Jégkorszak 4



Az első három rész nagy sikere után nyilván jött a negyedik, hiszen lehetett rá számítani, hogy ezt is megnézik, akik az előzőeket szerették.

A motkány még mindig a makkot kergeti, és nagy buzgalmában elindítja a kontinensek vándorlását, ami viszont az állatoknak annyira nem jó: eltűnik az addigi élőhelyük. Ezért aztán útnak indulnak, hogy keressenek maguknak másikat, csak Mani, Diego és Sid már rögtön az elején bajba keveredik, lehet értük izgulni. Jönnek a kalózok (biztosan megirigyelték a készítők A Karib-tenger kalózai sikerét), mindenféle kalandokba csöppen a három jó barát meg Sid nagymamája. Közben elhangzik egy-két poén (pl. Mani: "Én tudom, mi baja Diegónak. Sz-szel kezdődik." Sid: "Székrekedés?", illetve Diego: "Ha jól látom, egy hatalmas jéghegy közeledik felénk, és nevetést is hallok." Sid: "Biztos bulihajó!"), de összességében szerintem ciki a film. A tinivé serdült Kisbarackot kedvem lett volna orrba nyomni, annyira idegesítő, és mintha Mani meg Ellie is megháborodtak volna. Senki nem olyan jófej, mint régen volt, vicceseket is csak elvétve mondanak, mint az fentebb látható. Sokat feszengtem, mert valami döbbenetes mennyiségű nyál dőlt a történetből, és én valamiért nem bírom a nyálas sztorikat. És akkor még a vége főcím alatt szóló dalról nem is szóltam... Hát, azt tragikusnak éreztem. Jó, jó, fontos a család, szeressük a családunkat, de ezt ne már ilyen ömlengve... A hátamon felállt tőle a szőr.

Egyébként volt most is kisfilm az elején, Simpsonék kisebbik lányának egy napját mutatta be az oviban. Ez kétség kívül a Pixar eddigi leggázabb kisfilmje. A történet önmagában is gyenge, de az egész úgy összességében szerintem rettenetesen rossz. Ha megnéz mellé az ember egy One Man Bandet vagy egy Gerit vagy akár egy Partly Cloudyt, hát nem akarja elhinni, hogy ezt a legújabbat ugyanez a cég alkotta.

Összefoglalva: egyiket sem kellett volna megcsinálni. Se a Jégkorszak 4-et, se ezt a kisfilmet. Felesleges erőlködés mindkettő. Simpsonék két csillagot kapnának, ha úgy akarnám értékelni őket, mint a könyveket, a Jégkorszak meg két és felet. (Utóbbi a RottenTomatoes-on 2,5 csillagon áll, az IMDb-n 3 csillagon, a port.hu-n 4 csillagra értékelik.) Sajnálom, mert az első három részt szerettem, legjobban talán a harmadikat, és szerettem volna, ha ez az új mese is tartja a színvonalat. Nem sikerült. (És még mindig nem kizárt, hogy ha még egyszer megnézném, már jobban tolerálnám, ahogy az több film esetében előfordult már.)





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai