Napindító gondolatok

- Ez a kávézás olyan sikeres volt, hogy még most is rosszul vagyok. Az előbb lementem kakaózni, hátha az majd segít (mindig segít), és képzeljétek, az ajtóból visszafordultam, mert felfordult a gyomrom a kakaó láttán. (Valaki pont azt vett.) Attagirl.

- Bezár a posta, amit látok az ablakomból. Szerintem minimum születésem óta volt itt, de lehet, hogy sokkal-sokkal régebben. Most átköltözik a közeli bevásárlóközpontba, cserébe mostantól szombaton is nyitva tartanak. (Képzelem, mekkora lehet az öröm az alkalmazottak körében...) Mondjuk az már másik kerület, remélem, lesznek annyira intelligensek, hogy aki itt lakik, az ezután is mehet oda a csomagjaiért, és nem kell majd négy megállót utazni a metróval. Ellenkező esetben ideges leszek. Ja, remélem, a posta helyén nemzeti dohánybolt nyílik, abból úgyis tök kevés van a környéken. (Legutóbb talán ötnél hagytam abba a számolást ezen az egy villamosmegállónyi szakaszon.)

- Ez meg a jövő évi projektem, január 1-jével kezdem*. Ha lesz elég kitartásom. Meg ha találok minden naphoz egy kulcseseményt, amit érdemes feljegyezni. Meg ha tudom vállalni, hogy évekig minden egyes nap megkeresem este a nap kulcseseményét. Ez amúgy nem lenne hülyeség, az agykontroll szerint is ezt kell csinálni, csak én nem csinálom.

- Ez meg egy érdekes képösszeállítás Észak-Koreáról. Az index egyik cikkében találtam a linket. Ott arról írtak, hogy Kim Dzsongun már nagyon jól él, kár, hogy körülötte éhen hal az ország. Mekkora szerencsém van, hogy a világnak erre a felére tudtam születni! Itt sem jó, de azért klasszisokkal jobb, mint arrafelé.


*Nem érdekel az MTA, akkor is 1-je marad. Az 1-e hogy néz már ki, könyörgöm!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai