LizaGazdija

Van itt a kisboltban egy elég helyes srác. Egy darabig tetszett, aztán egyszer láttam fánkot enni. Sőt mi több, beszélt is hozzám fánkevés közben, miközben az arca, a szája, az összes ujja tejszínhabos volt. Azóta nem tetszik.

Ma el akartam menni munka előtt a marsaxlokki halpiacra. Jól sikerült. Hajnali fél 2-kor feküdtem (éjfélig dolgoztam) , fél 8-kor felébredtem az órámra, kinyomtam, mondván, még alszom tíz percet, aztán 1-kor már ki is pattant a szemem. Mondtam én, hogy nagyon fáradt vagyok. A piacot sajnálom, de elvileg egész évben nyitva van, csak eljutok egyszer oda is... Apu megmentette az egeremet a messzi távolból. Megsúgta, hogy esetleg elemcserével kellene próbálkozni. Fogom a fejem, nagyon fogom. De a lényeg, hogy holnap tudok venni elemet, tehát jó eséllyel holnaptól megint lesz egerem Néztem az egyik itteni kuponos cég mai ajánlatait, és képzeljétek, hosszú hétvégét kínálnak Budapesten Kíváncsi lennék, hányan csapnak le rá. A máltaiak szeretnek utazni, és sokat is utaznak. Találkoztam olyannal, aki eddig 80 országban járt, és még nincs 25 éves. Judit hozott nekünk szuvenírt Amszterdamból. Kulcstartót kaptunk, többféléből lehetett választani. Nekem egy cuki holland papucsom lett, van róla ...

Ha jól érzékelem, emeltük a tétet. Most már nemcsak a közös helyiségek tisztán tartása egyedül az én feladatom, de a közösen használt eszközök beszerzése is, amikor pedig a beköltözésemkor megállapodtunk, hogy mindent felváltva veszünk. Én vettem a legutóbbi kör - mosószert - mosogatószert - alufóliát - pirospaprikát - sót. Ezek mindegyike elfogyott kb. egy hete, de új nem vevődött helyettük. Pedig Paolo is észrevette a problémát: tegnap már másodszor öntötte fel a mosogatószer maradékát vízzel. Pedig amikor ezek a dolgok kb, félig voltak, még meg is beszéltük, hogy én vettem őket, és ezért következő körben majd ő fogja. Gondolom, ha egyszer végre összefutnánk (a beosztásom mellett hétvége óta nem láttam), arra hivatkozna, hogy neki nem erőssége az emlékezőtehetség, ezért elfelejtette, hogy most rajta a sor. Lehet, hogy javasolni fogom, hogy mindenki vegye magának ezeket a dolgokat, és tartsa a saját szobájában, na, jó, a sót meg paprikát nem kell, de a mosószert meg a mosog...

A mai bejegyzés is kilométer hosszú lett. Bürokrácia! Városnézés! Kaland! És vannak képek! Ha lenne "nap bunkója" verseny, a mai nyertes jó eséllyel utcahosszal verné a többi versenyzőt. A "külföldiek Máltán" Facebook-csoportba sikerült beírnia egy külföldinek, hogy Málta viccország, nem is érdemli meg, hogy ország legyen, mert akkorka, mint egy tisztességes országban egy nagyobb város, esetleg egy megye, és nem is érti, miért hagyják Máltának az önállóságot, és hogy a máltaiak mit olyan büszkék magukra. Én meg azt nem értem, miért kell sértegetni bárkit is, főleg a legfontosabb nemzeti ünnepe alkalmából, már csak azért sem, mert szerintem egyikünket sem kényszeríti arra senki, hogy itt legyünk, tehát ha Málta viccország meg túl kicsi, lehet keresni komolyabbat meg nagyobbat. Gondolom, az volt a célja a beírásnak, hogy érkezzen reakció, hát, érkezett is, több máltai nagyon a szívére vette ezt a sértést, amin nem csodálkozom. Azt fedeztem fel, hogy megkezdődött az is...

7-kor felkeltem, összekészülődtem, aztán elindultam Melliehába, a Popeye-faluba. Ha csak úgy csinált volna valaki egy játszóteret a Popeye szereplőinek felhasználásával, nem érdekelt volna, de ez az 1980-ban, Robin Williams főszereplésével forgatott film eredeti díszlete. Ezek a dolgok engem nagyon fel tudnak lelkesíteni, így meg, hogy Robin Williams most halt meg, kicsit előtte való tisztelgésnek is éreztem a látogatást. A filmet még nem láttam, de a következő egy hétben sort kerítek rá. Lehetett volna két busszal menni, de úgy éreztem, ha csak negyed órát kell sétálnom az első busztól, nem fogom megvárni a másodikat. Jól döntöttem, mert sem odafelé, sem visszafelé sétálás közben nem láttam egy szál buszt sem. Viszont így volt alkalmam megcsodálni a máltai vidéket, ismét. Annyira más, mint otthon, mindig meglepődöm ezen. A neten azt láttam, 20 euró a belépő, és mivel heti 30 eurót szánok maximum a felfedezésre, úgy voltam vele, ez még belefér. Ehhez képest 14 eurót fizettem. Ennyi pén...

lesz bejegyzés az elmúlt két hétfő felfedezőútjáról, ígérem.

Én örülök, hogy nem szavazták meg. Szerintem nem lett volna jó nekik. De majd megkérdezem Kayt, mit szól az eredményhez. Kay skót, és amikor két hónapja kérdeztem, mi a véleménye, azt mondta, nem tud dönteni, mert érzelmi szempontból tök jó lenne önálló országnak lenni, minden más szempontból viszont szívás, de elég erős az érzelem-faktor.

Azt árulja el nekem valaki, mi a jó fenéért tud begyulladni a (két évvel ezelőtt kiszedett) bölcsességfogam helye, illetve mi értelme volt kihúzatni a bölcsességfogamat, ha aztán begyullad a helye, és legalább feleolyan kellemetlen, mint amikor a bölcsességfogam tette ugyanezt!

amikor letiltottam a Facebookon egy kisbaba fényképét. Először csak azt akartam beállítani, hogy nem akarom követni a posztot, de mivel nem az anyuka tette ki a képet, hanem az apuka, aki nem az ismerősöm, és tagelte rajta anyukát, ilyen lehetőség nem volt, csak olyan, hogy letiltom. Úgyhogy akkor ezt tettem. Semmi baj nem volt vele, amikor kikerült az oldalra, lájkoltam, örültem, hogy szép kisfiú. De amikor egész nap óránként került a hírfolyamom tetejére, mert az anyukájával közös ismerőseink sorra lájkolták (gimis osztálytársak és évfolyamtársak, vannak néhányan, az elkövetkezendő napokban várhatóan mind a 60-80 ember sorra lájkolja majd a képet), kicsit eltört bennem valami. Már eleve nem könnyű nekem a helyzet, hogy neki most született kisbabája, nekem meg párom sincs, nemhogy gyerekvállaláson gondolkozhassak, pedig nagyon szeretnék gyereket évek óta, és úgy érzem, az már túl kegyetlen, hogy óránként kell szembesülni a képpel. De majd nekem is jó lesz egyszer az életemnek ez...

Én: Lehet, hogy most vasárnap elmegyek Marsaxlokkba, a halpiacra. Bár azt hallottam, hogy csak három-négy stand van, ahol halat árulnak, a többinél meg ruhát meg giccset. Paolo: Ez miért baj? Halat akarsz venni? Én: Dehogy! Csak szeretnék látni egy halpiacot, mert még sosem láttam. Paolo: Ez komoly? Én: Teljesen. De halat nem akarok venni, nem tudnám megfőzni/-sütni. Paolo: Hogyne tudnád? Én: Lehet, hogy azért, mert még sosem próbáltam, de azt hiszem, hogy tök bonyolult halat sütni/főzni. Pedig nagyon szeretem. Paolo: Dehogy bonyolult! Na, ha mész a piacra, vegyél halat, én meg megsütöm neked. :O

Az eddigiek alapján azt állapítottam meg, hogy az elmúlt évek legjobb döntése volt kijönni Máltára, valamint a legjobb, amit csak kezdhettem az életemmel.

Idén 40 éves A farm, ahol élünk. Ennél már csak az durvább, hogy három év múlva már 20 éve lesz, hogy megismertem, és a kedvenc sorozatom lett. Úristen. Akkor... ... és most Hasonlóan megrázó, hogy Melissa Gilbert, aki nekem örökké Laura, ma már Anyát játssza A farm, ahol élünk-musicalben. Plusz egy poén:

Szombaton itt volt nálunk Paolo két bolgár barátja, Koszta és Maria. Már máskor is találkoztam velük, jófejek, intelligensek, jó társaság. Valamikor régen egy pár voltak, de szakítottak, viszont máig egy lakásban élnek kettecskén. Ezen egy csomót gondolkodtam, és azt hiszem, nekem nem menne. Érdekes volt, amikor Maria kifejtette, hogy bár a nő az otthon teremtő, azért nem lehet tőle elvárni, hogy kiszolgálja a férfit, igenis a férfi is vegye ki a részét a dolgokból. Ezzel tökre egyet is értek, nem is ez volt a fura, hanem az, hogy ezzel párhuzamosan olyan szinten ugrálta körül a két fiút egész este, hogy nekem csak kerekedett a szemem, sőt azt is mondta, hogy a konyha most először van rendben, mióta itt járt, és látszik, hogy nő költözött a házba, és nagyon helyes, hogy tisztán tartom a konyhát*. És tényleg egész este az ment, hogy melyik fiúnak mire van szüksége, és adhat-e még ezt meg azt meg amazt, majd az egészet az koronázta meg, amikor elmosogatott. Megkérdeztem, miért mosoga...

Múlt vasárnap történt, de csak most jutottam odáig, hogy kopipészteljem a Facebookról. Kész, halljátok, kééész. Úgy kezdődött, hogy Antje odajött hozzám, mondta, hogy tegyem magam Meetingre (merthogy mindig jelezni kell a rendszerben, mit csinálunk éppen, és van olyan pont, hogy meeting), majd bevonultunk egy miniirodába. Az következett, hogy megdicsért: azt mondta, nagyon elégedett velem, igazán, mert csak pici hibáim vannak, pedig csak két hete jöttem, csak ne kérjek bocsánatot a hibákért, merthogy ez most a tanulási folyamat, még nem baj, ha hibázom. Úgy folytatódott, hogy azt mondta Antje, bárhova ülhetek, ahová akarok, dolgozzak egyedül, ő meg nézi az e-mailjeimet, úgyis mind hozzá fut be. Ezt tök nagy elismerésnek éreztem, le is ültem Judit mellé, Mariával szembe, mondták is mindketten, hogy kérdezzek nyugodtan. Nyitogattam szépen a nehéz e-maileket, válaszolgattam rájuk, egy jött vissza Antjétól azzal, hogy az egyik mondatot írjam át. Meg visszajött még néhány pofonegyszerű, ami...