Step, aerobic, erősítés, pilates
Ma teljesen biztosra mentem oda az edzőterembe, mert előtte Tomi megérdeklődte, lesz-e ma óra. (Igazából viccből mondtam, hogy hívja fel őket, de ő meg komolyan így tett.)
Még boldogult egyetemista koromban voltam egyszer step aerobicon, amikor ebben az edzőteremben lehetett lejárni egy bérletet két kreditért. Akkor óra végéig sem sikerült felfogni, mit kell ugrálni, és nagyon zavart, hogy annyira béna vagyok. Ettől függetlenül és ennek tudatában választottam most megint ezt az órát. Hát, a két élmény ég és föld. Most az elején megint bénáztam, de ezen tudtam mosolyogni (ez biztos személyiségváltozás), aztán meg tök gyorsan (kb. 5-10 perc alatt) belejöttem, és alig rontottam el egy-két lépést óra végéig. És még ki sem nyúltam, sőt az erősítésnél keveselltem is a hasizmot. Emlékszem, az első alkalommal már 30 perc után nem kaptam levegőt, és végig az órát bámultam, hogy mikor lesz már végre vége, pedig az csak 60 perc volt, ez meg 90. Most is elfáradtam, persze, meg alig bírtam felvánszorogni a pincehelyiségből az utca szintjére a kb. 10 lépcsőfokon, de végig meg tudtam csinálni mindent, és nem volt tüdőkiköpős érzésem. Azt kell mondanom, tök büszke vagyok magamra, hogy ilyen állóképességem lett az évek során. Biztos benne van ebben a sok Jillian Michaels meg futás meg séta a kutyával. De akkor is.
Ráadásul ezek után nem hazavonszoltam magam, hogy itt elájuljak, hanem még elmentem pilatesre. Ugyan jelentősen le voltam lassulva a szokásos önmagamhoz képest, és itt már nem is ment minden (nagyon fájt a gerincem, szóval a hátizomgyakorlatok egy részét skippeltem), de ezt is végigcsináltam, úgyhogy duplán büszke vagyok magamra.
Jövő hét végéig már csak nyolcszor kell elmenni az edzőterembe, hogy megérje a bérlet - ez elég vicces, de ha már így alakult, meg fogom csinálni. És mostantól kezdve minden alkalommal felhívom őket, mielőtt odamennék. Potyára edzőterembe menni nem vicces.
Még boldogult egyetemista koromban voltam egyszer step aerobicon, amikor ebben az edzőteremben lehetett lejárni egy bérletet két kreditért. Akkor óra végéig sem sikerült felfogni, mit kell ugrálni, és nagyon zavart, hogy annyira béna vagyok. Ettől függetlenül és ennek tudatában választottam most megint ezt az órát. Hát, a két élmény ég és föld. Most az elején megint bénáztam, de ezen tudtam mosolyogni (ez biztos személyiségváltozás), aztán meg tök gyorsan (kb. 5-10 perc alatt) belejöttem, és alig rontottam el egy-két lépést óra végéig. És még ki sem nyúltam, sőt az erősítésnél keveselltem is a hasizmot. Emlékszem, az első alkalommal már 30 perc után nem kaptam levegőt, és végig az órát bámultam, hogy mikor lesz már végre vége, pedig az csak 60 perc volt, ez meg 90. Most is elfáradtam, persze, meg alig bírtam felvánszorogni a pincehelyiségből az utca szintjére a kb. 10 lépcsőfokon, de végig meg tudtam csinálni mindent, és nem volt tüdőkiköpős érzésem. Azt kell mondanom, tök büszke vagyok magamra, hogy ilyen állóképességem lett az évek során. Biztos benne van ebben a sok Jillian Michaels meg futás meg séta a kutyával. De akkor is.
Ráadásul ezek után nem hazavonszoltam magam, hogy itt elájuljak, hanem még elmentem pilatesre. Ugyan jelentősen le voltam lassulva a szokásos önmagamhoz képest, és itt már nem is ment minden (nagyon fájt a gerincem, szóval a hátizomgyakorlatok egy részét skippeltem), de ezt is végigcsináltam, úgyhogy duplán büszke vagyok magamra.
Jövő hét végéig már csak nyolcszor kell elmenni az edzőterembe, hogy megérje a bérlet - ez elég vicces, de ha már így alakult, meg fogom csinálni. És mostantól kezdve minden alkalommal felhívom őket, mielőtt odamennék. Potyára edzőterembe menni nem vicces.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése