Halálos iramban: Ötödik sebesség

A mozijegyet is ajándékba kapta Tomi, mert szereti ezt a sorozatot. Én eleinte nem akartam megnézni, mert nem szeretem az akciófilmeket, mert többnyire gagyik szoktak lenni, de Tomi rábeszélt, és a végén mégis megszerettem. Ez is gagyi időnként, viszont van benne Vin Diesel (:D), jó a zenéje, és bírom benne a vicceket. Ez már az ötödik rész, és a befejezés alapján garantált a hatodik is.



A történet szerint egy kocsilopós balhé balul üt ki, ezért egy másikba megy bele Dom és O’Connor (vagy ki). Hozzájuk csapódik egy nem kis csapat, ami tele van vicces emberkékkel, így aztán bőven vannak humoros beszólások és jelenetek a filmben, ez nem is árt. Van néhány gyenge jelenet, pl. mindjárt az elején a kocsilopás, de a leggázabb az egészben a közepe felé található lelkizős beszélgetés két pasi között, hát attól fogtam a fejemet. Viszont jó pörgős a film, látványos is, meg mint mondtam, humoros, úgyhogy nekem tetszett. Nem hinném, hogy újranézem valaha is, de egyszer pont eléggé szórakoztató volt. Majd biztos beülünk a hatodik részre is :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai