Emlékfoszlányok filmekből
Három olyan filmjelenet van, amiről nem tudom, melyik filmből való, de tudom, hogy amikor láttam, nagyon megviselt, és később a viselkedésemre is hatott.
Fogkrém
Nekem az anyukám gyerekkoromban nem vett gyerekeknek való fogkrémet, mert egyrészt úgy volt vele, a fogkrémben az a jó, hogy mentolos (azóta én is így gondolom), másrészt egyszer tett csak kivételt, akkor is rajtakapott, amint éppen dézsmáltam a gyerekfogkrémet (nagyon-nagyon finom volt). Tényleg, a tubusból nyomkodtam a számba, és elszopogattam. Így elég gyorsan a végére lehetett járni egy tubusnak, és anyu ezt pazarlásnak tartotta (az is volt), ezért nem vett többet gyerekfogkrémet. Részemről a logikus reakció az volt, hogy rászoktam a sima fogkrém dézsmálására. Aztán egyszer láttam egy filmet, aminek csak egyetlen jelenetére emlékszem: az egyik pillanatban a főszereplő kislány eszi a fogkrémet, tubusból, ahogy kell, a következőben meg magas lázzal fekszik, minden baja van, és mondja az orvos, hogy nagyon veszélyes fogkrémet enni, mert nagyon meg lehet betegedni tőle. Anyu még rá is erősített: "Látod, milyen beteg lett a kislány?" Mondanom sem kell, soha többet nem jutott eszembe megenni a fogkrémet.
Hajszárító a kádban
Azt tudtam, hogy nem szabad a hajszárítót víz közelébe vinni, sőt nálunk a biztonság kedvéért egyenesen tilos volt a fürdőszobában hajat szárítani. De csak akkor kezdtem el félni, amikor egy filmben fürdött egy pasi, egy nő mellette hajat szárított, aztán csengettek, a nő letette a kád szélére a hajszárítót, de nem húzta ki, aztán bejött egy másik pasi, és valahogy belelökte a kádba a hajszárítót, mire a fürdő pasit agyonvágta az áram. Még a nő reakciójára is emlékszem. Kicsit később valamin veszekedtek ezzel a másik pasival, és a nő szólt egy ilyet: "Kösz, hogy segítettél eltenni láb alól XY-t..." Ironikusan. Megdöbbentett, hogy ennyit tud hozzátenni ahhoz, hogy meghalt a barátja. Ebből kifolyólag valószínűleg soha nem fogja betenni a lábát a hajszárító a fürdőszobába, akármekkora legyen is a szóban forgó helyiség a lakásomban/házamban.
Vízbefúlás
Ebben a filmben egy nő meg egy pasi a medencében csókolóztak, víz felett, víz alatt. Lementek jó mélyre, és akkor a csókolózás hevében a nő egyszer csak előkapott valahonnan egy bilincset, és a pasit odabilincselte a medence létrájának legalsó fokához, majd rámosolygott a pasira, és otthagyta. A pasi meg vergődött, próbált kiszabadulni, aztán szép lassan megfulladt. És ezt így végig mutatták. Na, szerintem azóta félek a vízbefúlástól, jó, hogy a víztől azért nem. De ha medencében vagyok, nem megyek le mélyen a víz alá, és távol tartom magam a létrától, akármilyen állatság volt is ez a jelenet úgy egyébként, akármennyire nem volt köze a valósághoz.
Fogalmam sincs, ezeket a filmeket mikor láttam, de a másodiknál és a harmadiknál nagyon valószínűtlen, hogy anyuék otthon voltak, mert anyu ilyeneket nem engedett volna nézni. Arra gyanakszom, hogy valamelyik rokonnál lehettem, akinél kevésbé voltak szigorúak a tévénézés szabályai, mint otthon.
+1
Ez kakukktojás, mert nem negatív élmény, csak eszembe jutott a tévés emlékekről. Nem tudom, mi volt ennek a filmnek a címe, pedig szívesen megnézném újra. Egy biztos: gyerekfilm volt. Egy fiúról szólt, aki soha nem tanult, mert valami varázslény megtanított neki egy varázsigét, valami versikét, és ha azt a fiú felmondta, amikor számot kellett volna adnia a tudásáról, akkor a vizsgáztató megbabonázódott, és azt hitte, a srác tökéletes feleletet adott, ezért a legjobb jeggyel továbbengedték. Ez így ment alsó tagozattól egészen az érettségiig. Aztán egyetemre került a fiú, és az egyik első vizsgáján ismét előadta a versikéjét. Igen ám, de a professzoron nem fogott a varázs, rászólt a fiúra, hogy ne halandzsázzon összevissza, inkább villantson valami tudást. A fiú persze nem tudott tudást villantani. Gyorsan kiderült, hogy semmit sem tud, soha nem is tanult, így vissza kellett mennie az első osztályba. Emlékszem, ahogy az a felnőtt ember a tipikus kis elsős hátizsákkal ment az iskolába, anyukája kísérte, és körülállták a kis elsősök, ujjal mutogattak rá és kigúnyolták meg kinevették, ő meg kicsire összehúzta magát, és úgy ment be az iskolába. Még azt is tudom, hogy ezt a filmet Nagyiéknál láttam, még Lőrincen, és Nagyi csóválta a fejét, hogy milyen butaság ez a film (még óvodás voltam, de magamtól is meg tudtam ítélni, milyen butaság, hogy sosem tanul ez a fiú, csak a varázsigében bízik), aztán felismerte a filmben rejlő nevelési lehetőséget, és hozzátette: "Látod, látod, ezért kell mindig szépen tanulni az iskolában." Ez a film nem volt rám különösebb hatással, csak eddigi életem során bármikor éreztem úgy, hogy nem bírok olyan mennyiséget megtanulni, amit meg kellene, mindig eszembe jutott, milyen jó lenne, ha tudnék egy olyan varázsigét, mint az a fiú, és mindenkin fogna.
Fogkrém
Nekem az anyukám gyerekkoromban nem vett gyerekeknek való fogkrémet, mert egyrészt úgy volt vele, a fogkrémben az a jó, hogy mentolos (azóta én is így gondolom), másrészt egyszer tett csak kivételt, akkor is rajtakapott, amint éppen dézsmáltam a gyerekfogkrémet (nagyon-nagyon finom volt). Tényleg, a tubusból nyomkodtam a számba, és elszopogattam. Így elég gyorsan a végére lehetett járni egy tubusnak, és anyu ezt pazarlásnak tartotta (az is volt), ezért nem vett többet gyerekfogkrémet. Részemről a logikus reakció az volt, hogy rászoktam a sima fogkrém dézsmálására. Aztán egyszer láttam egy filmet, aminek csak egyetlen jelenetére emlékszem: az egyik pillanatban a főszereplő kislány eszi a fogkrémet, tubusból, ahogy kell, a következőben meg magas lázzal fekszik, minden baja van, és mondja az orvos, hogy nagyon veszélyes fogkrémet enni, mert nagyon meg lehet betegedni tőle. Anyu még rá is erősített: "Látod, milyen beteg lett a kislány?" Mondanom sem kell, soha többet nem jutott eszembe megenni a fogkrémet.
Hajszárító a kádban
Azt tudtam, hogy nem szabad a hajszárítót víz közelébe vinni, sőt nálunk a biztonság kedvéért egyenesen tilos volt a fürdőszobában hajat szárítani. De csak akkor kezdtem el félni, amikor egy filmben fürdött egy pasi, egy nő mellette hajat szárított, aztán csengettek, a nő letette a kád szélére a hajszárítót, de nem húzta ki, aztán bejött egy másik pasi, és valahogy belelökte a kádba a hajszárítót, mire a fürdő pasit agyonvágta az áram. Még a nő reakciójára is emlékszem. Kicsit később valamin veszekedtek ezzel a másik pasival, és a nő szólt egy ilyet: "Kösz, hogy segítettél eltenni láb alól XY-t..." Ironikusan. Megdöbbentett, hogy ennyit tud hozzátenni ahhoz, hogy meghalt a barátja. Ebből kifolyólag valószínűleg soha nem fogja betenni a lábát a hajszárító a fürdőszobába, akármekkora legyen is a szóban forgó helyiség a lakásomban/házamban.
Vízbefúlás
Ebben a filmben egy nő meg egy pasi a medencében csókolóztak, víz felett, víz alatt. Lementek jó mélyre, és akkor a csókolózás hevében a nő egyszer csak előkapott valahonnan egy bilincset, és a pasit odabilincselte a medence létrájának legalsó fokához, majd rámosolygott a pasira, és otthagyta. A pasi meg vergődött, próbált kiszabadulni, aztán szép lassan megfulladt. És ezt így végig mutatták. Na, szerintem azóta félek a vízbefúlástól, jó, hogy a víztől azért nem. De ha medencében vagyok, nem megyek le mélyen a víz alá, és távol tartom magam a létrától, akármilyen állatság volt is ez a jelenet úgy egyébként, akármennyire nem volt köze a valósághoz.
Fogalmam sincs, ezeket a filmeket mikor láttam, de a másodiknál és a harmadiknál nagyon valószínűtlen, hogy anyuék otthon voltak, mert anyu ilyeneket nem engedett volna nézni. Arra gyanakszom, hogy valamelyik rokonnál lehettem, akinél kevésbé voltak szigorúak a tévénézés szabályai, mint otthon.
+1
Ez kakukktojás, mert nem negatív élmény, csak eszembe jutott a tévés emlékekről. Nem tudom, mi volt ennek a filmnek a címe, pedig szívesen megnézném újra. Egy biztos: gyerekfilm volt. Egy fiúról szólt, aki soha nem tanult, mert valami varázslény megtanított neki egy varázsigét, valami versikét, és ha azt a fiú felmondta, amikor számot kellett volna adnia a tudásáról, akkor a vizsgáztató megbabonázódott, és azt hitte, a srác tökéletes feleletet adott, ezért a legjobb jeggyel továbbengedték. Ez így ment alsó tagozattól egészen az érettségiig. Aztán egyetemre került a fiú, és az egyik első vizsgáján ismét előadta a versikéjét. Igen ám, de a professzoron nem fogott a varázs, rászólt a fiúra, hogy ne halandzsázzon összevissza, inkább villantson valami tudást. A fiú persze nem tudott tudást villantani. Gyorsan kiderült, hogy semmit sem tud, soha nem is tanult, így vissza kellett mennie az első osztályba. Emlékszem, ahogy az a felnőtt ember a tipikus kis elsős hátizsákkal ment az iskolába, anyukája kísérte, és körülállták a kis elsősök, ujjal mutogattak rá és kigúnyolták meg kinevették, ő meg kicsire összehúzta magát, és úgy ment be az iskolába. Még azt is tudom, hogy ezt a filmet Nagyiéknál láttam, még Lőrincen, és Nagyi csóválta a fejét, hogy milyen butaság ez a film (még óvodás voltam, de magamtól is meg tudtam ítélni, milyen butaság, hogy sosem tanul ez a fiú, csak a varázsigében bízik), aztán felismerte a filmben rejlő nevelési lehetőséget, és hozzátette: "Látod, látod, ezért kell mindig szépen tanulni az iskolában." Ez a film nem volt rám különösebb hatással, csak eddigi életem során bármikor éreztem úgy, hogy nem bírok olyan mennyiséget megtanulni, amit meg kellene, mindig eszembe jutott, milyen jó lenne, ha tudnék egy olyan varázsigét, mint az a fiú, és mindenkin fogna.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése