J.R.R. Tolien: A Gyűrűk Ura - A király visszatér
Bizony, a végére értem. Májusban kezdtem, fél oldal után eldobtam, október elején újra nekifutottam, és mintegy két hét alatt legyűrtem. Meg kell valljam, büszke vagyok magamra, bár legalább 10 éve halogattam ezt a trilógiát. Akkortájt volt nagyon népszerű az osztálytársaim körében, és én akkor döntöttem el az első könyv első 20 oldala után, hogy én ezt nem vagyok hajlandó végigszenvedni.
Mint már említettem korábban, óriási nehézséget okoztak nekem a nevek, még a vége felé sem mindig tudtam a mellékszereplőkről megállapítani, hogy ők most pontosan kicsodák. A legnagyobb fejfájást Théoden és Denethor okozták, ezzel együtt pedig a két város, Rohan és Gondor. Többször megdöbbentem, hogyan kerül Denethor Gondorba, amikor az előbb még a csatamezőn harcolt. Pedig nem szokott baj lenni a névmemóriámmal. De hogy a történetről is mondjak valamit: nagyon tetszett. Nagyon összetett, nagyon szövevényes, nagyon tanulságos. A filmből én nem emlékszem arra, hogy a végén Szarumánnal történik, ami történik, az pedig biztosan nem volt benne, hogy a hobbitok még együtt hazatérnek a Megyébe. Az viszont benne volt, hogy Frodó a tündékkel elhajózik nyugat felé, de nem "jött át", hogy ez a hajóút tulajdonképpen a halál szinonimája, hogy tulajdonképpen mindenki, aki hajóra száll, meghal. Persze lehet, hogy csak számomra hordozza ezt a jelentést ez az utazás, ez esetben bocs. Sírós vége lett volna a történetnek, ha nem buszon olvasom, mert hiába végződik jól, még sincs happy end. Csavardi Samuért nagyon fájt a szívem, azt az egyedül megtett hazautat nagyon nem érdemelte meg szegény, akár várta otthon Rozi meg Elanor, akár nem.
A függelék viszont szó szerint sokkolt. 200 oldalas háttértörténet a regényhez. De nem akármilyen ám, hanem az összes fő- és fontosabb mellékszereplő őseinek története 1000 évekre visszamenőleg, évszámokkal meg hatszáz új névvel. Döbbenetes, mennyire kidolgozott az egész, ehhez nem kicsit kellett megszállottnak lenni szerintem. Az eleje volt nehéz, amikor pl. Théodenről meg Denethorról, illetve az őseikről volt szó, aztán Aragorn, Arwen és a többiek családfája persze már érdekelt. A végén az ábécékbe tört bele a bicskám, egyszerűen nem bírtam már cérnával, hogy melyik nyelvben hány betű van, és melyik minek felel meg, de az alaposság előtt itt is le a kalappal. Végig az volt az érzésem a függelék olvasása közben, hogy Tolkien többet tud, mint amit elmond, illetve hogy tud valamit, amit mi nem. De persze ez csak érzéki csalódás, viszont az írót dicséri: igazán élethű művet alkotott.
Összességében sajnálom, hogy véget ért, pedig sokat küzdöttem vele, és végül "csak" 4 és fél csillagot kapott éppen a sok küzdés miatt. Szerintem soha többet nem olvasom el, de jó emlék marad, és mindenképpen meg akarom nézni újra a három filmet, és tűkön ülve várom A hobbitot, és majd kiugrottam a bőrömből, amikor az előbb megláttam, hogy két részes lesz. Tolkien tényleg legendát teremtett.
Mint már említettem korábban, óriási nehézséget okoztak nekem a nevek, még a vége felé sem mindig tudtam a mellékszereplőkről megállapítani, hogy ők most pontosan kicsodák. A legnagyobb fejfájást Théoden és Denethor okozták, ezzel együtt pedig a két város, Rohan és Gondor. Többször megdöbbentem, hogyan kerül Denethor Gondorba, amikor az előbb még a csatamezőn harcolt. Pedig nem szokott baj lenni a névmemóriámmal. De hogy a történetről is mondjak valamit: nagyon tetszett. Nagyon összetett, nagyon szövevényes, nagyon tanulságos. A filmből én nem emlékszem arra, hogy a végén Szarumánnal történik, ami történik, az pedig biztosan nem volt benne, hogy a hobbitok még együtt hazatérnek a Megyébe. Az viszont benne volt, hogy Frodó a tündékkel elhajózik nyugat felé, de nem "jött át", hogy ez a hajóút tulajdonképpen a halál szinonimája, hogy tulajdonképpen mindenki, aki hajóra száll, meghal. Persze lehet, hogy csak számomra hordozza ezt a jelentést ez az utazás, ez esetben bocs. Sírós vége lett volna a történetnek, ha nem buszon olvasom, mert hiába végződik jól, még sincs happy end. Csavardi Samuért nagyon fájt a szívem, azt az egyedül megtett hazautat nagyon nem érdemelte meg szegény, akár várta otthon Rozi meg Elanor, akár nem.
A függelék viszont szó szerint sokkolt. 200 oldalas háttértörténet a regényhez. De nem akármilyen ám, hanem az összes fő- és fontosabb mellékszereplő őseinek története 1000 évekre visszamenőleg, évszámokkal meg hatszáz új névvel. Döbbenetes, mennyire kidolgozott az egész, ehhez nem kicsit kellett megszállottnak lenni szerintem. Az eleje volt nehéz, amikor pl. Théodenről meg Denethorról, illetve az őseikről volt szó, aztán Aragorn, Arwen és a többiek családfája persze már érdekelt. A végén az ábécékbe tört bele a bicskám, egyszerűen nem bírtam már cérnával, hogy melyik nyelvben hány betű van, és melyik minek felel meg, de az alaposság előtt itt is le a kalappal. Végig az volt az érzésem a függelék olvasása közben, hogy Tolkien többet tud, mint amit elmond, illetve hogy tud valamit, amit mi nem. De persze ez csak érzéki csalódás, viszont az írót dicséri: igazán élethű művet alkotott.
Összességében sajnálom, hogy véget ért, pedig sokat küzdöttem vele, és végül "csak" 4 és fél csillagot kapott éppen a sok küzdés miatt. Szerintem soha többet nem olvasom el, de jó emlék marad, és mindenképpen meg akarom nézni újra a három filmet, és tűkön ülve várom A hobbitot, és majd kiugrottam a bőrömből, amikor az előbb megláttam, hogy két részes lesz. Tolkien tényleg legendát teremtett.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése