A napom

1. A tegnapi pihenés nem sokat dobott a napon. Konkrétan reggel 7-kor úgy estem ki az ágyból, mint akit agyonvertek.

2. Be kellene tiltani az iskolai értekezleteket. Hosszúak, és nagy dózisban alkalmasak a nyugalom megzavarására.

3. Jó ötlet írni a kiadásokat és bevételeket, csak a hó végi összesítés nem jó ötlet. Kicsit azért vigasztal, hogy nem fogok minden hónapban kabátot venni meg két konferenciára befizetni a részvételi díjat (ezek így együtt akkora összeget tesznek ki, mint a rezsi - az nem kevés pénz).

4. Viszont örömmel tapasztaltam, hogy 20 ezer forintot költöttem csak kajára, pedig ettem mindenfélét, és minden nap főtt ételt ebédeltem, amit mellesleg én főztem.

5. Heti 12 óra egy csoporttal ugyan iszonyú sok, de miután kedden ideggörcsöt kaptam tőlük, ezért kicsit leoltottam őket, ma normálisan viselkedtek.

6. És lett szép sütim, ami ugyan összetört, mire hazaértem vele, mert idiótán csomagolták, de akkor is cuki.

A kép minőségére nincs magyarázat. Nincs is kedvem gondolkodni rajta. Azért így is látszik, hogy aranyos a pingvin. Remélem, finom is. Állítólag puncsos-csokis, abból nagy baj talán nem lehet.

7. Az élezés sokat dob a koriélményen, így ma már 12 kört mentem fél óra alatt, ötször estem el (vagy hatszor?), viszont jó eséllyel vékonyabb nadrágban és harisnyában voltam, mint múltkor, mert istentelenül fájt mindegyik esés, pedig sokkal kisebbek voltak, mint legutóbb.

8. Sokkal jobban értékeltem a Valentin-napi ajándék vásárlására buzdító hirdetéseket és spameket, amíg érintett a téma. Félreértés ne essék, a Valentin-nap továbbra is jó ünnep, csak ezeket a reklámokat tudnám nélkülözni.

9. Mai szerencsesüti: "A lepke furcsa hangon mondta: - A SZALONNÁT MEGTŰZDELJÜK SÓS MANDULÁVAL... De lehet, hogy a rádió volt." (Ota Hofman: A kék elefántok órája) Nem tudom, valahogy nem kaptam kedvet a könyvhöz, és nem is akarok elgondolkodni rajta, mit jelenthet ez az idézet.

10. Elegem van. Jó hír viszont, hogy az elmúlt egy hónapban egyszer sem voltam ennyire kikészülve. Na jó, a betörős paránál, de az másmilyen kikészülés volt. Remélem, ez gyorsan elmúlik.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai