Selma Lagerlöf: Nils Holgersson csodálatos utazása
Nem érdekelt különösebben, amíg meg nem tudtam, hogy tankönyvnek szánták. Akkor már tudni akartam, milyen lehet. 2012 karácsonyára megkaptam a szüleimtől, mostanra sorra is került. (Szánom-bánom, de nálam így megy ez: még szerencsésnek mondhatja magát, hogy csak egy évet kellett várnia a polcomon.)
Nagyon szerettem iskolába járni, tanulni, szinte minden érdekelt, bár nem mindenben voltam jó, persze. Két dolgot utáltam rettenetesen: a kémiát és a földrajzot. A kémiát azért, mert hiába erőlködtem, szinte sosem értettem, mi történik az órán, a földrajzot meg azért, mert halálosan untam. Amikor topográfiáztunk, és lehetett nézegetni a térképet, az még csak elment, de a többitől hányingerem volt. Földrajzból még a könyvet sem bírtam bemagolni. Egyszerűen nem tudott lekötni, hogy itt ezt termesztik, ott azt tenyésztik, száraz volt az egész, pfuj.
De ha lúdháton repülve járhattam volna be Magyarországot, mindjárt más lett volna a helyzet! Nagyon nagy ötlet volt megkérni egy írónőt, hogy írjon földrajztankönyvet, és nagyon nagy ötlet volt az írónőtől, hogy íróként viselkedett, és írt egy gyönyörű történetet. Mert így, miközben Nils Holgerssonért izgul az olvasó, bejárja egész Svédországot, rengeteget tanul az ország domborzatáról, iparáról, gazdaságáról, flórájáról, faunájáról, sőt még a történelméről is, nem utolsó sorban a természetvédelem fontosságáról, leckét kap emberségből, és a hab a tortán a sok érdekes legenda meg monda. Azt nem tudom, végül használták-e az iskolákban ezt a könyvet tankönyvként, de ha igen, irigylem azokat a gyerekeket, akiknek ilyen földrajzórák jutottak.
Nagyon szerettem iskolába járni, tanulni, szinte minden érdekelt, bár nem mindenben voltam jó, persze. Két dolgot utáltam rettenetesen: a kémiát és a földrajzot. A kémiát azért, mert hiába erőlködtem, szinte sosem értettem, mi történik az órán, a földrajzot meg azért, mert halálosan untam. Amikor topográfiáztunk, és lehetett nézegetni a térképet, az még csak elment, de a többitől hányingerem volt. Földrajzból még a könyvet sem bírtam bemagolni. Egyszerűen nem tudott lekötni, hogy itt ezt termesztik, ott azt tenyésztik, száraz volt az egész, pfuj.
De ha lúdháton repülve járhattam volna be Magyarországot, mindjárt más lett volna a helyzet! Nagyon nagy ötlet volt megkérni egy írónőt, hogy írjon földrajztankönyvet, és nagyon nagy ötlet volt az írónőtől, hogy íróként viselkedett, és írt egy gyönyörű történetet. Mert így, miközben Nils Holgerssonért izgul az olvasó, bejárja egész Svédországot, rengeteget tanul az ország domborzatáról, iparáról, gazdaságáról, flórájáról, faunájáról, sőt még a történelméről is, nem utolsó sorban a természetvédelem fontosságáról, leckét kap emberségből, és a hab a tortán a sok érdekes legenda meg monda. Azt nem tudom, végül használták-e az iskolákban ezt a könyvet tankönyvként, de ha igen, irigylem azokat a gyerekeket, akiknek ilyen földrajzórák jutottak.
Egy dolog furcsa bennem, igaz, ha jobban belegondolok, az írónőnek volt igaza. Nagyon könnyeden, tárgyilagosan kezeli a halált. Sok szereplő meghal a történetben, némelyiknek egészen csúnya, erőszakos halála van, és semmi kertelés nincs az egészben. Először azon gondolkodtam, hogyan érinthetett ez egy gyereket abban a korban (1900-as évek legeleje), aztán arra jutottam, hogy valószínűleg akkor még nem volt tabutéma a halál, ezért talán könnyebben viselték. Csak tényleg furcsa, mert engem is megviselt, amikor az ősz özvegyasszony elhagyatottan, magányosan hal meg, amikor a varjút (vagy hollót - nem tudom, miért nem sikerült megjegyezni) megölik a többiek, amikor a rénszarvast legyilkolja a vadász, amikor a kutya végelgyengülésben elpusztul, és a többi, és a többi. Az írónőnek van igaza: a halál az élet része, felesleges takargatni. Azért azt hiszem, érdemes a könyvet egy mai gyereknek inkább felolvasni, és megbeszélni vele ezeket a részeket.
Természetesen öt csillag, mert ami ennyire zseniális, az nem érhet ennél kevesebbet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése