Laura Ingalls Wilder: The Long Winter
Hozta a szokásos színvonalat: szuper volt, öt csillagot érdemel. Volt itt esemény meg kaland bőven, elég csak belegondolni az alaphelyzetbe, miszerint október elejétől április végéig tart a tél a préri közepén található, világtól elzárt, 75 lakosú városkában, ahová az első hóvihar után a vonat sem jut el. Ez 1880-81 kemény tele, amit néha még máig is emlegetnek, annyira rendkívüli volt. Nem semmi élmény lehet 5-6 hónapon át úgy élni, hogy 3-4 napig hóvihar, utána egy napig nyugi, aztán az egész kezdődik elölről. Mindezt mínusz 10 és mínusz 40 közötti hőmérséklet és nappal minimális, éjszaka nuku fűtéssel.
Mindemellett megint egy csomó érdekességet megtudtam arról, hogyan zajlott a prérin az élet, milyen praktikákkal maradtak életben az emberek, még ha el is fogyott a szén és az étel. Én hálás vagyok Laurának, hogy ezt mind leírta, és biztos vagyok benne, hogy ezt nehezen viseltem volna a helyében. Ezt a végtelen unalmat, hogy fél éven át gyakorlatilag nem lehet kimenni a házból. Örülök, hogy nálunk a tíz centi hó meg a mínusz 10 fok a hír, nem pedig ez, amit nekik kellett kibírni.
Közben ismét feltűnik a színen Almanzo Wilder, bár Laurát még mindig csak a lovai érdeklik, hiába lesz belőle a város hős megmentője. Szerintem egyébként Almanzo képmutató: titokban tartja, hogy neki van búzája, hiába éhezik szinte minden család a városkában, mondván, ő azt majd tavasszal el akarja vetni, és van képe felkeresni egy városon kívül, elzárkózottan élő földművest, és elvenni tőle a búzáját, hiába akarja ő is elvetni tavasszal. Nem tudom, Laura látta-e, hogy ez eléggé antipatikus hozzáállás, de remélem, igen, és ennek ellenére döntött aztán Almanzo mellett évekkel később. Jut is eszembe! Bájos, ahogy Laura bűvészkedik az életkorokkal. Ő 1867-ben született, Almanzo 1857-ben, ehhez képest Laura 14 éves korában Almanzo 19. Pedig szerintem nem kellett volna kozmetikázni a számokat, így volt, így volt jó. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Charles és Caroline nem tiltakoztak az ügy ellen – igaz, ez már spoiler a következő kötetből.
Szóval nagyon jó könyv! Aki eléggé tud angolul, ne hagyja ki! Egy pedig biztos: eddig sem sűrűn nyafogtam télen a hideg miatt, de ezek után meg pláne sosem fordul majd elő. Ingallsékre fogok gondolni minden alkalommal, amikor kísértésbe esnék.
Mindemellett megint egy csomó érdekességet megtudtam arról, hogyan zajlott a prérin az élet, milyen praktikákkal maradtak életben az emberek, még ha el is fogyott a szén és az étel. Én hálás vagyok Laurának, hogy ezt mind leírta, és biztos vagyok benne, hogy ezt nehezen viseltem volna a helyében. Ezt a végtelen unalmat, hogy fél éven át gyakorlatilag nem lehet kimenni a házból. Örülök, hogy nálunk a tíz centi hó meg a mínusz 10 fok a hír, nem pedig ez, amit nekik kellett kibírni.
Közben ismét feltűnik a színen Almanzo Wilder, bár Laurát még mindig csak a lovai érdeklik, hiába lesz belőle a város hős megmentője. Szerintem egyébként Almanzo képmutató: titokban tartja, hogy neki van búzája, hiába éhezik szinte minden család a városkában, mondván, ő azt majd tavasszal el akarja vetni, és van képe felkeresni egy városon kívül, elzárkózottan élő földművest, és elvenni tőle a búzáját, hiába akarja ő is elvetni tavasszal. Nem tudom, Laura látta-e, hogy ez eléggé antipatikus hozzáállás, de remélem, igen, és ennek ellenére döntött aztán Almanzo mellett évekkel később. Jut is eszembe! Bájos, ahogy Laura bűvészkedik az életkorokkal. Ő 1867-ben született, Almanzo 1857-ben, ehhez képest Laura 14 éves korában Almanzo 19. Pedig szerintem nem kellett volna kozmetikázni a számokat, így volt, így volt jó. Ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Charles és Caroline nem tiltakoztak az ügy ellen – igaz, ez már spoiler a következő kötetből.
Szóval nagyon jó könyv! Aki eléggé tud angolul, ne hagyja ki! Egy pedig biztos: eddig sem sűrűn nyafogtam télen a hideg miatt, de ezek után meg pláne sosem fordul majd elő. Ingallsékre fogok gondolni minden alkalommal, amikor kísértésbe esnék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése