Görkori és nyúlcipő
Voltunk ma vásárolni, és sikerült nekem szerezni egy szandált, ami ugyan nem tűnik túl strapabírónak, viszont szép, és ha ezt a nyarat kibírja, én már örülök, aztán sikerült végre úszódresszt is venni, amiben szívesen megyek emberek közé az uszodába. Nem tudom még, hogy mikor, talán a most következő héten nem, de utána visszaállok az úszásra, legalább heti kétszer szeretnék menni, és anyu azt mondta, néha ő is csatlakozna.
Fél 8 körül lementünk a Duna-partra azzal a céllal, hogy én elfutok a Nemzetiig meg vissza, közben Tomi gurul mellettem. Csak sajnos a sétány nem sima beton, hanem trendi kövezett, azon meg Tomi nem tud gurulni, mert ma volt a lábán életében másodszor görkori. Úgyhogy végül azt beszéltük meg, ő átmegy a Nehru partra a sima betonra, én meg egyedül megyek futni a sétányon. Annyira nem is ment rosszul a futás, pedig vagy öt éve, hogy rendszeresen eljártam (és akkor sem ment jól, hehe). Bár se induláskor, se érkezéskor nem néztem az órára a Borároson, azt tippelem, 20-25 perc lehetett, míg megjártam a távot oda-vissza. Odafelé tudtam tartani a kényelmes kocogótempót megállás nélkül, visszafelé viszont már négyszer meg kellett állni, és kb. fél percet belesétáltam. Teljesen kedvet kaptam a rendszeres futáshoz, miután mindenki azt mondogatja, főleg Tomi, hogy a futás a fogyáshoz megfelelő aerob mozgás. Arra gondoltam, először csak egy oda-visszát futnék addig, amíg nem megy megállás nélkül, aztán mikor megy, még egy felet oda-vissza, aztán egy egészet, és akkor a két oda-vissza lenne a top, mert mellé azért szeretnék tornázni is. Igaz, a tornázás ma este már elmarad, mert a futás utáni fél órán át tartó kutyasétáltatás elfárasztott. Az a tervünk, hogy eljárunk majd együtt a Duna-partra, és míg én futok, Tomi a focipályán gyakorol, ha nincs ott senki, aztán ha már biztosan gurul, jön mellettem. Tök jó lenne.
Vicces, hogy nyár elején mindig megnő a mozgásigényem, most is el tudnám képzelni, hogy napi 2-3 órát mozgással töltsek, bár most ez a futós élmény megint kicsit kiütötte az edzőterembe járós terveket. De azért három torna, három futás meg két úszás milyen jól hangzana, nem?
Fél 8 körül lementünk a Duna-partra azzal a céllal, hogy én elfutok a Nemzetiig meg vissza, közben Tomi gurul mellettem. Csak sajnos a sétány nem sima beton, hanem trendi kövezett, azon meg Tomi nem tud gurulni, mert ma volt a lábán életében másodszor görkori. Úgyhogy végül azt beszéltük meg, ő átmegy a Nehru partra a sima betonra, én meg egyedül megyek futni a sétányon. Annyira nem is ment rosszul a futás, pedig vagy öt éve, hogy rendszeresen eljártam (és akkor sem ment jól, hehe). Bár se induláskor, se érkezéskor nem néztem az órára a Borároson, azt tippelem, 20-25 perc lehetett, míg megjártam a távot oda-vissza. Odafelé tudtam tartani a kényelmes kocogótempót megállás nélkül, visszafelé viszont már négyszer meg kellett állni, és kb. fél percet belesétáltam. Teljesen kedvet kaptam a rendszeres futáshoz, miután mindenki azt mondogatja, főleg Tomi, hogy a futás a fogyáshoz megfelelő aerob mozgás. Arra gondoltam, először csak egy oda-visszát futnék addig, amíg nem megy megállás nélkül, aztán mikor megy, még egy felet oda-vissza, aztán egy egészet, és akkor a két oda-vissza lenne a top, mert mellé azért szeretnék tornázni is. Igaz, a tornázás ma este már elmarad, mert a futás utáni fél órán át tartó kutyasétáltatás elfárasztott. Az a tervünk, hogy eljárunk majd együtt a Duna-partra, és míg én futok, Tomi a focipályán gyakorol, ha nincs ott senki, aztán ha már biztosan gurul, jön mellettem. Tök jó lenne.
Vicces, hogy nyár elején mindig megnő a mozgásigényem, most is el tudnám képzelni, hogy napi 2-3 órát mozgással töltsek, bár most ez a futós élmény megint kicsit kiütötte az edzőterembe járós terveket. De azért három torna, három futás meg két úszás milyen jól hangzana, nem?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése