Összeszoktunk

Tök jól megvagyunk a kutyával, mindenféle fennakadás nélkül telnek a mindennapok. Ma arra lettem figyelmes, hogy már egészen kutyaszámba vesz.

Ha a parton nem találkozunk senkivel séta közben, akkor visszafelé szoktam futni vele. Vagyis vele futni azért elég nehéz lenne, mert iszonyú gyors, de azt szoktuk csinálni, hogy nekilódulok, mire kilő, mint egy rakéta, és aztán vagy egy percig nyargal. Aztán bevár, megint nekilódulok, mire megint kilő, és megint nyargal egy percig. Most viszont, miután kilőtt, mint egy rakéta, csak nagyon rövid ideig nyargalt, aztán visszafordult, és felém rohant, mintha oda akarna futni hozzám, és amikor lehajoltam, vagy felé nyújtottam a kezem, akkor leszorította a mellkasát a földre, olyan kis játékosan, ahogy a pajtikkal szokta, és amikor tettem felé egy lépést, akkor cikázott előttem jobbra-balra, én próbáltam elkapni, és amikor majdnem sikerült, akkor megfordult, elfutott előlem, aztán hamarosan megint visszajött, és incselkedett tovább. És hozzá morgászott is. Nagyon aranyos volt. Úgy tűnik, most már tényleg jó vagyok neki kutyatársaság helyett, annak ellenére, hogy nagyon bénán futok hozzá képest.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai