The One with the ID Card
Nekem csupa kaland az életem. Janikovszky Éva szavaival élve, velem mindig történik valami.
Múlt hét kedden például békésen készülődtem, hogy az interneten bankkártyával fizessek ki egy terméket, éppen vettem elő a kártyát, mikor az ölembe borult az irattartóm tartalma. Szépen, egyesével visszapakolásztam mindent (kb. húsz-harminc kis kártyám van), amikor is a következő gondolat- illetve eseménysor játszódott le bennem.
1. Nincs itt a személyim.
2. Miért nincs itt a személyim?
3. ÚRISTEN, ELHAGYTAM A SZEMÉLYIMET!!!!
4. Hogy hagytam volna már el a személyimet, mikor soha még csak elő sem veszem?
5. PÁNIK (végem van, most fognak igazoltatni, hol keressem, nem tudok így új személyit csináltatni februárban, nem kapok így útlevelet, hogy megyek így az USA-ba, ÚRISTEN, nem is megyek edzésre)
6. Higgadjunk le! Attól, hogy nem megyek edzésre, nem kerül elő a személyim.
7. A táska és az asztal környékének átkutatása, hátha mégis itt van valahol az a személyi.
8. Nincs sehol.
9. De miért nincs sehol, amikor soha nem is használom semmire?
10. Aha! A lakcímkártya igénylésekor volt utoljára a kezemben, az pont egy hete volt.
11. AHA! Nyilván kiesett az irattartóból, amikor kártyával fizettem valahol.
12. Hol fizettem kártyával az elmúlt egy hétben?
13. A Corvin több üzletében, összesen két napon.
14. Mekkora mázli, hogy a bankkártyámat sem sok mindenre használom!
15. Akkor menjünk el a Corvinba, és érdeklődjünk, hátha meglehet az a személyi!
Na, erre ma került sor. Jó sokat kellett kirándulni az épületen belül, de végül csak előkerült a személyim az élelmiszerüzlet vevőszolgálatán egy fiókból. Nagy kő esett le a szívemről. És veszek új irattartót holnap. Sőt kettőt is. Az egyikbe azokat a kártyákat fogom tenni, amiket minimum havonta egyszer használok, a másikba azokat, amiket szinte soha, és akkor hátha nem szórok el többet semmilyen fontos iratot vagy kártyát.
Múlt hét kedden például békésen készülődtem, hogy az interneten bankkártyával fizessek ki egy terméket, éppen vettem elő a kártyát, mikor az ölembe borult az irattartóm tartalma. Szépen, egyesével visszapakolásztam mindent (kb. húsz-harminc kis kártyám van), amikor is a következő gondolat- illetve eseménysor játszódott le bennem.
1. Nincs itt a személyim.
2. Miért nincs itt a személyim?
3. ÚRISTEN, ELHAGYTAM A SZEMÉLYIMET!!!!
4. Hogy hagytam volna már el a személyimet, mikor soha még csak elő sem veszem?
5. PÁNIK (végem van, most fognak igazoltatni, hol keressem, nem tudok így új személyit csináltatni februárban, nem kapok így útlevelet, hogy megyek így az USA-ba, ÚRISTEN, nem is megyek edzésre)
6. Higgadjunk le! Attól, hogy nem megyek edzésre, nem kerül elő a személyim.
7. A táska és az asztal környékének átkutatása, hátha mégis itt van valahol az a személyi.
8. Nincs sehol.
9. De miért nincs sehol, amikor soha nem is használom semmire?
10. Aha! A lakcímkártya igénylésekor volt utoljára a kezemben, az pont egy hete volt.
11. AHA! Nyilván kiesett az irattartóból, amikor kártyával fizettem valahol.
12. Hol fizettem kártyával az elmúlt egy hétben?
13. A Corvin több üzletében, összesen két napon.
14. Mekkora mázli, hogy a bankkártyámat sem sok mindenre használom!
15. Akkor menjünk el a Corvinba, és érdeklődjünk, hátha meglehet az a személyi!
Na, erre ma került sor. Jó sokat kellett kirándulni az épületen belül, de végül csak előkerült a személyim az élelmiszerüzlet vevőszolgálatán egy fiókból. Nagy kő esett le a szívemről. És veszek új irattartót holnap. Sőt kettőt is. Az egyikbe azokat a kártyákat fogom tenni, amiket minimum havonta egyszer használok, a másikba azokat, amiket szinte soha, és akkor hátha nem szórok el többet semmilyen fontos iratot vagy kártyát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése