogy bepárásodott az ablak ott, ahol ültünk, ezért nem sikerült igazán jó képeket lőni. De nagyon nagy élmény volt ott hajókázni, imádtam :)
Edinburgh-ról, Elginről és Grantownról majd még mesélek, csak most elfogyott az erő, meg úgysem lenne kedvetek végigolvasni egy kilométeres bejegyzést :) Ízelítőként azért mutatok néhány képet az Edinburgh-ban töltött estéről.
Invernessben sétáltunk egy kicsit, aztán vacsoráztunk egy szuper étteremben, a Mustard Seedben, ahol kb. 17 év után először ettem megint kacsát. Legutóbb annyira nem ízlett, hogy hányingerem lett tőle, és nem hiszem, hogy erről a szakács tehetett, mert Mama nagyon tudott főzni. Szóval kicsit bátor dolog volt bevállalni a kacsamellet, de az derült ki, hogy isteni. Azóta is kacsát akarok enni. Hehe.
Inverness és a Ness folyó
Inverness vára
Kacsaaaa! Isteni volt.
Gergő megcsodálja a desszertjét
Ez meg az én desszertem: vaníliapuding "macerált" eperrel
Nagyon helyes kis panzióban aludtunk. A vendéglátónk egy 63 éves pasi volt, aki aznap lett dédnagypapa. Ez a kemény, nem a faláb. De mondta, hogy ez náluk így megy, ő 19 éves volt, amikor a lánya született, a lánya sem sokkal idősebb, amikor az ő lánya, az unoka meg idén 20 éves, és hát már 4 éve együtt van a barátjával, szóval várható volt a gyermekáldás. Szurkolok a bácsinak, hogy a dédunoka is maradjon a hagyománynál, neki meg jó hosszú életet szánjon a sors, és még az ükunokája egészségére is ihasson a barátaival.
A szobánk <3
A lépcsőház
Szombat reggel kirohantunk a buszpályaudvarra, felpattantunk a Loch Ness felé tartó buszra, és meg sem álltunk Drumnadrochitig, ahol a Loch Ness-kiállítást lehet megtekinteni. Itt tudtam meg, hogy Inverness a város angol neve, skótul úgy hívják, hogy Inbir Nis. Megreggeliztünk egy kis étkezdében, mert a panzióban gabonapelyhet kaptunk, és annyira cukros volt, hogy nem bírtam megenni, ki kellett önteni a vécébe. Soha nem öntök ki a kaját, nagyon-nagyon-nagyon gáznak kell lennie ahhoz, hogy ilyesmi csak megforduljon a fejemben. Nem értem. Ráadásul Kellog's volt, az a tigrises, szóval nem is valami no name gagyiság, aminél nem lepett volna meg, ha ehetetlen.
Reggeli után megnéztük a kiállítást, ami hét szobából áll, ebből hétben egy kisfilmet mutatnak, a hetedikben meg képeket és újságcikkeket. Nagyon érdekes volt. Arra futott ki, hogy Nessie nem létezik, amit ugyan én is tudok, mégis csalódást okozott. Mennyivel jobb sztori, ha létezik a Loch Ness-i szörny, de most nem? A Nessie utáni kutatások vezetője írt egy kis füzetet a tóról, Nessie-ről meg a kutatásairól, azt meg is vettem, és el akarom majd olvasni. Eddig csak átlapoztam, és nagyon izgalmasnak tűnik. A szuvenírboltot is jó alaposan bejártuk, mert az a neve, hogy Nessie Shop, és ezzel engem megvettek kilóra. Gyenge vagyok, na. Vettem egy vászontáskát, egy kulcstartót, egy képeslapot, és Gergőtől kaptam egy hűtőmágnest.
Urquhart vára virágokból
Jellemző tájkép
Loch Ness!
Gergő is örül, hogy ott lehet
Így képzelik el Nessie-t
A hajó, amivel a 70-es években kutattak utána (vagy annak replikája, ez nem volt egyértelmű)
Gergő kedvenc pólója
Az én kedvenc pólóm
Ez valami akkora cukiság, hogy nem tudtam otthagyni, elhoztam anyuéknak. A skót sapkásat.
A táska! Imádom.
Urquhart vára igaziból. Sajnos nem tudtuk megnézni, mert nem közlekedik elég busz ahhoz, hogy ezt bele tudjuk passzírozni. Cöhh. Gergő azt mondta, majd elteker ide, és alaposan dokumentálja nekem.
Loch Ness <3
Fort Augustus, régi vasúti híd, illetve ami abból maradt. A fák eltakarnak még két hasonló pillért.
Nessie és gyermeke
Caledonian Canal
A hajónk
A legenda szerint ez a kőomlás annak a jele, hogy Nessie egyszer itt akart kimászni a tóból
Tessék, itt van Nessie. Létezik.
Csodaszép
Imádtuk
Hehe, azok még más idők voltak. A Loch Ness környékén 1725 és 1733 között 400 km út és 40 híd épült.
A hajókázás után még beültünk egy kajáldába, megebédeltünk, aztán futottunk a buszhoz, hogy 4 óra utazás után megérkezhessünk Edinburgh-ba. Kegyetlen nagy ez az ország, az van. Kicsit megszoktam Málta méreteit hét és fél hónap alatt, és megdöbbentett, mekkora már Skócia. Jó, hát Málta kicsit kisebb, mint Budapest, de akkor is.Edinburgh-ról, Elginről és Grantownról majd még mesélek, csak most elfogyott az erő, meg úgysem lenne kedvetek végigolvasni egy kilométeres bejegyzést :) Ízelítőként azért mutatok néhány képet az Edinburgh-ban töltött estéről.
Szt. János-templom
Skót taxi, kész, végem lett azonnal
A Waverley vasútállomás, amit Sir Walter Scott egyik regényéről neveztek el. Tőle kb. 50 méterre áll Scott monumentális emlékműve, ami kilátóként is üzemel (pont zárva volt). Scott azért ennyire fontos a hazájának, mert nagy szerepe volt abban, hogy 1818-ban előkerüljenek a 111 éve elrejtett és elveszettnek hitt koronázási jelvények. Ő találta ki, ő szervezte meg, ő vezényelte le az akciót, és még sikerrel is járt. És még nagyszerű író is volt. Naná, hogy mindent megérdemel!
A világ legjobb desszertje. Komolyan. Úristen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése