Péntek
Amikor a kilencedikes diákom panaszkodott erre-arra, az jutott eszembe, milyen jól emlékszem én ezekre a konfliktusokra a saját életemből, hiszen nem is volt az olyan régen. Aztán zuhanyzás közben jöttem rá, hogy én kilencedikes pontosan tíz éve voltam. Ez azért ütött.
A tizenhat könyvből, ami a listán szerepel, hazahurcoltam ma négyet, és az a terv, hogy jövő péntekig elolvasom mindet, aztán hazahurcolok másik négyet, amit a következő héten olvasok el, satöbbi. Ez az első négy könyv összesen mintegy 1350 oldal, úgyhogy még nem tudom, mennyire reális a terv. Naponta 200 oldalt kéne olvasni ahhoz, hogy sikerüljön, és ez mind szakszöveg, ráadásul 1200 oldal mindjárt filozófia is, sírok. (Blankától meg ismét elnézést kérek :) ) Na jó, filozófia ugyan, de legalább magyarul. Amúgy Schlegel és Kant, ebből Kantot kicsit kedvelem. A többi, ami meg irodalomelmélet (azt is hogy szeretem...), angolul és németül lesz, ebből a némettől kicsit tartok. Majd meglátjuk. Ugyan azt mondta az oktató, nem kell komolyan venni, el ne olvassam mindet, csak jó lenne mégis mindegyiket átfutni, hátha akkor nem ér meglepetés a vizsgán.
Amikor Marcival sétálni voltam, még szerdán, a tölcsérfejével lecsapott egy ásványvizes palack kupakjára, és hosszú perceken át csócsálta. Már mindenki minket bámult, mert mikor szép szóra nem köpte ki, kicsit kiabáltam vele, mert féltem, hogy lenyeli, aztán a jó ég tudja, mi történik vele. Végül kb. öt percnyi harc után csak kihalásztam a szájából azt a kupakot, de teljesen lefáradtam. Tudom, tudom, majd amikor a gyerekem eszik meg minden hülyeséget, ami útjába akad, az milyen jó lesz, de azért ez se volt semmi. Aztán hazafelé úgy húzott, hogy alig bírtam lépést tartani vele, úgyhogy megálltam, megfogtam a tölcsért az álla alatt, magam felé fordítottam (fölfelé, "Na, add ide azt a tölcsérfejedet!"), közel hajoltam a kutya fejéhez, belenéztem a szemébe, és mondtam neki lassan, tagoltan: "Ne... húzz!" És akkor vagy egy percig nem húzott. Ki mondja, hogy a kutyák nem értelmesek? (Egyébként tündéri, és csak annyi van, hogy kölyök. Persze ettől még nem szép például elfogyasztani a gazdi díszpárnáját, de remélhetőleg gyorsan kinövi ezt a mindent megcsócsálós időszakot.)
Ilyen események vannak. Ja, volt utolsó órám is a hegyen, ahol néztünk filmet, kaptam tök jó ajándékokat (csokit, mécsest meg teát), és még egy-két utolsó beszólás is belefért a szűk költségvetésbe. Ezen amúgy nem kicsit ámultam.
Hallgató: "Ha én állítottam volna ezt a dolgozatot, sokkal nehezebb lett volna, nem ilyen könnyű, mint ez."
Én: "Hát, az volt benne, amit tanultunk a tanfolyamon."
Hallgató: "Hát, én azért tettem volna bele valami jó nehéz passzívot, ilyesmit."
Én: "Igen, az jó lett volna, csak azt nem ezen a tanfolyamon vettük."
Hallgató: "De igen."
Másik hallgató: "Nem. Különben is, az benne volt abban a tesztben, amit az egész könyvből írtunk."
Hallgató (ugyanaz, nézegeti a szövegalkotást a javításokkal): "Igen, ezért kéne ilyeneket írni a tanfolyamon, mert akkor kiderülnek a kis hibáink."
Én: "Írtunk is, nem is egyet, többek között erről a témáról is, házi feladat volt."
(Erre nagy csönd. Ez a hallgató az a hallgató, akinek 40 alkalomból körülbelül 4 alkalommal volt házija. Valószínűleg ez pont nem volt köztük.)
Na mindegy, nem akarok én panaszkodni, meg nem sértődtem meg, vagy ilyesmi, csak furcsának tartottam, hogy utolsó órán is muszáj megjegyezni, hogy ő mennyivel jobban csinálná az én munkámat. (Nem, nem cserélünk, az ő munkáját nagyon-nagyon nem kérem, csupa olyan tantárgy tudásanyaga kell hozzá, amit én nagyon utáltam, és nagyon nem tudok.) Amúgy a másik hallgató fedőnevű hallgató azt mondta, szeretné, ha ősszel is én tanítanám őket, ami jólesett, de majd ezt még átgondolom.
A tizenhat könyvből, ami a listán szerepel, hazahurcoltam ma négyet, és az a terv, hogy jövő péntekig elolvasom mindet, aztán hazahurcolok másik négyet, amit a következő héten olvasok el, satöbbi. Ez az első négy könyv összesen mintegy 1350 oldal, úgyhogy még nem tudom, mennyire reális a terv. Naponta 200 oldalt kéne olvasni ahhoz, hogy sikerüljön, és ez mind szakszöveg, ráadásul 1200 oldal mindjárt filozófia is, sírok. (Blankától meg ismét elnézést kérek :) ) Na jó, filozófia ugyan, de legalább magyarul. Amúgy Schlegel és Kant, ebből Kantot kicsit kedvelem. A többi, ami meg irodalomelmélet (azt is hogy szeretem...), angolul és németül lesz, ebből a némettől kicsit tartok. Majd meglátjuk. Ugyan azt mondta az oktató, nem kell komolyan venni, el ne olvassam mindet, csak jó lenne mégis mindegyiket átfutni, hátha akkor nem ér meglepetés a vizsgán.
Amikor Marcival sétálni voltam, még szerdán, a tölcsérfejével lecsapott egy ásványvizes palack kupakjára, és hosszú perceken át csócsálta. Már mindenki minket bámult, mert mikor szép szóra nem köpte ki, kicsit kiabáltam vele, mert féltem, hogy lenyeli, aztán a jó ég tudja, mi történik vele. Végül kb. öt percnyi harc után csak kihalásztam a szájából azt a kupakot, de teljesen lefáradtam. Tudom, tudom, majd amikor a gyerekem eszik meg minden hülyeséget, ami útjába akad, az milyen jó lesz, de azért ez se volt semmi. Aztán hazafelé úgy húzott, hogy alig bírtam lépést tartani vele, úgyhogy megálltam, megfogtam a tölcsért az álla alatt, magam felé fordítottam (fölfelé, "Na, add ide azt a tölcsérfejedet!"), közel hajoltam a kutya fejéhez, belenéztem a szemébe, és mondtam neki lassan, tagoltan: "Ne... húzz!" És akkor vagy egy percig nem húzott. Ki mondja, hogy a kutyák nem értelmesek? (Egyébként tündéri, és csak annyi van, hogy kölyök. Persze ettől még nem szép például elfogyasztani a gazdi díszpárnáját, de remélhetőleg gyorsan kinövi ezt a mindent megcsócsálós időszakot.)
Ilyen események vannak. Ja, volt utolsó órám is a hegyen, ahol néztünk filmet, kaptam tök jó ajándékokat (csokit, mécsest meg teát), és még egy-két utolsó beszólás is belefért a szűk költségvetésbe. Ezen amúgy nem kicsit ámultam.
Hallgató: "Ha én állítottam volna ezt a dolgozatot, sokkal nehezebb lett volna, nem ilyen könnyű, mint ez."
Én: "Hát, az volt benne, amit tanultunk a tanfolyamon."
Hallgató: "Hát, én azért tettem volna bele valami jó nehéz passzívot, ilyesmit."
Én: "Igen, az jó lett volna, csak azt nem ezen a tanfolyamon vettük."
Hallgató: "De igen."
Másik hallgató: "Nem. Különben is, az benne volt abban a tesztben, amit az egész könyvből írtunk."
Hallgató (ugyanaz, nézegeti a szövegalkotást a javításokkal): "Igen, ezért kéne ilyeneket írni a tanfolyamon, mert akkor kiderülnek a kis hibáink."
Én: "Írtunk is, nem is egyet, többek között erről a témáról is, házi feladat volt."
(Erre nagy csönd. Ez a hallgató az a hallgató, akinek 40 alkalomból körülbelül 4 alkalommal volt házija. Valószínűleg ez pont nem volt köztük.)
Na mindegy, nem akarok én panaszkodni, meg nem sértődtem meg, vagy ilyesmi, csak furcsának tartottam, hogy utolsó órán is muszáj megjegyezni, hogy ő mennyivel jobban csinálná az én munkámat. (Nem, nem cserélünk, az ő munkáját nagyon-nagyon nem kérem, csupa olyan tantárgy tudásanyaga kell hozzá, amit én nagyon utáltam, és nagyon nem tudok.) Amúgy a másik hallgató fedőnevű hallgató azt mondta, szeretné, ha ősszel is én tanítanám őket, ami jólesett, de majd ezt még átgondolom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése