Az elveszett kiscica

nem került elő. Amikor pénteken odamentem a fiúhoz az aluljáróban, még mindig majdnem sírt, amikor mondta, hogy szerinte már nem is lesz meg. Most, amikor elmentem mellettük, ott volt a macskahordó, tökre megörültem, hogy mégis csoda történt, de nem: kaptak egy kiskutyát. Nagyon-nagyon aranyos, nagyon-nagyon picike, és már most szeretik. Azért a fiú szája még mindig legörbült, amikor rám nézett, de talán lassan majd túl lesznek a cicán, most, hogy van valaki más, akit szerethetnek.

Arra gondoltam, kellene nekik sütni valamit karácsonyra. Jövő héten odaadnám. De nem tudom még, hogy mit. Meg hogy jó ötlet-e egyáltalán. Meg hogy miért akarok én ennyi rengeteg embernek sütni, hát erre egy pékség is kevés, komolyan mondom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai