Csütörtök
Ma is volt tanítványos sztori.
Ma találkoztam először a lánnyal, 11-re beszéltük meg a találkozót. 3/4 11-kor nagy vígan jöttem hazafelé, és láttam, hogy áll itt a kapuban egy lány. Megkérdeztem, vár-e valakit, válasz: "Neem, csak egy ismerősömet." Én erre feljöttem. Beléptem az ajtón, letettem a táskámat, és már csörgött is a telefonom: a tanítvány hívott, hogy megérkezett. 10:46-kor. Soha nem fogom megérteni, miért gondolják sokan, hogy negyed órával a megbeszélt időpont előtt érkezni oké, én mindenesetre ilyenkor sétálok a környéken, és max. az időpont előtt 3-4 perccel csöngetek be, de hát ez én vagyok. Szóval leballagtam, és kiderült, hogy az a lány a tanítvány, akivel találkoztam a kapuban. Persze, szívesen másztam meg kétszer a három emeletet tök fölöslegesen, hiszen még fiatal vagyok és fitt.
A második érdekesség az volt, amikor csizmában akart bejönni a szobába. Odakint bokáig ér a sár. Mindegy, ez nem olyan szörnyű, megkértem, hogy vegyen papucsot, megtette. Csak furcsa volt.
Középfokú nyelvvizsgára készülünk, már nincs egy hónapunk. Kevés beszélgetésből és feladatból kiderült: gyakorlatilag az A1 és A2 szint határán van. A nyelvvizsga B2 szintű. Egy hónap alatt készüljünk fel rá. (Mert már befizette.) Sok sikert nekünk! De az igazán furcsa nem ez, hanem az, hogy ő azt gondolja, nagyon jól megy neki. Az óra végén ezt szerette volna hallani tőlem is, ezért némileg sokkolta őt, amikor azt mondtam, hogy ha most lenne a vizsga, jó eséllyel megbukna. Elhitette magával, hogy ha nem használ elöljárószavakat, igeidőket, meg gyakorlatilag semmit, aminek köze van a nyelvtanhoz, csak egymás után pakol szavakat, az jó. Úgy általában azt láttam rajta, hogy bármiről is derült ki, hogy nem tudja, mindjárt megmagyarázta magának, hogy de ez nem baj, mert az nem is olyan fontos. Nekem meg nem akarta elhinni, hogy ezek fontos dolgok. Végül letorkolt, hogy ő a szóbelire akar készülni, úgyhogy csak beszélgetés legyen. Jó, legyen, csak kicsit aggódom, hogyan fog szöveget alkotni, amikor még sosem próbálta.
Voltam a koreai kislányoknál, és a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmából kaptak könyvet: Csukás Istvántól a Keménykalap és krumpliorrt angolul, B2 szinten. Vicces módon pont azok a szavak ismeretlenek számukra, amiket kiemeltek a szövegben szürkével, mondván, azok nyilván újak az olvasónak. Ez azt jelenti, hogy B2 szinten vannak. Ez 9 és 11 éves gyerekek esetében, akik egy éve tanulnak intenzíven angolul, nagyon-nagyon szép.
Aztán voltam edzésen, aminek a végén begörcsölt a fejem, majd itthon durva hányinger is társult emellé. Annyira kemény, hogy néha foltokban nem látok, és olyan fehér vagyok, mint a fal. Ittam egy kis pohár Unicumot, mert emlékszem olyanra, amikor az kipucolta a gyomromat, de most ez sem segít :( Jelenleg nem vagyok biztos benne, hogy megérem a reggelt. (Ez a nagyon durva állapot a bejegyzés írása közben állt be, úgyhogy ezt jelnek veszem, és elmegyek aludni.)
Ma találkoztam először a lánnyal, 11-re beszéltük meg a találkozót. 3/4 11-kor nagy vígan jöttem hazafelé, és láttam, hogy áll itt a kapuban egy lány. Megkérdeztem, vár-e valakit, válasz: "Neem, csak egy ismerősömet." Én erre feljöttem. Beléptem az ajtón, letettem a táskámat, és már csörgött is a telefonom: a tanítvány hívott, hogy megérkezett. 10:46-kor. Soha nem fogom megérteni, miért gondolják sokan, hogy negyed órával a megbeszélt időpont előtt érkezni oké, én mindenesetre ilyenkor sétálok a környéken, és max. az időpont előtt 3-4 perccel csöngetek be, de hát ez én vagyok. Szóval leballagtam, és kiderült, hogy az a lány a tanítvány, akivel találkoztam a kapuban. Persze, szívesen másztam meg kétszer a három emeletet tök fölöslegesen, hiszen még fiatal vagyok és fitt.
A második érdekesség az volt, amikor csizmában akart bejönni a szobába. Odakint bokáig ér a sár. Mindegy, ez nem olyan szörnyű, megkértem, hogy vegyen papucsot, megtette. Csak furcsa volt.
Középfokú nyelvvizsgára készülünk, már nincs egy hónapunk. Kevés beszélgetésből és feladatból kiderült: gyakorlatilag az A1 és A2 szint határán van. A nyelvvizsga B2 szintű. Egy hónap alatt készüljünk fel rá. (Mert már befizette.) Sok sikert nekünk! De az igazán furcsa nem ez, hanem az, hogy ő azt gondolja, nagyon jól megy neki. Az óra végén ezt szerette volna hallani tőlem is, ezért némileg sokkolta őt, amikor azt mondtam, hogy ha most lenne a vizsga, jó eséllyel megbukna. Elhitette magával, hogy ha nem használ elöljárószavakat, igeidőket, meg gyakorlatilag semmit, aminek köze van a nyelvtanhoz, csak egymás után pakol szavakat, az jó. Úgy általában azt láttam rajta, hogy bármiről is derült ki, hogy nem tudja, mindjárt megmagyarázta magának, hogy de ez nem baj, mert az nem is olyan fontos. Nekem meg nem akarta elhinni, hogy ezek fontos dolgok. Végül letorkolt, hogy ő a szóbelire akar készülni, úgyhogy csak beszélgetés legyen. Jó, legyen, csak kicsit aggódom, hogyan fog szöveget alkotni, amikor még sosem próbálta.
Voltam a koreai kislányoknál, és a Nemzetközi Könyvajándék Nap alkalmából kaptak könyvet: Csukás Istvántól a Keménykalap és krumpliorrt angolul, B2 szinten. Vicces módon pont azok a szavak ismeretlenek számukra, amiket kiemeltek a szövegben szürkével, mondván, azok nyilván újak az olvasónak. Ez azt jelenti, hogy B2 szinten vannak. Ez 9 és 11 éves gyerekek esetében, akik egy éve tanulnak intenzíven angolul, nagyon-nagyon szép.
Aztán voltam edzésen, aminek a végén begörcsölt a fejem, majd itthon durva hányinger is társult emellé. Annyira kemény, hogy néha foltokban nem látok, és olyan fehér vagyok, mint a fal. Ittam egy kis pohár Unicumot, mert emlékszem olyanra, amikor az kipucolta a gyomromat, de most ez sem segít :( Jelenleg nem vagyok biztos benne, hogy megérem a reggelt. (Ez a nagyon durva állapot a bejegyzés írása közben állt be, úgyhogy ezt jelnek veszem, és elmegyek aludni.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése