Hétvége
Szombaton délelőtt takarítottam, aztán csináltam gyümölcssalátát meg ebédet, aztán jött Blanka. Beszélgettünk, néztünk videókat youtube-on, és megnéztük a Smoke Signals című indiános filmet is, és Blanka azt mondta, neki is tetszik - nálam eléggé elöl van a legjobb filmek listáján. Indián stáb készítette, és csak indiánok vehettek részt a forgatáson, már kivéve azokat, akik szerepük szerint nem indiánok. Nagyon jó kis film lett, és Thomas Builds-the-Fire tipikusan az a forma, akit, ha nem lenne, ki kéne találni. Alapvetően apa-fiú film, de azért lányok is bátran bevállalhatják :) Néztünk amúgy Castle bakikat is, nekem az a kedvencem, hogy "What does it say on my badge?" "Superstar?" "Hmmmm?!", de mindegyik nagyon-nagyon jó, én minden alkalommal hangosan röhögök, amikor megnézem.
Ma meg aludtunk 11-ig (végre), aztán keresgéltünk, aztán elvittük a kutyát sétálni, és azt képzeljétek el, hogy nem engedték be a nyomorultat a Ferenc-napi búcsúba, pedig az egy szabadtéri rendezvény volt a Bakáts téren. Kicsit ezen kiakadtunk, hazahoztuk Marcit, mi meg visszamentünk a búcsúba, és két perc alatt két kutyába botlottunk. Hát, ennyit erről. Ráadásul maga a vásár nagyon kicsi, és semmi nincs benne, elég hervasztó élmény volt. Na jó, legalább kürtős kalácsot vettünk sokkal olcsóbban, mint pl. a Várban, és cserébe nagyon-nagyon-nagyon finom is volt (meg meleg). A búcsú után elballagtunk a Corvinba, ahol is három ruhaüzlet végigjárása ismét lesokkolt egyrészt azért, mert mindent aranyárban mérnek (kordgatya 10 ezerért. He?!), másrészt meg azért, mert utálok ruhát próbálni. Végül szereztünk nekem egy szoknyát és egy nadrágot is, úgyhogy most örülök. Ráadásul a szoknya 800 Ft volt, a gatya meg 3000. (Jó, az persze kérdés, meddig fognak tartani...) Nem értem a C. C.-ben, miért van minden pólón valami közepesen vagy döbbenetesen gagyi minta, kötelezően flitterrel kirakva. Egyszer egészen megörültem egy pulcsinak, amin egy egészen vállalható kislány volt, de mikor széthajtogattam, akkor megláttam a feliratot, ami azt hirdette, hogy a viselő milyen stílusos, én meg ezt azért nem aggatnám magamra, tök cikin érezném benne magam. Aztán jött még csak a zene, ami valami '90-es évek slágereiből összevágott izé volt. Igazából a Kicsi gesztenyénél esett le az állam, de a többi se volt kismiska. Aztán betértünk a Müllerbe, ahol szereztünk nekem nesszeszeres kis szütyőt, merthogy a táska, amit Rómából kaptam, nagyon mély, és egy zseb van benne, ezért attól tartottam, semmit nem fogok megtalálni benne, és azt találtam ki, hogy azt, amit gyakran használok, és minden használatkor gyorsan kell megtalálni, két kis szütyőbe osztom el, mert egy szütyőt csak könnyebb előtúrni, mint valami apró izét, pl. kulcscsomót. Azóta amúgy átköltöztem, és a két szütyő közül azt szeretem máris, ami tengerészkék, csíkos, és egy hajókormány a cipzárja. Mindezek után negyed 6 volt, úgyhogy éppen ideje volt már ebédelni, ezért felkerestük a kajáldás részleget. Én mozzarellás csirkemellet ettem sült krumplival, Tomi meg gombás csirkét rizzsel, aztán megettük a kürtős kalács maradékát desszert gyanánt. Mire hazaértünk, rájöttem, hogy nagyon jó, hogy ilyen nyugodtba mentem át, csak még van 12 nagydoga az asztalomon, úgyhogy ezeknek mindjárt neki is estem. Katasztrofálisak lettek, be is fordultam azonnal, mentőakción töröm a fejem, miközben Tomi szerint egyszerűen kaptam egy normális szórást. Nem tudom, nekem azért minden hármas összerántotta a gyomromat. De a mentőakciót már kitaláltam, majd holnap kiszámolom, megmentek-e vele bárkit is.
Később elvittem sétálni Marcit a Dunához, és eleinte tök jól elvoltunk. Még tegnap rájöttem, hogy neki nem kell kutya ahhoz, hogy kifussa magát, csak kergetni kell, amikor a labdával a szájában menekül, úgyhogy így is tettem, meg néha visszakértem a labdát, eldobtam, visszahozta, kapott virslit, felkapta a labdát, és kezdtük elölről az egész kergetőzést. Csakhogy visszafelé azt gondolta, jó poén lenne rárontani egy biciklisre és sakkban tartani meg vadul ugatni rá. Én először csak kiabáltam, mikor láttam, hogy megindul a biciklis felé, de tojt rám, úgyhogy utánarohantam, közben üvöltöttem, mint a sakál, hogy azonnal jöjjön vissza, és ez hatott is. Visszarohant, megállt tőlem vagy öt méterre, és mire odaértem hozzá, önként hanyatt dobta magát. Ha Tomi nem mutatta volna Cesar Milan (?) módszerét, miszerint ilyenkor öt ujjal kell megtaszítani a kutyát, úgy megvertem volna, de úgy... De így csak taszigáltam a mellkasát öt ujjal, és közben kiabáltam, hogy mit képzel, ő meg iszonyúan szégyellte magát, majdnem meg is sajnáltam. Mikor felegyenesedtem, megpróbált elmenekülni előlem, pedig biztos, hogy nem okoztam neki fájdalmat, de az is tény, hogy az indulat elég jól kiülhetett az arcomra, meg utólag azt is gondolom, hogy nem kicsit ordíthattam hangosan és mély hangon. (Nyert némi plusz kapacitást a tüdőm, amióta 16 embernek tartok heti 2x135 perces órát, pedig velük nem is kell kiabálni, csak néha túl kell harsogni az alapzajt :) ) Büntetésből felraktam rá a pórázt, és nem is vettem le többet a séta során. Ő meg kushadt, nézett, mint a hal a szatyorban, és igyekezett nagyon jól viselkedni hazafelé. Itthon aztán megnéztem egy Castle epizódot, vámpírosat, azt hittem, sírok, de aztán kiderült, hogy tök jó, és már nem is volt annyira lényeges a vámpíros vonal.
És most kéne aludni, de sürgősen, mert most van erre hét és fél órám, miközben még nem fürödtem. Szörnyű vagyok.
Ma meg aludtunk 11-ig (végre), aztán keresgéltünk, aztán elvittük a kutyát sétálni, és azt képzeljétek el, hogy nem engedték be a nyomorultat a Ferenc-napi búcsúba, pedig az egy szabadtéri rendezvény volt a Bakáts téren. Kicsit ezen kiakadtunk, hazahoztuk Marcit, mi meg visszamentünk a búcsúba, és két perc alatt két kutyába botlottunk. Hát, ennyit erről. Ráadásul maga a vásár nagyon kicsi, és semmi nincs benne, elég hervasztó élmény volt. Na jó, legalább kürtős kalácsot vettünk sokkal olcsóbban, mint pl. a Várban, és cserébe nagyon-nagyon-nagyon finom is volt (meg meleg). A búcsú után elballagtunk a Corvinba, ahol is három ruhaüzlet végigjárása ismét lesokkolt egyrészt azért, mert mindent aranyárban mérnek (kordgatya 10 ezerért. He?!), másrészt meg azért, mert utálok ruhát próbálni. Végül szereztünk nekem egy szoknyát és egy nadrágot is, úgyhogy most örülök. Ráadásul a szoknya 800 Ft volt, a gatya meg 3000. (Jó, az persze kérdés, meddig fognak tartani...) Nem értem a C. C.-ben, miért van minden pólón valami közepesen vagy döbbenetesen gagyi minta, kötelezően flitterrel kirakva. Egyszer egészen megörültem egy pulcsinak, amin egy egészen vállalható kislány volt, de mikor széthajtogattam, akkor megláttam a feliratot, ami azt hirdette, hogy a viselő milyen stílusos, én meg ezt azért nem aggatnám magamra, tök cikin érezném benne magam. Aztán jött még csak a zene, ami valami '90-es évek slágereiből összevágott izé volt. Igazából a Kicsi gesztenyénél esett le az állam, de a többi se volt kismiska. Aztán betértünk a Müllerbe, ahol szereztünk nekem nesszeszeres kis szütyőt, merthogy a táska, amit Rómából kaptam, nagyon mély, és egy zseb van benne, ezért attól tartottam, semmit nem fogok megtalálni benne, és azt találtam ki, hogy azt, amit gyakran használok, és minden használatkor gyorsan kell megtalálni, két kis szütyőbe osztom el, mert egy szütyőt csak könnyebb előtúrni, mint valami apró izét, pl. kulcscsomót. Azóta amúgy átköltöztem, és a két szütyő közül azt szeretem máris, ami tengerészkék, csíkos, és egy hajókormány a cipzárja. Mindezek után negyed 6 volt, úgyhogy éppen ideje volt már ebédelni, ezért felkerestük a kajáldás részleget. Én mozzarellás csirkemellet ettem sült krumplival, Tomi meg gombás csirkét rizzsel, aztán megettük a kürtős kalács maradékát desszert gyanánt. Mire hazaértünk, rájöttem, hogy nagyon jó, hogy ilyen nyugodtba mentem át, csak még van 12 nagydoga az asztalomon, úgyhogy ezeknek mindjárt neki is estem. Katasztrofálisak lettek, be is fordultam azonnal, mentőakción töröm a fejem, miközben Tomi szerint egyszerűen kaptam egy normális szórást. Nem tudom, nekem azért minden hármas összerántotta a gyomromat. De a mentőakciót már kitaláltam, majd holnap kiszámolom, megmentek-e vele bárkit is.
Később elvittem sétálni Marcit a Dunához, és eleinte tök jól elvoltunk. Még tegnap rájöttem, hogy neki nem kell kutya ahhoz, hogy kifussa magát, csak kergetni kell, amikor a labdával a szájában menekül, úgyhogy így is tettem, meg néha visszakértem a labdát, eldobtam, visszahozta, kapott virslit, felkapta a labdát, és kezdtük elölről az egész kergetőzést. Csakhogy visszafelé azt gondolta, jó poén lenne rárontani egy biciklisre és sakkban tartani meg vadul ugatni rá. Én először csak kiabáltam, mikor láttam, hogy megindul a biciklis felé, de tojt rám, úgyhogy utánarohantam, közben üvöltöttem, mint a sakál, hogy azonnal jöjjön vissza, és ez hatott is. Visszarohant, megállt tőlem vagy öt méterre, és mire odaértem hozzá, önként hanyatt dobta magát. Ha Tomi nem mutatta volna Cesar Milan (?) módszerét, miszerint ilyenkor öt ujjal kell megtaszítani a kutyát, úgy megvertem volna, de úgy... De így csak taszigáltam a mellkasát öt ujjal, és közben kiabáltam, hogy mit képzel, ő meg iszonyúan szégyellte magát, majdnem meg is sajnáltam. Mikor felegyenesedtem, megpróbált elmenekülni előlem, pedig biztos, hogy nem okoztam neki fájdalmat, de az is tény, hogy az indulat elég jól kiülhetett az arcomra, meg utólag azt is gondolom, hogy nem kicsit ordíthattam hangosan és mély hangon. (Nyert némi plusz kapacitást a tüdőm, amióta 16 embernek tartok heti 2x135 perces órát, pedig velük nem is kell kiabálni, csak néha túl kell harsogni az alapzajt :) ) Büntetésből felraktam rá a pórázt, és nem is vettem le többet a séta során. Ő meg kushadt, nézett, mint a hal a szatyorban, és igyekezett nagyon jól viselkedni hazafelé. Itthon aztán megnéztem egy Castle epizódot, vámpírosat, azt hittem, sírok, de aztán kiderült, hogy tök jó, és már nem is volt annyira lényeges a vámpíros vonal.
És most kéne aludni, de sürgősen, mert most van erre hét és fél órám, miközben még nem fürödtem. Szörnyű vagyok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése