Chris Kuzneski: A titkos korona

Ez az a könyv, amit Levitől kaptam karácsonyra. Még nem egészen egy hónapja ismertük egymást, úgy vette. Azt mondta, az motiválta, hogy beszélgettünk egyszer a második világháborúról, és jól érezte magát közben, valamint arra következtetett, hogy én szeretem a történelmet, és a fülszöveg alapján ez történelmi témájú könyvnek ígérkezett. Nagyon beletrafált. Mindenféle van benne, amit én szeretek. Eleve krimi, ami az egyik kedvenc műfajom (csak manapság divatos thrillernek hívni, amit nem is értek igazán), humoros, felbukkannak benne Van Gogh festményei, és Van Gogh nagy kedvencem, valamint rengeteg sztori és adalék van II. Lajos bajor királyról, és én nagyon szeretem az ilyesmit.


Persze van benne gyilkosság meg vérbe fagyott hulla is bőségesen, amit már kevésbé kedvelek, de hát ilyen ez a popszakma. Meg a kincsvadászat. Úgyis ellensúlyozza a rengeteg humor, ennek köszönhetően állt elő az a nagyon furcsa helyzet, hogy hangosan röhögtem egy brutális gyilkosság közben. Igaz, nem magán a gyilkosságon, hanem a körítésen, de akkor is, nagyon furán éreztem magam közben.

A kedvenc részeim azok voltak, amikor műgyűjtő főszereplőnk II. Lajosról és bogarairól mesélt. A két fő-főszereplő, Payne és Jones ilyenkor szívatták meg beszólogattak neki, hogy fejezze már be, én meg mindig azt mondtam: Még mesélj, még mesélj, mééééég, olyan jó! Az utószóban megnyugtatott az író, hogy egy csomó könyv íródott erről a furcsa, idealista királyról, szóval lesz miből válogatni.

A könyvnek két hatása van.
1. Minden könyvet el akarok olvasni, ami Payne és Jones kalandjairól szól. Rossz hír: ilyen könyv még nyolc van ezen kívül, öhm... Kisebb anyagi csődnek nézek elébe, mire beszerzem mindet. (Levi nagyon örült a hírnek, hogy ennyire tetszett a regény, szerintem ő sem gondolta, hogy ennyire belenyúl a tutiba.)
2. Most már el akarok menni Bajorországba, mert látnom kell ezeket a helyszíneket.

Schachen, Königshaus, II. Lajos egyik kastélya, ahová 4 óra hegymászással lehet eljutni - kihagyhatatlannak tűnik
Szurdok Garmisch-Partenkirchenben
Linderhof, II. Lajos egyik kastélya
Mesterséges barlang a Linderhofban
Ugyanaz a barlang II. Lajos cupidós hajójával és a fényeffektekkel, amiket már a király életében beszereltek, úgy ám
Ez meg a Neuschwanstein, ami csak említés szintjén szerepel a könyvben, de úgy sokszor, és már egy ideje fent van a bakancslistámon

Szóval a könyv öt csillagot kapott, további nyolc kötettel bővítette a kívánságlistámat, valamint nem kevés úticéllal a bakancslistámat. Juhéj!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai