WB

Múlt szombaton halt meg itt három lány, akiket az orvosszakértő és a rendőrség szerint agyontapostak, a közvélemény szerint meg megkéseltek a cigányok. ("A" cigányok, emelném ki.)

Minden nap megjelenik egy-két cikk az esettel kapcsolatban, és a lányok emlékére létrehozott fb-oldalon is folyamatos az információ áramlása. És szánalmas, ami ez utóbbi helyen folyik. Eredetileg az volt a cél, hogy részvétet lehessen nyilvánítani, aztán ez feledésbe merült, és kezdődött a mocskolódás meg az okoskodás. Rengeteg érv merült fel a késelés mellett, egyik-másik tényleg röhej.

Mindenki tudja az oda írogatók szerint, hogy késelés volt, csak senki nem látta. Mindenkinek ott volt az unokatestvére legjobb barátjának az osztálytársa, és ő mondta, hogy ő látta, és ő sosem hazudna. Egyetlen ember sem vállalja névvel-arccal, hogy késelést látott, a rendőrségen sem mondott ilyet egyik meghallgatott tanú sem. Van egy srác, aki olyan tökös, hogy még Hajdúhoz is beült, hogy elmesélje, igenis késelés volt, csak sajnos még a beszélgetés vasárnapi adásba kerülése előtt kiderült, hogy a rendőrségen nem ezt nyilatkozta. Be is hívták mára újbóli vallomástételre, ahol azt mondta, kiforgatták a szavait az újságok, és ő nem is azt mondta, amit. Biztos úgy gondolta, neki is jár a 15 perc hírnév, csak sajnos nem úgy sült el a dolog, ahogy szerette volna.

A lányokat, amikor nem sikerült az újraélesztés, gyanúsan hamar letakarták, nyilván azért, hogy senki ne lássa meg a késelés nyomát. Ezt az érvet nem is értem. Letakaratlanul kellett volna hagyni őket, hogy az ott tartózkodó kb. háromezer tini mindegyike csodájára járhasson a holttesteknek? Na ne már... Kegyeletről még nem hallottunk valószínűleg.

Vannak a késelést bizonyító fotók, némelyik arra is megdönthetetlen bizonyítékkal szolgál, hogy negyedik halott is volt, egy férfi, akit eltitkolnak a rendőrök. Hogy miért kéne eltitkolni egy halottat, valamint hogy miért három halott látszik a helyszínen készült képeken, azt senki nem tudja megmagyarázni. A képek sem, amik egy része Ázsiában történt zavargások után készült, másik része meg a Határ úton készült novemberben, amikor megkéseltek három embert. Ez aztán bizonyíték, azta! Egy darab olyan fotó kering, amit valamelyik híradó egyik anyagából vágtak ki, és amin még a letakarás előtti pillanatokban látható valamelyik szerencsétlen lány, be is karikáztak rajta mindenféle színekkel egy foltot, hogy az a késelés nyoma. Többen mondták már, hogy kicsi a kép, valószínűleg az egyik keze az a folt, és egyébként se vizsgálgassuk már a valakinek a holttestéről készült képet, mert kegyeletsértő is meg igazságügyi orvosszakértők sem vagyunk. Hát de ez hülyeség, miért ne nézegetnénk, és az késelés nyoma, és punktum.

Biztos, hogy késelés volt, mert az indexen először azt írták még szombat éjjel, és a rendőrség szóvivője is azt mondta. Az index azt írta meg, amit hallott, ez van, ha ilyen gyorsan áramlik az információ, és ott a kényszer, hogy mindenről tudósítsanak: egy twitteres bejegyzésből is cikket írnak, amit aztán, ahogy érkeznek a hivatalos információk, folyamatosan frissítenek. Ez eddig is így volt minden egyes bűntény, baleset és katasztrófa esetén, eddig sosem zavart senkit. A rendőrség szóvivője meg csak egyszerűen nem tud magyarul, vagy ha tud, akkor hajnali 2 tájban valószínűleg fáradt lehetett, és ezért közölte, hogy "egyértelműen kizárható, hogy nem történt késelés". Ez a mondat magyarul tényleg azt jelenti, hogy tehát késelés történt, csak éppen előtte és utána is további két-két percben fejtegeti a nő, hogy nincsenek késelésre utaló nyomok se a helyszínen, se a három lányon, nem, nem történt késelés.

Eltussolják (illetve "eltusolják") az ügyet, mert valakiknek érdekükben áll megvédeni a cigányokat, mert a saját hazánkban csak másodrendű polgárok lehetünk, hát mi lesz a néppel így. Jaj. Ellenérvként se a tiszavasvári tanár, se Marian Cozma esete nem működik, mert "az teljesen más volt". Hogy miben volt más, az sosem fog kiderülni. Mint ahogyan az sem, hogyan "hömpölyögtek ki" az épületből a cigányok, mire megjött a rendőrség, ha a lépcsőház kiürítése fél órába került. Teleportáltak? Vagy hogyan? Lényeg, hogy mindenről "a" cigányok tehetnek.

Kit érdekel, mit ír az index, azt zsidók üzemeltetik (he?), és számtalanszor bebizonyította már, hogy elfogult, hiteltelen szemét. Szemben a barikáddal meg a kuruccal, amik viszont köztudottan elfogulatlan és hiteles hírforrások. Ezért is terjedtek el tőlük a fentebb már említett, Ázsiában és a Határ úton készített képek.

A tömeg nem esik csak úgy pánikba, nem indul csak úgy magától, és ha valaki elkiáltja magát, hogy késelés történt, azt nem hallja a közelében állókon kívül senki, és egyébként is, ha megy a tömeg, és elesik valaki, hát nem igaz, hogy "nincs a tömegben annyi, hogy felsegítsék azokat a szegény lányokat". Aki nem tanult pszichológiát, annak nem kötelező tudni a tömegpszichózisról, de észt osztani sem kötelező ezzel kapcsolatban. Nyilván nem hallotta az egész szórakozóhely, hogy mit kiabál az a valaki, ezért is szerepel az erről szóló cikkekben mindjárt a következő tagmondatban, hogy aztán ez elterjedt. Ha nyom a tömeg, nem könnyű megállni és felsegíteni, aki elesik, ez nem a jólneveltségről szól. Ezekre sem ellenérv a nyári Love Parade vagy a kambodzsai vallási ünnep, ki tudja, miért.

Megszólalt az egyik apuka, és elmondta, hogy kezében van a boncolási jegyzőkönyv, és nem késelték meg a lányokat, hanem megfulladtak. Hát ez milyen hülyeség, csak a boncolási jegyzőkönyvet adták oda neki, persze, hogy abba nem írták bele, hogy késelés volt, mert el akarják tussolni. Ezen a ponton válik értelmetlenné, hogy bárki is be akarjon bizonyítani bármit. Ha ezek után kikerülne a boncteremből egy fénykép, amin esetleg az látszana, hogy nincs a lányokon késelés nyoma, akkor jönne az, hogy nem is ők vannak a képen, illetve photosoppal eltüntették a sebet, hogy eltussolják a késelést. Itt már egyáltalán nem arról van szó, hogy bizonyítsák be a hatóságok, hogy nem késelés volt. Itt arról van szó, hogy sokan úgy döntöttek, késelés volt, és innentől kezdve csak az a bizonyíték, ami ezt támasztja alá. Mert hiszen miért mondanák azt olyan sokan (név nélkül, persze), hogy késelés volt, ha nem lett volna az. Nyilván nem magyarázat a feltűnési viszketegség, meg az, hogy a suliban most hetekig az lesz az izgalmas ember, aki látta, hogy késelés volt. Nem, miért hazudnának, az emberek nem olyanok. Az sem ad okot némi kételkedésre, hogy eddig legalább hatan vannak, akik K. Kingát az ölükben hozták ki a szórakozóhelyről, ezek egy része látott vágott sebet, egy másik része meg nem. Nyilván egyik sem hazudik, hiszen miért tenné. Ahogy nagyon találó módon megjegyezte valaki egy beírásban, ezt az ügyet nem a hazai tinitársadalom fogja megoldani, ebben az ügyben nem ők fogják eldönteni, mi igaz és mi nem. Nagyon-nagyon megdöbbennék, ha kiderülne, hogy volt késelés, csak eltussolták. Nagyon.

Még ezzel az oldallal kapcsolatban az se piskóta, amikor harmadik áldozatként megneveznek két-három lányt, felteszik a képüket névvel, születési és halálozási dátummal a falra, kommentel hozzá vagy száz ember, mire észreveszi az érintett, hogy őt gyászolja a fél facebook. Aztán hiába szól, hogy hahó, köszöni, nem halt meg, ott se volt, az Isten se mossa le róla, hogy ő a harmadik áldozat. Egyikük írta is, hogy azért az nagy mázli, hogy a szülei nem nézegetnek ilyen oldalakat, és nem ők látták meg a nevét a képével, hanem "csak" a barátai, és ők hívták kétségbe esve, hogy ugye nincs semmi baja. Az egyik emberkétől meg is kérdezték, miért tette fel pont ennek a lánynak a képét, miből gondolta, hogy meghalt, mire az okos válasz: "Hát pont szombat óta nem írt semmit a falára." Ja, jó. Ilyen alapon én már karácsonykor meghaltam. Durva dolgok ezek.

Arra kíváncsi leszek, végül ki lesz a felelős az egymásra mutogató szervezők és üzemeltetők közül, ki az, akinek jobban oda kellett volna figyelni a biztonságra. Mindenesetre tragikus az eset, és csak abban tudok reménykedni, hogy a gyerekeim is olyanok lesznek, mint anyu vagy én: kipróbálják a szórakozóhelyen történő bulizást, és nem fog nekik tetszeni, ezért azon nyomban le is szoknak róla. Azt meg sosem szeretném megtudni, milyen érzés, amikor azzal hívják fel az embert a rendőrök, hogy meghalt a gyereke. Szegény szülők.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai