Még egy kis Leányfalu

Arról nem is ejtettem fél szót sem, hogy bírtuk ezt az intenzív igénybevételt. Pedig kellett volna, ha már edzőtábor, ugye.

Azt kell mondanom, elégedett vagyok magammal. Kissé lerobbanva vágtam neki a mókának, mert a szerdai kávézózás vége felé elkezdett nagyon fájni a jobb térdem (nem tudom, mitől, talán nem úgy kellett volna ülni a pult mögötti bárszéken, hogy a bal lábam felrakva, a jobbon meg támaszkodom), és hiába tettem rá borogatást, reggelre mégis bedagadt. Mivel szorgosan borogattam továbbra is (éjszaka), péntekre elmúlt a duzzanat, viszont továbbra is eléggé fájt. Nem biztos, hogy el tudom magyarázni, mi volt a baj, de valahogy úgy éreztem, hogy ha nem vigyázok, rosszul lépek, akkor ketté tudna törni a lábam térdben. Valahogy túlságosan hátrahajlott lépésnél, vagy nem is tudom. De a lényeg, hogy rossz volt és fájt. Ezért aztán rugdosni nem annyira tudtam, sőt a guggolások sem estek olyan jól, de azért mindent megcsináltam, egyedül szombaton, a taebónál tettem azt meg, hogy amikor a többiek másfél percig rúgtak jobb lábbal, akkor én továbbra is térdet emelgettem, és még az is fájt. Tudom, aki kripli, az minek megy edzőtáborba, de hát ismerünk engem.

Heti kétszer két órát edzünk mind az öten, akik egy klikket alkottunk, mégis olyan izomlázunk lett a péntek esti edzéstől szombat reggelre, hogy lépni alig bírtunk. Próbáltunk rájönni, mi lehet ennek az oka, amikor pedig semmi durvább nem történt, mint ami heti kétszer történik a második órán, de nem jártunk sikerrel. Inkább csak óvatosan lépkedtünk, közben jajgattunk. Mindenkinek volt valami egyéb nyomora is, kinek a háta fájt, kinek a dereka, úgyhogy olyanok voltunk, mint valami nyugdíjasklub, elnézést kérek a nyugdíjasoktól. Nekem a hát- és derékfájás alap, plusz még a kulcscsontom is készen volt, meg a jobb térdem... Röhej. Viszont az egy taebós, jobb lábbal rugdosós gyakorlaton kívül mindent végigcsináltam. Érdekes módon minden fájás csökkent ettől, a kulcscsontomban lévő szinte teljesen elmúlt, a derekam meg a hátam átment izomlázasba, a térdemnél meg nem akarok már minden lépésnél jajgatni. Ez viszont azt mutatja, hogy nekem van igazam: aki kripli, annak edzőtáborba kell menni, és meg kell csinálni összesen kb. 7 órányi edzést, és akkor jobban lesz.

Egy dolog hiányzik csak: a hasizomláz. Egyszerűen nem értem, miért nem tud nekem olyanom lenni. Pedig most aztán csináltunk épp elég hasizomgyakorlatot a hétvégén.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai