Beindul az év

A Helyen én vettem meg 2014 első habos kakaóját, ráadásul jelentős kedvezménnyel, hálából a sütiért, amit még karácsonykor vittem le.

A futás ma elmaradt, helyette Daninak segítettem költözni. Nem sok költözést láttam eddig, de azok közül mindenképpen ez volt a legfurcsább. A nyuszi, aki Dani szobájában lakik, tényleg gyömöszölni való, ahogy a szóbeszéd tartja, és olyan aranyosan mozgatja a kis orrát, hogy meg kell enni. Ja, nem. Ja, és nem kell nyúl, komolyan, tényleg, csak jólesett egy kicsit megsimogatni. És mert ma elmaradt a futás, holnap fogom bepótolni, addig meg, hogy ne bukjam az újévi fogadalmamat mindjárt a második napon, pilatesezni fogok.

Szerencsére a zöldséges nincs nyitva, de igaza is van, 24-én még 2-ig dolgoztak, úgyhogy a január 2-3-4-5. simán jár nekik. Így viszont kénytelen voltam visszamenni abba az üzletbe, ahol reggel kb. semmit nem lehetett kapni, és most már volt karfiol. Semmi sem állíthat meg: ma megfőzöm a karfiolt, holnap meg megsütöm kevés tejföllel és sajttal. Ó, de jó lesz nekem, alig várom :)

A koreai gyermekkel történt valami az elmúlt két hétben. Annak ellenére, hogy már az elején közölte, hogy ő nagyon álmos és fáradt, majd 20 perc után bedobta, hogy "let's sleep", végig kerek, egész mondatokban beszélt, sőt néha le sem lehetett lőni, annyi mondanivalója volt. Ahhoz képest, hogy máskor minden kiegészítendő kérdésemre hozzám vág egy szót, aztán használjam, amire akarom, ez elég nagy előrelépésnek tűnik. Nagyon kíváncsi leszek, tartós-e a változás. Ja, és azt mondta, szomorú, hogy jövő héten nem megyek, mert ha megyek, akkor kevesebbet kell tanulnia az iskolai dolgokat. Mindezt széles mosollyal az arcán. Most mondjátok meg! Hát nem édes? :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai