Karácsonyi láz

Az ajándékbeszerzési lát valamikor októberben kezdődött, igaz, idén teljesen véletlenül már augusztusban megvettem a legelső karácsonyi ajándékot. Idén tizenöt embert szeretnék megajándékozni (plusz a csoportok), ebből úgy nyolc-tíz ötletem van, és összesen négy ember ajándéka van már itthon. Hát, hmm, nem állok azért olyan jól :(

Tegnap kerestem ötleteket, és egyszer csak a szemem elé került egy csodálatosan ötletes DVD. Az első gondolatom mindjárt az volt: "Hú, ennek Nagyi nagyon fog örülni!", a második meg az, hogy "Ja... Nagyinak már nem kell ajándékot keresni." Szóval ez elszomorított kicsit.

Az egyik csoportnak amúgy tök jót találtam ki (= találtam egy két évvel ezelőtti, karácsonyi Praktikában), de az alapanyag személyenként 6-800 Ft (!!!), és mivel tizennyolcan vannak, úgy döntöttem, erről szó sem lehet. De nem baj, gyorsan átkonvertáltam az ötletet, és most megint szuper ajándékot fognak kapni. Ehhez ráadásul csak néhány ehető alapanyag kell, amit könnyedén beszerzek majd. A többi csoport nagyon jót kap idén: igazi, hamisítatlan angolszász meglepetésben lesz részük. Remélem, örülnek majd. Jövő hét után már ki is derül.

A karácsonyi láz maga lassacskán érkezik ebben az évben, kicsit tompa vagyok mostanában. De azért a héten annak is tapasztaltam az első jeleit. Idén először csináltam egy időbeosztási táblázatot, amiben jól látszik, decemberben melyik nap milyen feladatot lenne jó elvégezni, hogy ne csússzak el, és ne kelljen még 24-én is rohanni. Ennek értelmében ma megvolt a nagytakarítás az előszobában és a WC-ben, valamint az előszoba feldíszítése karácsonyra. Mivel holnap a fürdőszoba takarításán és díszítésén kívül adventi koszorút is gyártanom kell a táblázat szerint, ma beszereztem ahhoz is a kellékeket. Remélem, hogy jól sikerül majd, az ötlet mindenesetre jónak tűnik.

Szóval jön a karácsony. Csak úgy rohan.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai