15 évesek lettek
Nem írom ki a nevüket, mert kivételesen nem szeretném, ha a kifejezésre rákeresve valaki a blogra tévedne. De mivel szeretném, ha ti látnátok őket, rébuszokban elmesélem, kikről van szó: az általános iskolám színjátszó csoportjáról, és az általános iskolám egy bizonyos Vilmos vértanúról kapta a nevét (1849-ben gondolkodjatok), honlapja címe az illető vezetékneve + suli, végül pont és hu. A bal oldali menüben fölülről a kilencedik pont az említett csoport. A vezetőjük 15 éve alapította, amikor az akkori osztálya, köztük Orsi, elsős volt. Rengeteg darabot színpadra vittek, számtalan díjat nyertek, külföldre is hívták őket fellépni, és most már a negyedik generáció tevékenykedik ugyanazon keretek között. Minden évben van vizsgaelőadásuk, az idei az évforduló miatt volt különleges. Tegnap került rá sor.
Jó volt újra látni a sok általános iskolás ismerőst, és most elsősorban a tanárokra gondolok. Annak külön örülök, hogy a tanító nénim előttem ült, ezért sokat beszélgettünk, és pont olyan ma is, mint 14 éve volt (14 éve jöttem el a suliból, döbbenet): kedves, mosolygós, csupa szív. Rékáék is ott voltak, mert Orsi is alapítótagja a csapatnak, ezért többször színpadra is került a délután folyamán.
Kezdésként az alapítótagokról mutattak egy videót 1997-ből, amikor elsősök voltak, és előadták az Ózt. Orsival kezdődött az egész jelenet, ő volt a gyáva oroszlán, anyuval már ekkor sírtunk, ami részben vicces, de azért valahol érthető is. Amikor a jelenetnek vége lett, az összes egykori elsős felment a színpadra egyenpólóban, és elénekeltek egy dalt, de nem tudom, melyiket, mert erősen koncentráltam, hogy legalább hangja ne legyen a bőgésnek. Aztán következett a mostani kicsik (most harmadikosok) két előadása egy-egy órában. Ügyesek voltak, aranyosak voltak, néhol kicsit hamisak is énekléskor. Nagyon tetszett az egész. Egyik darabot sem ismertem, de mindkettő szuper. Ezek után a harmadik blokkban jött a régiek jutalomjátéka. A régiek most hetedikesek, tizenegyedikesek és egyetemisták. Úgy nézett ki a dolog, hogy levetítettek egy kis részletet valamelyik darabból pár évvel ezelőttről, aztán ugyanazok, akik akkor szerepeltek, most is felmentek a színpadra, és előadták ugyanazt a jelenetet. Azt figyeltem meg, hogy némelyik régi simán törhetne valódi színészi babérokra. Olyan darab is volt, amit több generáció előadott. Ebben az esetben megmutattak egy éneklős részletet az első generációval videón, de hang nélkül, és a két szereplő felállt a színpadra, és ők énekeltek, a második generáció meg közben eljátszotta a jelenetet a színpad másik végén. Részünkről ezt is bőgéssel kísértük, a mellettem ülő jelenlegi harmadikos az egyenpólójában meg döbbenten nézett minket. Ezen elnevettem magam, mert tudom, hogy én is ilyen furán néztem bőgő felnőtteket ennyi idős koromban, amikor még nem értettem, miért megható, ha a videón hatéves kislányok énekelnek, míg a színpadon ott állnak ugyanazok a kislányok, csak mostanában múltak 21 évesek. Az egész pedig azzal zárult, hogy előbb az alapítótagok elénekelték a "Mindenik embernek a lelkében dal van" kezdetű dalt, majd az összes volt és jelenlegi tag felment a színpadra, alig fértek el, kaptak rózsát, kabalát, plusz a mai este meghívóját, és elénekelték az indulójukat.
Nagyon jó volt a szervezés, szuper ötleteket valósítottak meg szuperül, és végtelenül megható volt az egész. Ibolya néniről is volt fénykép az összeállításban, mert sokat dolgozott ő is ezzel a csapattal, ráadásul ez a zene ment az összeállítás alatt. A végén volt torta a tagoknak, stílusosan a címerállattal díszítve (na persze marcipánból). Nagyon jó volt ott lenni, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Gondoltam rá, hogy esetleg minden évben el kéne járni erre az eseményre, még ha nem is mindig van jubileum.
És akkor a végén a kedvenc gesztusom a művház előteréből (ahol egyébként gyönyörű szép, színvonalas, színes-szagos összeállítás volt látható a csapat 15 évéből fényképekkel, újságcikkekkel):
(Azok kedvéért, akik nem ismerték őket: Ibolya néni, Lázár Ervin, valamint az egyik alapítótag apukája. És az elején mindhárom mécses égett persze, de nekem csak eljövetelkor jutott eszembe fényképezni egyet.)
Jó volt újra látni a sok általános iskolás ismerőst, és most elsősorban a tanárokra gondolok. Annak külön örülök, hogy a tanító nénim előttem ült, ezért sokat beszélgettünk, és pont olyan ma is, mint 14 éve volt (14 éve jöttem el a suliból, döbbenet): kedves, mosolygós, csupa szív. Rékáék is ott voltak, mert Orsi is alapítótagja a csapatnak, ezért többször színpadra is került a délután folyamán.
Kezdésként az alapítótagokról mutattak egy videót 1997-ből, amikor elsősök voltak, és előadták az Ózt. Orsival kezdődött az egész jelenet, ő volt a gyáva oroszlán, anyuval már ekkor sírtunk, ami részben vicces, de azért valahol érthető is. Amikor a jelenetnek vége lett, az összes egykori elsős felment a színpadra egyenpólóban, és elénekeltek egy dalt, de nem tudom, melyiket, mert erősen koncentráltam, hogy legalább hangja ne legyen a bőgésnek. Aztán következett a mostani kicsik (most harmadikosok) két előadása egy-egy órában. Ügyesek voltak, aranyosak voltak, néhol kicsit hamisak is énekléskor. Nagyon tetszett az egész. Egyik darabot sem ismertem, de mindkettő szuper. Ezek után a harmadik blokkban jött a régiek jutalomjátéka. A régiek most hetedikesek, tizenegyedikesek és egyetemisták. Úgy nézett ki a dolog, hogy levetítettek egy kis részletet valamelyik darabból pár évvel ezelőttről, aztán ugyanazok, akik akkor szerepeltek, most is felmentek a színpadra, és előadták ugyanazt a jelenetet. Azt figyeltem meg, hogy némelyik régi simán törhetne valódi színészi babérokra. Olyan darab is volt, amit több generáció előadott. Ebben az esetben megmutattak egy éneklős részletet az első generációval videón, de hang nélkül, és a két szereplő felállt a színpadra, és ők énekeltek, a második generáció meg közben eljátszotta a jelenetet a színpad másik végén. Részünkről ezt is bőgéssel kísértük, a mellettem ülő jelenlegi harmadikos az egyenpólójában meg döbbenten nézett minket. Ezen elnevettem magam, mert tudom, hogy én is ilyen furán néztem bőgő felnőtteket ennyi idős koromban, amikor még nem értettem, miért megható, ha a videón hatéves kislányok énekelnek, míg a színpadon ott állnak ugyanazok a kislányok, csak mostanában múltak 21 évesek. Az egész pedig azzal zárult, hogy előbb az alapítótagok elénekelték a "Mindenik embernek a lelkében dal van" kezdetű dalt, majd az összes volt és jelenlegi tag felment a színpadra, alig fértek el, kaptak rózsát, kabalát, plusz a mai este meghívóját, és elénekelték az indulójukat.
Nagyon jó volt a szervezés, szuper ötleteket valósítottak meg szuperül, és végtelenül megható volt az egész. Ibolya néniről is volt fénykép az összeállításban, mert sokat dolgozott ő is ezzel a csapattal, ráadásul ez a zene ment az összeállítás alatt. A végén volt torta a tagoknak, stílusosan a címerállattal díszítve (na persze marcipánból). Nagyon jó volt ott lenni, nem is gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Gondoltam rá, hogy esetleg minden évben el kéne járni erre az eseményre, még ha nem is mindig van jubileum.
És akkor a végén a kedvenc gesztusom a művház előteréből (ahol egyébként gyönyörű szép, színvonalas, színes-szagos összeállítás volt látható a csapat 15 évéből fényképekkel, újságcikkekkel):
(Azok kedvéért, akik nem ismerték őket: Ibolya néni, Lázár Ervin, valamint az egyik alapítótag apukája. És az elején mindhárom mécses égett persze, de nekem csak eljövetelkor jutott eszembe fényképezni egyet.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése