Kalandpark
Eddig kétszer voltam, plusz egyszer kísérőként. Ma megint volt szerencsém kalandparkozni egyet, mégpedig Blankával. Neki ez volt az első élménye, és szerencsére pozitív élmény lett :)
Van egy rövid oktatás az elején, amit én nem is bánok, mert mindig elfelejtem, mire megint megyek, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálni. Ez azért van, mert túl ritkán járok. (Nem, memóriagondjaim nincsenek. Szerintem.) Az oktatás után van egy gyakorlópálya, amin az összes típusú akadály szerepel, csak kicsiben, a földtől kb. fél méterre, és az egészen végig lehet menni kb. három perc alatt. Ezen kívül 145 cm-en felüli versenyzőknek öt pálya áll rendelkezésükre: egy kezdő, egy középhaladó, egy haladó, egy extrém (ezen csak valamelyik ott dolgozóval lehet végigmenni, egyedül nem) és az óriás csúszópálya, ahol is először fel kell mászni nagyon, de tényleg nagyon magasra, aztán négy vagy öt brutál hosszú csúszást eszközölni, majd kikötni a földön. Én az eddigi kalandparkozások során egy dologtól féltem mindössze, ez pedig a csúszás. Ma, azt hiszem, sikerült legyőzni magamban ezt a félelmet. Igazából tök jó dolog csúszni.
Mi a kezdő meg a középhaladó pályát csináltuk meg, utóbbi legvégén nekem sikerült egy csúszás végén sípcsonttal levenni a fára szerelt rönköket, úgyhogy kicsit lehorzsolódott a bőröm, kicsit fáj, és az esti edzésen kiderült, hogy bónuszként a térdemet is meghúztam egy kicsit. Mondjuk amekkora sebességgel érkeztem, meg vagyok lepve, hogy ilyen apró sérüléssel megúsztam, és nem tört el a lábam. A kezdő pálya egyébként tök egyszerű, a középhaladón már két olyan akadály is volt, ahol nem jöttem rá, mit kellene csinálni, ebből egynél odajött az egyik ott dolgozó, és felvilágosított, mert akkor annyira elakadtam, hogy nem is tudtam továbbmenni, ott álltam az akadály közepén, és nem tudtam rájönni, mit kellene csinálni, hogy el tudjak indulni. (Szerencsére nem voltak sokan, úgyhogy ezzel senkit nem tartottam fel.) A haladó és az extrém pálya legközelebbre maradt. Igen, az extrémet is ki fogom próbálni, akkor is, ha ott ragadok valamelyik akadály közepén, és bottal kell majd lepiszkálni onnan. Mivel már nem volt elég időnk ahhoz, hogy újramásszuk valamelyik pályát, viszont ahhoz még sok időnk volt, hogy eljöjjünk, ezért aztán a csúszópályát választottuk. Tök jó élmény volt, kár lett volna kihagyni. Utána hazasétáltunk, illetve csak majdnem, valójában a Cserpesbe ültünk be egy finom, hideg kakaóra. Az is jó volt.
Tökéletes nap volt :)
Van egy rövid oktatás az elején, amit én nem is bánok, mert mindig elfelejtem, mire megint megyek, hogy pontosan mit és hogyan kell csinálni. Ez azért van, mert túl ritkán járok. (Nem, memóriagondjaim nincsenek. Szerintem.) Az oktatás után van egy gyakorlópálya, amin az összes típusú akadály szerepel, csak kicsiben, a földtől kb. fél méterre, és az egészen végig lehet menni kb. három perc alatt. Ezen kívül 145 cm-en felüli versenyzőknek öt pálya áll rendelkezésükre: egy kezdő, egy középhaladó, egy haladó, egy extrém (ezen csak valamelyik ott dolgozóval lehet végigmenni, egyedül nem) és az óriás csúszópálya, ahol is először fel kell mászni nagyon, de tényleg nagyon magasra, aztán négy vagy öt brutál hosszú csúszást eszközölni, majd kikötni a földön. Én az eddigi kalandparkozások során egy dologtól féltem mindössze, ez pedig a csúszás. Ma, azt hiszem, sikerült legyőzni magamban ezt a félelmet. Igazából tök jó dolog csúszni.
Ezen a videón 56 másodpercnél látható a fent említett csúszás. A csúszópályán ennél tényleg sokkal magasabban kell csúszni.
Mi a kezdő meg a középhaladó pályát csináltuk meg, utóbbi legvégén nekem sikerült egy csúszás végén sípcsonttal levenni a fára szerelt rönköket, úgyhogy kicsit lehorzsolódott a bőröm, kicsit fáj, és az esti edzésen kiderült, hogy bónuszként a térdemet is meghúztam egy kicsit. Mondjuk amekkora sebességgel érkeztem, meg vagyok lepve, hogy ilyen apró sérüléssel megúsztam, és nem tört el a lábam. A kezdő pálya egyébként tök egyszerű, a középhaladón már két olyan akadály is volt, ahol nem jöttem rá, mit kellene csinálni, ebből egynél odajött az egyik ott dolgozó, és felvilágosított, mert akkor annyira elakadtam, hogy nem is tudtam továbbmenni, ott álltam az akadály közepén, és nem tudtam rájönni, mit kellene csinálni, hogy el tudjak indulni. (Szerencsére nem voltak sokan, úgyhogy ezzel senkit nem tartottam fel.) A haladó és az extrém pálya legközelebbre maradt. Igen, az extrémet is ki fogom próbálni, akkor is, ha ott ragadok valamelyik akadály közepén, és bottal kell majd lepiszkálni onnan. Mivel már nem volt elég időnk ahhoz, hogy újramásszuk valamelyik pályát, viszont ahhoz még sok időnk volt, hogy eljöjjünk, ezért aztán a csúszópályát választottuk. Tök jó élmény volt, kár lett volna kihagyni. Utána hazasétáltunk, illetve csak majdnem, valójában a Cserpesbe ültünk be egy finom, hideg kakaóra. Az is jó volt.
Tökéletes nap volt :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése