Amin mostanában mosolyogtam
Néha mégis érdemes kommenteket olvasni. Például máig elmosolyodom, ha eszembe jut, mit kommentelt valaki Britney és will.i.am közös száma, a Scream & Shout alá. Van a dalban egy olyan rész, amikor azt mondják, hogy "oh, we, oh, we, oh, we, oh". Erre utalt a hozzászóló a következővel: "Ore, Ore, Oreo".
Tegnap voltam edzésen. Az edző, K. mostohahúga is lejár, V. a neve. K. 36 éves, V. 16, gimis, és K. folyamatosan szívatja, amit a lány többé-kevésbé türelemmel visel. (Én 16 évesen tuti nem viseltem volna el, nem jártam volna K-hoz edzeni, ha így osztott volna 10-15 másik lány előtt.) A tegnapi beszólás viszont hatalmas volt, hangosan felröhögtem. (Ezzel egész órára megszereztem K. szimpátiáját, hehe. De szerencsére a lányét sem veszítettem el, mert pont olyan hangulatban volt, hogy nem sértődött meg.)
K.: Na, mi van, V., kedden megint elfelejtetted, hogy edzésed van?
V.: Osztálykirándulásom volt.
K.: Ééés?
A csoportom ma nagyon rossz volt, de tényleg, nagyon rossz. Egészen visszarepítettek a Jedlikbe, egy csomó olyan emlékem jött elő, amire kb. érettségi óta nem is gondoltam. Ez mondjuk nem baj, csupa jó/vicces emlék volt. El is meséltem nekik egyet-kettőt. Na, de nem ez a lényeg, hanem hogy mondtam nekik, hogy nagyon rosszak, amin röhögtek, mert ma jó kedvem volt, ezért nem tudtak feldühíteni, csak mosolyogtam rajtuk. Meg egyszer majdnem röhögőgörcsöt kaptam. A feladat az volt, hogy három ember tegyen úgy, mintha újságíró lenne, kérdezgessen egy negyediket, majd ha kikérdezte, akkor együtt írjon egy újságcikket az esetről, amivel kapcsolatban kérdezgetni kellett. Eléggé szét voltak esve, szóval nem ment olyan flottul a dolog, mint vártam tőlük, de azért megcsinálták. Amikor már a cikkírásnál tartottak, az egyik csoportban az "írnok" nekiállt körmölni, majd másfél sor után kitépte a füzetéből a lapot, összegyűrte, és a következőt kiáltotta: "Nem vagyok jó újságíró!" Kész, sírtam. Na jó, nem, de el kellett onnan mennem, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni.
Van ebben a csoportban egy srác, aki valamiért nem bír koncentrálni, akkor sem, ha akar, és ráadásul ritkán akar. Ő a tanulással töltendő időt főleg rajzolással tölti, ez meg is látszik a jegyein, de ő nem izgul, úgyhogy én sem, úgy vagyok vele, addig is csöndben van. Ma a mellette ülő, neki nagyon tetsző lány könyvét szemelte ki összefirkálásra, és mivel a lány hagyta, én sem szóltam semmit. (Csak magamban gondoltam, mennyire orrba verném, ha az én könyvem lenne. Mindig is allergiás voltam rá, ha valaki beleírt a könyvembe, akkor is, ha "csak" tankönyvről volt szó.) Egyszer csak látom, hogy a lány rémülten, kikerekedett szemmel néz rám. Odanézek, mi történik, és látom, hogy a srác alkot: egy férfi nemi szervnek induló valamit rajzol. Kérdezem tőle angolul, hogy mégis mit művel, erre ő egy hatéves hangmagasságával, ártatlanul: "Nyuszit rajzolok." Majd gyorsan nyuszit csinált belőle. (Ekkor azért megkértem, hogy akkor mára függesszük fel a rajzórát, és próbáljunk kicsit tanulni.)
Óra vége felé az egyik srác mondja, belátja, tényleg nagyon rosszak voltak ma. Majd így folytatja: "Otthon a tanárnő biztos meséli a férjének, hogy képzeld, milyen rosszak ezek, főleg az a szemüveges." Amikor a férjem szóba került, először felszaladt a szemöldököm, aztán elvigyorodtam. Azért mennyire vicces már, hogy azt hiszik, férjnél vagyok! Persze néhány perccel később arra gondoltam, elég szomorú, hogy férjnél is lehetnék, aztán tessék, hol tartok, de gyorsan megvigasztaltam magam, hogy majd egyszer leszek férjnél, nem kell aggódni.
Hát, ezek mennek. Meg a bárányfelhők. Illetve egyelőre az esőfelhők. (Úgy eláztam, de úúúgy...)
Tegnap voltam edzésen. Az edző, K. mostohahúga is lejár, V. a neve. K. 36 éves, V. 16, gimis, és K. folyamatosan szívatja, amit a lány többé-kevésbé türelemmel visel. (Én 16 évesen tuti nem viseltem volna el, nem jártam volna K-hoz edzeni, ha így osztott volna 10-15 másik lány előtt.) A tegnapi beszólás viszont hatalmas volt, hangosan felröhögtem. (Ezzel egész órára megszereztem K. szimpátiáját, hehe. De szerencsére a lányét sem veszítettem el, mert pont olyan hangulatban volt, hogy nem sértődött meg.)
K.: Na, mi van, V., kedden megint elfelejtetted, hogy edzésed van?
V.: Osztálykirándulásom volt.
K.: Ééés?
A csoportom ma nagyon rossz volt, de tényleg, nagyon rossz. Egészen visszarepítettek a Jedlikbe, egy csomó olyan emlékem jött elő, amire kb. érettségi óta nem is gondoltam. Ez mondjuk nem baj, csupa jó/vicces emlék volt. El is meséltem nekik egyet-kettőt. Na, de nem ez a lényeg, hanem hogy mondtam nekik, hogy nagyon rosszak, amin röhögtek, mert ma jó kedvem volt, ezért nem tudtak feldühíteni, csak mosolyogtam rajtuk. Meg egyszer majdnem röhögőgörcsöt kaptam. A feladat az volt, hogy három ember tegyen úgy, mintha újságíró lenne, kérdezgessen egy negyediket, majd ha kikérdezte, akkor együtt írjon egy újságcikket az esetről, amivel kapcsolatban kérdezgetni kellett. Eléggé szét voltak esve, szóval nem ment olyan flottul a dolog, mint vártam tőlük, de azért megcsinálták. Amikor már a cikkírásnál tartottak, az egyik csoportban az "írnok" nekiállt körmölni, majd másfél sor után kitépte a füzetéből a lapot, összegyűrte, és a következőt kiáltotta: "Nem vagyok jó újságíró!" Kész, sírtam. Na jó, nem, de el kellett onnan mennem, hogy ne kezdjek el hangosan röhögni.
Van ebben a csoportban egy srác, aki valamiért nem bír koncentrálni, akkor sem, ha akar, és ráadásul ritkán akar. Ő a tanulással töltendő időt főleg rajzolással tölti, ez meg is látszik a jegyein, de ő nem izgul, úgyhogy én sem, úgy vagyok vele, addig is csöndben van. Ma a mellette ülő, neki nagyon tetsző lány könyvét szemelte ki összefirkálásra, és mivel a lány hagyta, én sem szóltam semmit. (Csak magamban gondoltam, mennyire orrba verném, ha az én könyvem lenne. Mindig is allergiás voltam rá, ha valaki beleírt a könyvembe, akkor is, ha "csak" tankönyvről volt szó.) Egyszer csak látom, hogy a lány rémülten, kikerekedett szemmel néz rám. Odanézek, mi történik, és látom, hogy a srác alkot: egy férfi nemi szervnek induló valamit rajzol. Kérdezem tőle angolul, hogy mégis mit művel, erre ő egy hatéves hangmagasságával, ártatlanul: "Nyuszit rajzolok." Majd gyorsan nyuszit csinált belőle. (Ekkor azért megkértem, hogy akkor mára függesszük fel a rajzórát, és próbáljunk kicsit tanulni.)
Óra vége felé az egyik srác mondja, belátja, tényleg nagyon rosszak voltak ma. Majd így folytatja: "Otthon a tanárnő biztos meséli a férjének, hogy képzeld, milyen rosszak ezek, főleg az a szemüveges." Amikor a férjem szóba került, először felszaladt a szemöldököm, aztán elvigyorodtam. Azért mennyire vicces már, hogy azt hiszik, férjnél vagyok! Persze néhány perccel később arra gondoltam, elég szomorú, hogy férjnél is lehetnék, aztán tessék, hol tartok, de gyorsan megvigasztaltam magam, hogy majd egyszer leszek férjnél, nem kell aggódni.
Hát, ezek mennek. Meg a bárányfelhők. Illetve egyelőre az esőfelhők. (Úgy eláztam, de úúúgy...)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése