Hi5

Még valamikor nagyon-nagyon régen, vagy 9-10 éve sikerült ide regisztrálnom, máig sem tudom, hogyan. Azóta néha jönnek üzenetek, hogy itt van 12 tag, akiket mindenképp meg kell ismernem, lépjek már be. Nem lépek. A héten aztán rákattintottam egy ilyen linkre, és ezzel olyan lavinát indítottam el, hogy alig bírtam magam kiásni alóla.

Alig töltődött be az oldal, már jött is egy-egy üzenet öt embertől, hogy "hello beautiful" meg ilyenek. Ezen először röhögtem, mondván, nincs is beállítva profilképem, de aztán utánajártam, és kiderült, hogy mégis. Egy tíz éve készült kép, ami akkoriban nagyon jónak tűnt. Megpróbáltam válaszolni az öt embernek, mert mégis milyen bunkóság már, ha szólnak az emberhez, ő meg nem válaszol. Mire válaszoltam, addigra jött még öt. És még öt. Nagyon durva volt. Főleg afrikai és ázsiai pasik, akiknek nagyon kellett volna valamiért a telefonszámom, illetve azoknak, akik Pesten laknak, a címem is jól jött volna. Két órára ragadtam ott, ennyi időbe telt udvariasan elvarrni a szálakat, és végre elhúzni aludni. Többen érdeklődtek, megyek-e máskor is, mondtam, lehet, de ez nem volt igaz, mert már akkor is tudtam, hogy én oda soha többet, hacsak azért nem, hogy utánanézzek, hogyan lehetne törölni a profilt. Bár azt megtaláltam, hogyan lehet beállítani, hogy nem akarok többet e-mailt kapni onnan, szóval lehet, hogy ez is elég. Azért másnap még jött egy üzenet, ami valahogy kikerülte a beállítási szűrőt. A tunéziai srác írt, akivel beszélgettem, és aki nagyon korlátozottan tud angolul. Azt írta, szerinte beszélgethetnénk a vallásomról. Megsajnáltam, gondoltam is, hogy megírom neki, magyar lányoknak ne írjon, ha olyan párt szeretne, akinek olyan a vallása, mint neki, mert nálunk viszonylag kevés a muszlim hitű nő. De végül nem írtam. Majd rájön.

Szóval ez a hi5, ez valami döbbenet. Legjobban az lepett meg, hogy van ember, aki még használja. De többet nem megyek, öreg vagyok én már az ilyen chatelgetéshez.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai