Aha, jutalom

No, hát eljött a vasárnap, még élek is, és készültem is megjutalmazni magam. Fergetegesen sikerült. 24 óra alvás, mi? Hogyne, hogyne. 6, azaz HAT óra. 8:41-kor kidobott az ágy. (Ráadásul ne feledjük, óraállítás volt, tehát ez valójában 7:41). Ez kb. annyi, amennyit bármelyik hétköznap alszom. Nesze nekem pihenés.

Jó, azért volt némi jutalom a napomban. Kipróbáltam például a bögrés sütit, amire legközelebb akkor kerül majd  sor, ha büntetni akarom magam. De az tényleg jutalom volt, hogy miután rájöttem, hogy A farm, ahol élünk pilotját valóban nem mutatták be itthon, gyorsan megkerestem a youtube-on, megtekintettem, és tök jó volt. Konkrétan a Little House on the Prairie c. kötet megfilmesítése másfél órában. Ezek után most este megnéztem a sorozat 6. részét, aminél tavaly nyáron abbamaradt az újranézés. Kicsit furcsa volt, hogy a családon kívüli egyik szereplő sem kapott semmiféle felvezetést, csak úgy lettek hirtelen emberek, akik láthatóan jóban vannak Ingallsékkel, én meg vakarhattam a fejem az első 5-10 percben, hogy ezek meg kicsodák. De aztán szépen kiderült minden, és a következő rész a Town party, country party, amit imádok, és alig várom, hogy megint megnézhessem.

Meg az is jutalom volt, hogy találkoztam Blankával meg Mimivel, és beszélgettünk egy jót, és megnéztük Az ajtót. Másodszorra jóval kevésbé ingerelt fel, bár az esőben futós előzmény és következmény nélküli jelenetet még mindig nem értem, meg azt sem, miért ültet valaki virágot a kertjébe októberben, és azt sem értettem meg, mitől lett ez a két ember Szabados, és miért Martina Gedeck lett Szabó Magda, de mondom, most már ezeken nem akadtam ki. A lányoknak mellesleg nem nagyon tetszett. Javasoltam nekik, nézzék meg ők is még egyszer, másodszorra sokkal élvezhetőbb, de azt mondták, feltehetően nem fognak élni a lehetőséggel. Well :)

Off: A molyon egy ifjú úriember értékelte az Oidipusz királyt, bejelölte, hogy "Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz", és az értékelésébe ezt az egy szót írta: "Motherfucker!" Trágárnak trágár, de igen kreatív :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai