Clayton
Van nekem egy ismerősöm, aki Clayton névre hallgat. Biztosan nem emlékeztek már rá, meg az sem tuti, hogy egyáltalán meséltem itt róla, de ő az egyik a két máltai srác közül, akik eljöttek a rendhagyó, keddi Couchsurfing meetingre, amit még Laurával, Franzival és Jia Weijel szerveztünk talán augusztus elején*.Ez volt az az este, amikor egész Máltán áramszünet volt, és a két fiú azt mondta, senki se gyalogoljon haza, mert bár Málta biztonságos, de így, hogy még a közvilágítás is megszűnt, nem kellene kísérteni a sorsot, és engem Clayton fuvarozott haza, aki Luxemburgban él, és csak egy hétre jött vissza. Akkor beszéltük meg, hogy ha karácsonykor jön, és én még itt leszek, meghívom egy sörre, amiért hazahozott. Most megint itt van, 24-én jött, holnap utazik vissza. A Manoel Island bejáratánál találkoztunk, aztán elsétáltunk Sliemába, és végül beültünk egy étterembe, ahol én ettem egy paradicsomlevest, ami nem olyan, mint otthon, de nagyon finom, ő meg a paradicsomleves után még valami tengeri herkentyűs tésztát is. A nagy poén az, hogy a végén fogta és kifizette a levesemet meg a narancslevemet is, miután megkérdeztem, meghívhatom-e a levesre, ha már a sör kimaradt. Azt mondta, neki úgyis pont ennyi pénz akadt a kezébe elsőre, és a számlán szereplő tételek nagy részét úgyis ő fogyasztotta. Ez persze nem igaz, de jólesett, kedves volt tőle, viszont így adósa maradtam. A jelek szerint most már így is maradunk.
Megkérdeztem tőle, ők, akik világ életükben itt éltek, hogyan nem fagynak szét télen. Ezen mosolygott, aztán a következőt válaszolta:
- sok forró teát és kávét isznak,
- melegen öltöznek,
- pokrócot csavarnak maguk köré, és
- melegvizes palackot tesznek az ölükbe.
Nem tudom elképzelni, hogyan lehet így végigcsinálni egyik telet a másik után, de most komolyan. Aztán persze lehet, hogy ez is csak azon múlik, ki mit szokott meg. Én pl. azt, hogy télen a lakásban meleg van, ezért kicsit nehezen teszem túl magam azon, hogy itt meg zimankó, de igyekszem most már napirendre térni efölött, és nem sokat rinyálni miatta.
Claytonnak elég komoly emlékei vannak Magyarországról (volt itt egyszer a családjával, még 2008-ban), pl. nagyon tetszett neki a Hősök tere, csak kicsit ijesztő volt belekeveredni egy tüntetésbe, amin csupa fekete ruhás ember volt, és a szülei kicsit idegesek lettek, amikor első nekifutásra nem tudtak kijutni a térről a tömegtől. Később kiguglizta, kik is ezek a fekete ruhás emberek, máig emlékszik a nevükre, és kérdezte, még mindig szoktak-e tüntetni.
Jót beszélgettünk, és érdekes volt úgy búcsúzni, hogy megbeszéltük, jó eséllyel nem találkozunk már többet, mert amikor május elején visszajön, nem biztos, hogy én már megint itt leszek, és mire karácsonykor megint jön, addigra már tutira nem leszek itt.
Az is érdekes, hogy nyáron ő egy ilyen mini-crush volt nekem, úgy éreztem, én is tetszettem neki, és egy ideig szoktam rá gondolni. És tök jó volt látni meg érezni, hogy ez huss, eltűnt. Úgy néz ki, lezártam a lelkemet. Csak a fiú jöhet be :) (Eddig is tudtuk, hogy így működöm, de azért mindig örömteli, amikor kiderül, hogy tényleg.)
Nagyon furcsa érzés, hogy holnap nem kell dolgozni menni, egészen hihetetlen. Biztos azért, mert most csak három napot voltam, és nem ötöt. De felvillanyoz, hogy most kettőt lehet pihenni Holnap fordítok, vásárolok, főzök meg megyek kettlebellre, kedden meg fordítok, aztán este találkozom Irinával és Sophie-val, és eszünk sushit, aztán megnézzük az Exodust a paceville-i moziban. Szerencsére unatkozni most sem fogok.
Megkérdeztem tőle, ők, akik világ életükben itt éltek, hogyan nem fagynak szét télen. Ezen mosolygott, aztán a következőt válaszolta:
- sok forró teát és kávét isznak,
- melegen öltöznek,
- pokrócot csavarnak maguk köré, és
- melegvizes palackot tesznek az ölükbe.
Nem tudom elképzelni, hogyan lehet így végigcsinálni egyik telet a másik után, de most komolyan. Aztán persze lehet, hogy ez is csak azon múlik, ki mit szokott meg. Én pl. azt, hogy télen a lakásban meleg van, ezért kicsit nehezen teszem túl magam azon, hogy itt meg zimankó, de igyekszem most már napirendre térni efölött, és nem sokat rinyálni miatta.
Claytonnak elég komoly emlékei vannak Magyarországról (volt itt egyszer a családjával, még 2008-ban), pl. nagyon tetszett neki a Hősök tere, csak kicsit ijesztő volt belekeveredni egy tüntetésbe, amin csupa fekete ruhás ember volt, és a szülei kicsit idegesek lettek, amikor első nekifutásra nem tudtak kijutni a térről a tömegtől. Később kiguglizta, kik is ezek a fekete ruhás emberek, máig emlékszik a nevükre, és kérdezte, még mindig szoktak-e tüntetni.
Jót beszélgettünk, és érdekes volt úgy búcsúzni, hogy megbeszéltük, jó eséllyel nem találkozunk már többet, mert amikor május elején visszajön, nem biztos, hogy én már megint itt leszek, és mire karácsonykor megint jön, addigra már tutira nem leszek itt.
Az is érdekes, hogy nyáron ő egy ilyen mini-crush volt nekem, úgy éreztem, én is tetszettem neki, és egy ideig szoktam rá gondolni. És tök jó volt látni meg érezni, hogy ez huss, eltűnt. Úgy néz ki, lezártam a lelkemet. Csak a fiú jöhet be :) (Eddig is tudtuk, hogy így működöm, de azért mindig örömteli, amikor kiderül, hogy tényleg.)
Nagyon furcsa érzés, hogy holnap nem kell dolgozni menni, egészen hihetetlen. Biztos azért, mert most csak három napot voltam, és nem ötöt. De felvillanyoz, hogy most kettőt lehet pihenni Holnap fordítok, vásárolok, főzök meg megyek kettlebellre, kedden meg fordítok, aztán este találkozom Irinával és Sophie-val, és eszünk sushit, aztán megnézzük az Exodust a paceville-i moziban. Szerencsére unatkozni most sem fogok.
* Laura spanyol, 19 éves, joghallgató, nyaralni jött a családjával, Franzi német, 32, átlag havi egy-két hetet dolgozik Máltán, Jia Wei korára már nem is emlékszem, mindenesetre maláj, és Németországban orvostanhallgató. Egy Couchsurfing meetingen ismerkedtünk meg, és utána pár hétig rengeteg programot csináltunk együtt, de tényleg, kb. minden másnap találkoztunk. Szép időszak volt az is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése