Félmaratoni felkészülés

Ma a +1 fokos hideg ellenére kimentem reggel a Margitszigetre, amikor már világos volt (ha Levi itt van, 6-kor kelek én is, úgyhogy várni kellett, hogy felkeljen a Nap). A terv, amit kiválasztottam, azt mondta, ma, az első napon fussak 55 percen át. Kíváncsi voltam, mennyit bírok úgy, hogy nyáron futottam utoljára rendszeresen, és január elején futottam utoljára, és meglepődtem. 55 percbe belefért másfél szigetkör (nulla megállással), pedig nem erőltettem meg magam, mivel a terv azt is mondta, hogy "játékosan", lazán fussak, csak semmi feszkó. Ez egészen biztosan a futócuccok miatt van, elsősorban talán a futócipő miatt, de akárhogy is, nagyon örülök. Ez ugyanis azt jelenti, hogy nincs messze a cél, amikor is egy óra alatt kétszer futom körbe a szigetet, ami után van esély rá, hogy a félmaraton meglegyen két óra körüli eredménnyel.

Most elég optimista vagyok. Nem gondoltam, hogy mindjárt elsőre ilyen jól fog menni. A végén még tényleg meg tudom tartani a magamnak tett ígéretemet, miszerint idén lefutom a félmaratont :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai