Valletta és bürokrácia
A mai bejegyzés is kilométer hosszú lett. Bürokrácia! Városnézés! Kaland! És vannak képek!
Ha lenne "nap bunkója" verseny, a mai nyertes jó eséllyel utcahosszal verné a többi versenyzőt. A "külföldiek Máltán" Facebook-csoportba sikerült beírnia egy külföldinek, hogy Málta viccország, nem is érdemli meg, hogy ország legyen, mert akkorka, mint egy tisztességes országban egy nagyobb város, esetleg egy megye, és nem is érti, miért hagyják Máltának az önállóságot, és hogy a máltaiak mit olyan büszkék magukra. Én meg azt nem értem, miért kell sértegetni bárkit is, főleg a legfontosabb nemzeti ünnepe alkalmából, már csak azért sem, mert szerintem egyikünket sem kényszeríti arra senki, hogy itt legyünk, tehát ha Málta viccország meg túl kicsi, lehet keresni komolyabbat meg nagyobbat. Gondolom, az volt a célja a beírásnak, hogy érkezzen reakció, hát, érkezett is, több máltai nagyon a szívére vette ezt a sértést, amin nem csodálkozom.
Azt fedeztem fel, hogy megkezdődött az iskola, ami meglepett, mert úgy tudtam, csak októberben fog. De a napokban többször botlottam már iskolásokba. Képzeljétek, itt minden iskolának külön egyenruhája van, mint Angliában. Ha jól sejtem, a nadrágnak/szoknyának csak a színét határozzák meg, mert szabás tekintetében elég sokfélét láttam ugyanabba a suliba járó gyerekeken, viszont a póló/pulcsi egyforma, az iskola emblémája díszíti. És már most elgyötörtek szegénykék, pedig messze még a vége
A napot Vallettában kezdtem. Először visszamentem a papír-írószerbe, ahol múlt héten tíz euró helyett hatért fényképezett le a hölgy, és odaadtam neki a maradék négy eurót. Teljesen meg volt döbbenve, egy percig sem hitte komolyan, hogy elhozom a pénzt, amikor múlt héten azt mondtam. És mert kedden sütizhetnékem támadt, és csináltam megint Sport szeletet, vittem neki pár darabkát, amitől meg egyenesen meghatódott. Jó érzés volt örömet szerezni
A boltból az ocsmányirodába mentem a máltai személyi számomat tartalmazó blue paperért. Úgy terveztem meg a napot, hogy 10-re érjek Vallettába, fél 11-re az ocsmányirodába, 11-kor Malta Experience, 12-kor Sacra Infermeria-bejárás, 1-kor húzás haza, hogy még meg tudjak ebédelni, mielőtt bemegyek dolgozni. Szóval negyed órát szántam a blue paper-projektre. Nagyon jó volt. Egy garzonlakásnyi területen majdnem fél órát kirándultam körbe-körbe, annyira tájékozott és segítőkész mindenki. Az információs pulttól odaküldtek a kiadóablakhoz, ahonnan elzavart a pasi azzal, hogy ő blue paperrel nem foglalkozik, ő csak a kész igazolványt adja ki. Ekkor odamentem ahhoz a pulthoz, ahol a papírokat kellett leadni az igényléskor, ott közölték, hogy a nagy ajtó mögött van a megoldás, amire ki van írva, hogy csak dolgozók léphetnek be rajta. Onnan az ablakhoz küldtek, de mondtam, hogy onnan már elhajtottak egyszer, mondta erre a csaj, hogy akkor kérdezzem meg az információs pultnál, mondtam, onnan küldtek a kiadóablakhoz, mire a csaj a következőt közölte: "Én igazából csak részmunkaidőben dolgozom itt, és még egy másik irodában is van egy félállásom, úgyhogy nem igazán tudom ezeket a dolgokat." Végre aztán visszamentem az információs pulthoz, ahol ezúttal ugyanaz a srác, aki már először is ott ült, és aki az ablakhoz küldött, azt mondta, álldogáljak a nagy ajtónál, és ha majd azon kijön valaki, az illető fog nekem segíteni. Nem segített. A legtöbben meg sem álltak arra, hogy hozzájuk szóltam, volt, aki egyenesen azt mondta, hogy nem tud velem foglalkozni, hagyjam békén, és olyan is előfordult, hogy a mondatom közepén fordított hátat és hagyott faképnél az egyik igen kedves alkalmazott. Feels like home. Azért kellőképpen felbosszantottam magam ezen, mert nagyon nehezen viselem, ha paraszt módon viselkednek velem, de gondolom, az ilyet más sem szereti. Végül fél óra után, amikor már esélyes volt, hogy lemaradok a Malta Experience-ről (ami az ocsmányirodával szemközti épületben van), úgy döntöttem, tartsák akkor meg a blue paperjüket (illetve az én blue paperömet, basszus), úgysincs már hely a máltai tanfolyamon, ezek után már meg tudom várni, mire pár hónap múlva kiküldik postán a személyit. Gondolom, ebből az lesz, hogy előbb-utóbb még egyszer neki kell futnom a blue paper beszerzésének. Hát, nem várom.
Füstölgő füllel, a türelem és nyugalom szavak mantrázása közepette érkeztem meg a Malta Experience-re, de végül is meggyőztem magam arról, hogy néhány bunkó nem ronthatja el a kedvemet, és akkor jobb lett minden.
A Malta Experience egy kb. 45 perces film, amihez 20 nyelven van mondóka, többek között magyarul is. Az első, Máltán felbukkant emberektől kezdve napjainkig követi végig a szigetek történelmét, és a rengeteg érdekes infó mellett tippeket is lehet gyűjteni azzal kapcsolatban, mit nézzünk meg Máltán. Nagyon változatos, nagyon izgalmas a szigetek történelme (a töri máltai diákként is az egyik kedvenc tantárgyam lett volna, úgy érzem ), ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy az idők során kb. minden fontos kereskedelmi útvonal érintette. Rengeteg birodalom megfordult Máltán, voltak itt főníciaiak, rómaiak, arabok, normannok, franciák, angolok, és akkor a Szent János lovagrendről még nem is beszéltünk, pedig annak a tagjai nyolc nemzetből kerültek ki. Tudtam ezt-azt az ország történelméről, de az nem volt tiszta, hogyan kerültek ide az angolok. Hát, úgy, hogy amikor Napóleonnal ráültek a máltaiak nyakára a franciák, ebből nagyon hamar nagyon elegük lett a helyieknek, és megkérték az angolokat, ugyan zavarják már el őket, amire az angolok elzavarták a franciákat, aztán itt ragadtak egy másfél évszázadra. Így megy ez.
Ha valakit valamikor Máltára vetne a sors, ne hagyja ki ezt a programot, kár lenne. Ja, érdemes előtte máltai kuponoldalakat böngészni, pl. van egy olyan, hogy dealtoday.mt.com, ami azért jó, mert akár féláron is be lehet jutni a vetítésre, és szinte mindig lehet találni ilyen kupont. Ki hinné, hogy magam is kuponnal mentem
A film közben többször eszembe jutott az Üvegtigris. Amíg jöttek-mentek a hatalmak, és mindig hozzátettek valamit az országhoz, mindig tanítottak valami újat a helyieknek, addig "jó helyen van ez a kocsi", aztán később, a nagy ostrom idején, de még inkább a második világháborúban, amikor földig bombázták Vallettát, mert Málta szeretett volna kimaradni a németek és a szövetségesek harcából, "rossz helyen van ez a kocsi."
A mozizás utáni következő programpont a Sacra Infermeria, a lovagrend egykori kórházának meglátogatása volt. Egy brit nyugdíjasokból álló csoportba csöppentem bele, velük jártam be az épületet. Az idegenvezető egy máltai hölgy volt, aki gyönyörűen beszélt angolul, és csak úgy szórta a humorbombákat, de az volt benne a legjobb, hogy többnyire faarccal. Nagyon érdekes ennek a kórháznak a története. 1533-ban kezdték építeni, 1574-ben nyitották meg, és 1920-ban zárták be. Két kb. 150 méter hosszú kórterem volt benne két szinten. Felül a nemeseket és a nagymestereket látták el, egy emelettel lejjebb a szegényeket. A gazdagok külön ágyban feküdtek, a teremben egyszerre összesen maximum 350-en (!), és minden ágyhoz járt egy vécé. 500 évvel ezelőtt. A szegények kórtermében egy ágyban hárman feküdtek, de ott is minden ágy mellé járt egy vécé. A haldoklók és a fertőző betegek számára is volt egy-egy kisebb kórterem. A kórházban csak és kizárólag férfiakat láttak el. Ehhez az idegenvezető megjegyzése a következő volt: "Akkoriban a nők nyilván sosem betegedtek meg." De nemhogy páciensként, sehogy sem tehette be nő a lábát az épületbe, még olyat sem lehetett, hogy egy anya meglátogassa a haldokló fiát. Még a Malta Experience-ben hangzott el, hogy Napóleon összegyűjtötte a szigetek templomaiban kb. 300 év alatt felhalmozott ezüsttárgyakat, és a hajójára hordatta őket, mert gondolta, jól jönnek az egyiptomi hadjárat finanszírozásakor. A Sacra Infermeriában kiderült, hogy a hajó aztán elsüllyedt a Níluson, és csak negyven évvel ezelőtt találták meg, rajta az ellopott kincs jelentős részével. Az ezüst nem került vissza Máltára, mivel a lovagok tulajdona, ezért aki látni akarja, annak Rómában érdemes keresgélnie a lovagrend mai főhadiszállásán.
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a fél év, amit itt töltök, épp csak elég lesz Valletta felfedezésére. Elképesztően sok látnivaló van ebben a pici városban. De nem baj, az a jó, ha sokáig izgalmas marad.
Jó nagy dugó volt Vallettától Sliemáig, úgyhogy mire hazaértem, éppen csak ebédelni maradt már időm, aludni nem, de fél liter kóla segített az ébren maradásban. Így, hogy ketten voltunk Ike-kal, majdnem 60 e-mailt csináltam meg ma (48 az elvárás). Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz velem holnap meg holnapután, amikor egyedül csinálom a műszakot fél 8-tól kezdve (Antje akkor megy haza). Remélem, jó sok hollandos meg svédes lesz bent, mert ők vidám népek, mindig nevetnek, és időnként nekem is elmagyarázzák angolul, mi az öröm tárgya, hogy én is velük örülhessek.
Ha lenne "nap bunkója" verseny, a mai nyertes jó eséllyel utcahosszal verné a többi versenyzőt. A "külföldiek Máltán" Facebook-csoportba sikerült beírnia egy külföldinek, hogy Málta viccország, nem is érdemli meg, hogy ország legyen, mert akkorka, mint egy tisztességes országban egy nagyobb város, esetleg egy megye, és nem is érti, miért hagyják Máltának az önállóságot, és hogy a máltaiak mit olyan büszkék magukra. Én meg azt nem értem, miért kell sértegetni bárkit is, főleg a legfontosabb nemzeti ünnepe alkalmából, már csak azért sem, mert szerintem egyikünket sem kényszeríti arra senki, hogy itt legyünk, tehát ha Málta viccország meg túl kicsi, lehet keresni komolyabbat meg nagyobbat. Gondolom, az volt a célja a beírásnak, hogy érkezzen reakció, hát, érkezett is, több máltai nagyon a szívére vette ezt a sértést, amin nem csodálkozom.
Azt fedeztem fel, hogy megkezdődött az iskola, ami meglepett, mert úgy tudtam, csak októberben fog. De a napokban többször botlottam már iskolásokba. Képzeljétek, itt minden iskolának külön egyenruhája van, mint Angliában. Ha jól sejtem, a nadrágnak/szoknyának csak a színét határozzák meg, mert szabás tekintetében elég sokfélét láttam ugyanabba a suliba járó gyerekeken, viszont a póló/pulcsi egyforma, az iskola emblémája díszíti. És már most elgyötörtek szegénykék, pedig messze még a vége
A napot Vallettában kezdtem. Először visszamentem a papír-írószerbe, ahol múlt héten tíz euró helyett hatért fényképezett le a hölgy, és odaadtam neki a maradék négy eurót. Teljesen meg volt döbbenve, egy percig sem hitte komolyan, hogy elhozom a pénzt, amikor múlt héten azt mondtam. És mert kedden sütizhetnékem támadt, és csináltam megint Sport szeletet, vittem neki pár darabkát, amitől meg egyenesen meghatódott. Jó érzés volt örömet szerezni
A boltból az ocsmányirodába mentem a máltai személyi számomat tartalmazó blue paperért. Úgy terveztem meg a napot, hogy 10-re érjek Vallettába, fél 11-re az ocsmányirodába, 11-kor Malta Experience, 12-kor Sacra Infermeria-bejárás, 1-kor húzás haza, hogy még meg tudjak ebédelni, mielőtt bemegyek dolgozni. Szóval negyed órát szántam a blue paper-projektre. Nagyon jó volt. Egy garzonlakásnyi területen majdnem fél órát kirándultam körbe-körbe, annyira tájékozott és segítőkész mindenki. Az információs pulttól odaküldtek a kiadóablakhoz, ahonnan elzavart a pasi azzal, hogy ő blue paperrel nem foglalkozik, ő csak a kész igazolványt adja ki. Ekkor odamentem ahhoz a pulthoz, ahol a papírokat kellett leadni az igényléskor, ott közölték, hogy a nagy ajtó mögött van a megoldás, amire ki van írva, hogy csak dolgozók léphetnek be rajta. Onnan az ablakhoz küldtek, de mondtam, hogy onnan már elhajtottak egyszer, mondta erre a csaj, hogy akkor kérdezzem meg az információs pultnál, mondtam, onnan küldtek a kiadóablakhoz, mire a csaj a következőt közölte: "Én igazából csak részmunkaidőben dolgozom itt, és még egy másik irodában is van egy félállásom, úgyhogy nem igazán tudom ezeket a dolgokat." Végre aztán visszamentem az információs pulthoz, ahol ezúttal ugyanaz a srác, aki már először is ott ült, és aki az ablakhoz küldött, azt mondta, álldogáljak a nagy ajtónál, és ha majd azon kijön valaki, az illető fog nekem segíteni. Nem segített. A legtöbben meg sem álltak arra, hogy hozzájuk szóltam, volt, aki egyenesen azt mondta, hogy nem tud velem foglalkozni, hagyjam békén, és olyan is előfordult, hogy a mondatom közepén fordított hátat és hagyott faképnél az egyik igen kedves alkalmazott. Feels like home. Azért kellőképpen felbosszantottam magam ezen, mert nagyon nehezen viselem, ha paraszt módon viselkednek velem, de gondolom, az ilyet más sem szereti. Végül fél óra után, amikor már esélyes volt, hogy lemaradok a Malta Experience-ről (ami az ocsmányirodával szemközti épületben van), úgy döntöttem, tartsák akkor meg a blue paperjüket (illetve az én blue paperömet, basszus), úgysincs már hely a máltai tanfolyamon, ezek után már meg tudom várni, mire pár hónap múlva kiküldik postán a személyit. Gondolom, ebből az lesz, hogy előbb-utóbb még egyszer neki kell futnom a blue paper beszerzésének. Hát, nem várom.
Füstölgő füllel, a türelem és nyugalom szavak mantrázása közepette érkeztem meg a Malta Experience-re, de végül is meggyőztem magam arról, hogy néhány bunkó nem ronthatja el a kedvemet, és akkor jobb lett minden.
A Malta Experience egy kb. 45 perces film, amihez 20 nyelven van mondóka, többek között magyarul is. Az első, Máltán felbukkant emberektől kezdve napjainkig követi végig a szigetek történelmét, és a rengeteg érdekes infó mellett tippeket is lehet gyűjteni azzal kapcsolatban, mit nézzünk meg Máltán. Nagyon változatos, nagyon izgalmas a szigetek történelme (a töri máltai diákként is az egyik kedvenc tantárgyam lett volna, úgy érzem ), ami nem meglepő, ha azt vesszük, hogy az idők során kb. minden fontos kereskedelmi útvonal érintette. Rengeteg birodalom megfordult Máltán, voltak itt főníciaiak, rómaiak, arabok, normannok, franciák, angolok, és akkor a Szent János lovagrendről még nem is beszéltünk, pedig annak a tagjai nyolc nemzetből kerültek ki. Tudtam ezt-azt az ország történelméről, de az nem volt tiszta, hogyan kerültek ide az angolok. Hát, úgy, hogy amikor Napóleonnal ráültek a máltaiak nyakára a franciák, ebből nagyon hamar nagyon elegük lett a helyieknek, és megkérték az angolokat, ugyan zavarják már el őket, amire az angolok elzavarták a franciákat, aztán itt ragadtak egy másfél évszázadra. Így megy ez.
Ha valakit valamikor Máltára vetne a sors, ne hagyja ki ezt a programot, kár lenne. Ja, érdemes előtte máltai kuponoldalakat böngészni, pl. van egy olyan, hogy dealtoday.mt.com, ami azért jó, mert akár féláron is be lehet jutni a vetítésre, és szinte mindig lehet találni ilyen kupont. Ki hinné, hogy magam is kuponnal mentem
A film közben többször eszembe jutott az Üvegtigris. Amíg jöttek-mentek a hatalmak, és mindig hozzátettek valamit az országhoz, mindig tanítottak valami újat a helyieknek, addig "jó helyen van ez a kocsi", aztán később, a nagy ostrom idején, de még inkább a második világháborúban, amikor földig bombázták Vallettát, mert Málta szeretett volna kimaradni a németek és a szövetségesek harcából, "rossz helyen van ez a kocsi."
A mozizás utáni következő programpont a Sacra Infermeria, a lovagrend egykori kórházának meglátogatása volt. Egy brit nyugdíjasokból álló csoportba csöppentem bele, velük jártam be az épületet. Az idegenvezető egy máltai hölgy volt, aki gyönyörűen beszélt angolul, és csak úgy szórta a humorbombákat, de az volt benne a legjobb, hogy többnyire faarccal. Nagyon érdekes ennek a kórháznak a története. 1533-ban kezdték építeni, 1574-ben nyitották meg, és 1920-ban zárták be. Két kb. 150 méter hosszú kórterem volt benne két szinten. Felül a nemeseket és a nagymestereket látták el, egy emelettel lejjebb a szegényeket. A gazdagok külön ágyban feküdtek, a teremben egyszerre összesen maximum 350-en (!), és minden ágyhoz járt egy vécé. 500 évvel ezelőtt. A szegények kórtermében egy ágyban hárman feküdtek, de ott is minden ágy mellé járt egy vécé. A haldoklók és a fertőző betegek számára is volt egy-egy kisebb kórterem. A kórházban csak és kizárólag férfiakat láttak el. Ehhez az idegenvezető megjegyzése a következő volt: "Akkoriban a nők nyilván sosem betegedtek meg." De nemhogy páciensként, sehogy sem tehette be nő a lábát az épületbe, még olyat sem lehetett, hogy egy anya meglátogassa a haldokló fiát. Még a Malta Experience-ben hangzott el, hogy Napóleon összegyűjtötte a szigetek templomaiban kb. 300 év alatt felhalmozott ezüsttárgyakat, és a hajójára hordatta őket, mert gondolta, jól jönnek az egyiptomi hadjárat finanszírozásakor. A Sacra Infermeriában kiderült, hogy a hajó aztán elsüllyedt a Níluson, és csak negyven évvel ezelőtt találták meg, rajta az ellopott kincs jelentős részével. Az ezüst nem került vissza Máltára, mivel a lovagok tulajdona, ezért aki látni akarja, annak Rómában érdemes keresgélnie a lovagrend mai főhadiszállásán.
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy a fél év, amit itt töltök, épp csak elég lesz Valletta felfedezésére. Elképesztően sok látnivaló van ebben a pici városban. De nem baj, az a jó, ha sokáig izgalmas marad.
Jó nagy dugó volt Vallettától Sliemáig, úgyhogy mire hazaértem, éppen csak ebédelni maradt már időm, aludni nem, de fél liter kóla segített az ébren maradásban. Így, hogy ketten voltunk Ike-kal, majdnem 60 e-mailt csináltam meg ma (48 az elvárás). Nagyon kíváncsi leszek, mi lesz velem holnap meg holnapután, amikor egyedül csinálom a műszakot fél 8-tól kezdve (Antje akkor megy haza). Remélem, jó sok hollandos meg svédes lesz bent, mert ők vidám népek, mindig nevetnek, és időnként nekem is elmagyarázzák angolul, mi az öröm tárgya, hogy én is velük örülhessek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése