Nem futok

Írtam, hogy gondolkodom rajta, idén télen is kéne járni a Margitszigetre futni, nem baj, hogy sötétben tudnék csak (meg hogy odafagynék), más is kibírja.

Először jött a hír, hogy egy vagy több mutogatós bácsi is kijár a Margitszigetre, és mutogatják, amijük van. Ekkor arra gondoltam, mégsem kell nekem ott futni, de aztán kiderült, hogy ők legalább egy éve ott vannak, nyáron olyan időpontokban is látták őket, amikor én is kint voltam, én mégsem találkoztam velük. Konklúzió: megyek futni. (Igaz, le is csukták közben őket, de mindig újratermelődhetnek, úgyhogy ez önmagában nem nagy megnyugvás.)

Aztán múlt héten megölték azt a nőt Soroksáron, miközben futott. Tudom, az az út sokkal kihaltabb, mint a Margitsziget, nincs is ott közvilágítás. Mégis ez az eset döntötte el bennem, hogy nem futok télen, csak majd tavasztól kezdem újra. Az a helyzet, hogy nekem a biztonságom többet ér, mint a jó alak. Ráadásul sosem tudok elszakadni attól a gondolattól, hogy nekem különösen vigyáznom kell magamra, mert anyunak egyetlen gyereke vagyok, tehát velem nem történhet semmi, amíg ő él, és az még több évtized, remélem.

Úgyhogy a Margitsziget pihen. Majd tavasszal újra találkozunk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai