Apró öröm

Vettem Esztitől három pár fülbevalót, darabját 700 Ft-ért. Évek óta nézegettem már őket, de mindig úgy gondoltam, hogy nem merném hordani őket. Most rászántam magam.



Nagyon átgondolt választások ám ezek. Mumin mindig kedves emlék volt nekem, de amióta elkezdtem a könyvsorozatot, határozottan szeretem, ezért kellett nekem ilyen fülbevaló. A Cheshire Cat az Alice egyik legjobb szereplője, az egyik kedvencem mind a könyvben, mind a rajzfilmben, ő ezért kellett. A harmadik meg, azt hiszem, szépen ábrázolja a jelenlegi állapotomat, az meg ezért kellett. Amúgy volt hozzájuk még egy kedves kis matrica is, egy kis felhő meg egy nagy szivárvány, ezt mindjárt fel is raktam a hűtőre, amint észrevettem.

Eddig a Mumin egyszer volt a fülemben, a kislány háromszor, a Cheshire Cat még egyszer sem, de ami késik, az jön. A Mumint a suliba vettem fel, és a csoportjaim és a kollégáim közül (mintegy 30 emberrel találkoztam aznap) csak egy ember tudta, ki is ez a kis figura, viszont többen megdicsérték, és az egyik tanítványom elkérte Eszti elérhetőségét is. A kislány is többeknek tetszett, miatta egy kolléganő kérte el a készítő facebook oldalának címét.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai