Érzéketlenség

Tudható rólam, hogy minden nagy port felverő ügybe beleásom magam. Mármint minden cikket elolvasok róla, ami megjelenik, és ha van külső hivatkozás, akkor azt is csekkolom. (Borsot meg Blikket nem szeretek nézni ilyenkor se, mert ők talán a legtisztességtelenebbek, nem bírom a stílusukat.) Nem tudom, miért csinálom ezt, azt sem tudom, normális dolog-e ez, mindenesetre ez a helyzet. Tehát nyilván mindent elolvasok Bándy Katáról is. Több cikkben hivatkoztak az édesanyjára, aki a gyilkossággal kapcsolatos bejegyzéseit nyilvánossá tette a Facebookon. Persze megnéztem. Nem ír sok mindent, nem a külvilágnak gyászol (amit szerintem jól tesz), de az alatt a kevés poszt alatt is rengeteg részvétnyilvánítás olvasható.

Meg egy furcsaság. Nem nézem meg pontosan, de kb. ez a tartalma: "Csak Bándy Kata halt meg mostanában? Vagy Al Bundy." Ez egy kommentár nélkül kitett fénykép alatt, amin a lány látható. Csodálom, hogy még nem érkezett rá reakció, nem gondoltam volna, hogy ennyi intelligens ember van, aki mind megállja. Bár lehet, hogy írtak a nőnek, merthogy nő az illető, privát üzenetet. Mi a bajom ezzel a megnyilvánulással?

1. Elbagatellizálja az ügyet. Ez a felbolydulás nem arról szól, hogy egy "nemceleb" valaki mondjuk álmában elhunyt 90 éves korában. Igen, naponta többen is meghalnak. Csak nem mindegyikük 25 éves, és nem mindegyiküket ölik meg brutális módon. Ha egy ilyen fiatal ember ilyen kegyetlen véget ér, az sokkoló. Ezért folyik Kata még a csapból is.

2. Neveken viccelődni utoljára általános iskola alsóban volt szokás, mert az ember akkor még éretlen. Jó, mondjuk, hogy ő ötven éves korára is ezen a szinten jár. De azért az súlyos, ha valakinek egy ember halálával kapcsolatban az az összes gondolata, hogy jól lehet gúnyolni a nevét.

3. Mindezt a gyászoló anya oldalára kellett odaböfögni feltétlenül. Megértem, ha idegesíti, hogy mindenhonnan erről az ügyről hall, mert ő magában eldöntötte, hogy ez egyáltalán nem érdekes. (Lehet, hogy mostanában halt meg valakije, és igazságtalannak tartja, hogy az ő hozzátartozójáról senki nem írt semmit?) Ha ezt a saját oldalára írja ki, akkor is gáz, de végül is a saját oldalán mindenki azt csinál, amit akar, meg szabad véleménynyilvánítás, stb. De annak kitenni a lány édesanyját, hogy ha egyszer esetleg elolvassa a hozzászólásokat, egy ilyen alpári, bunkó megnyilvánulást is találjon... Ez unintelligens, és végtelenül érzéketlen dolog.

Jól látjátok, azért ide írom ezt, mert az illetőnek nem írtam üzenetet. Én 25 éves vagyok, ő 50, és valószínűleg úgyis fölösleges lenne bármit is mondani. Ja, slusszpoén: a hölgy buddhistának vallja magát. Hát, a buddhizmus ilyesmire nem nevel, az egészen biztos.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai