Claude Magnier: Oscar
Ez a József Attila Színház új darabja, a szülinapomon mutatták be, mi kedden néztük meg Tomival. Bizony, bizony, ez ugyanaz a táskacserélgetős vígjáték, mint amiben Louis de Funes és Sylvester Stallone is főszerepet játszott. (Részemről én ez utóbbit ismerem, és nagyon szeretem, akárhányszor meg tudnám nézni. A másik megvan DVD-n, igyekszem majd időt keríteni rá, hogy azzal is megismerkedjek. Pl. húsvéti filmnek nem is lenne rossz. Hmm, hmm.)
A darab előtt rendhagyó módon az odajutást kell bemutatnom, mert bizony megér egy misét az is. Azzal kezdeném, hogy persze nem indultunk időben, tehát részben magunkra vethetünk. Kedden kb. délután 1-kor kigyulladt egy metrókocsi az Árpád hídnál, minek következtében az én Hősök teréről való 20 perces hazajutásom 40 percre nőtt, mert este 6-ig sem sikerült megoldani a helyzetet, a metrók kb. tíz percenként jártak és csiga lassan. Ehhez hozzájött, hogy Liza piszkálta a zokniját, ami alatt a sebe volt, ezért fel kellett rá szerelni a tölcsért, valamint Tominak nagyon nehezen ment az elkészülés és elindulás. De még így is elindultunk 18:25-kor, a metrónál Tomi 18:33-kor lyukasztotta ki a jegyét, a metró azonnal jött, tehát kb. 18:58-ra kellett volna a színházban lennünk. Ez ugyan nem egészen illő eljárás, de odaértünk volna. Ehhez képest a Deákig lépésben haladtunk, ott meg leszállítottak a metróról, hogy innen pótló. Bemondták hatszor, honnan megy a busz, egyszer sem lehetett érteni, mert recsegett-ropogott a hangszóró, és én a magam részéről csak azt hallottam, hogy úgy üvölt, hogy a dobhártyám beszakad, de egy szavát sem értettem. Végül megtaláltuk a megállót a totál feltúrt Károly körúton. Bent állt egy darab új típusú csuklós busz, még a tükrön is ember lógott, és a megállóban állt még legalább száz ember. Se közel, se távol nem volt nyoma sem újabb pótlónak. Tomi javasolta, adjuk fel, de egyrészt pénzbe került a jegy, nem is kevésbe, másrészt akartam látni az előadást. Így azt javasoltam, fogjunk taxit. Kb. öt perc gyaloglás után találtunk is egyet, ekkor volt 18:56. Azt mondta, esélytelen, hogy 10 perc alatt az Árpád hídnál legyünk, mivel dugó van, nem kicsi. Azért úgy döntöttünk Tomival, megpróbáljuk, hátha akkor is beengednek, mikor már megy az előadás, majd nagyon szégyelljük magunkat. A taxis vigasztalt minket, hogy nem kezdik azért olyan pontosan az előadást, meg hát csak beengednek, ne aggódjunk. Végül 19:04-kor állt meg a színház előtt, 19:05-kor a helyünkön ültünk, és a függöny 19:08-kor ment fel. A taxisnak örök hálánk, a BKV-nak meg azt, amit gondolok, hogy 7-8 óra alatt képtelenek megszervezni a metrópótlást, ez szégyen.
Na de akkor az előadásról, mert hát az volt az est lényege. A Sylvester Stallone-filmen ezek után látszik, hogy erősen újragondolt történet, mert a színdarabban például szó nincs maffiózókról. Egy szappangyáros a főszereplő, akit szorgos munkával próbál őrületbe kergetni a felesége, a lánya, az alkalmazottja, a szobalány meg a masszőr, mindezt egy délelőtt alatt. Fontos szerep jut még három egyforma táskának is: az egyikben ékszerek, a másikban bankjegyek, a harmadikban a szobalány fehérneműi lapulnak, és persze sosem az a táska van a színen, amelyikre szükség lenne. A szappangyáros a darab folyamán annyi nyugtatót vesz be, hogy én már komolyan aggódtam, végleg megnyugszik szegény, de aztán persze (szinte) minden jóra fordul, és még a leányát is sikerül férjhez adni, illetve hát mindkettőt, pedig az egyik nem is a lánya, miközben mégis. Szóval csupa-csupa kavarodás, félreértés, helyzetkomikum. Ennek ellenére a film nekem jobban tetszett. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a filmben a folyamatos zenei aláfestés felpörgeti az eseményeket, humorosabbá teszi azokat, míg a darabban kevésszer szólal meg a zene. A másik, hogy a színészek szerintem sokszor túljátszották a szerepüket, viccesebb lett volna pár jelenet, ha kevésbé játszanak. Mindenesetre az a két és fél óra, ameddig a darab tartott, valóban felhőtlen szórakozással telt el, és a végén hatalmas tapsot kapott a társulat. A végében egyébként az volt a jó, hogy nem a szokásos kijövünk, meghajlunk, kirohanunk, visszajövünk, és újra az egész még kétszer stílusban oldották meg, hanem kitaláltak neki egy külön koreográfiát, és még abban is voltak humoros jelenetek, tetszett. Mint ahogy az egész darab. Ha valakinek van kedve, tekintse meg az előadást, érdemes: http://www.jozsefattilaszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=81:oscar&catid=3:repertoar&Itemid=4
A darab előtt rendhagyó módon az odajutást kell bemutatnom, mert bizony megér egy misét az is. Azzal kezdeném, hogy persze nem indultunk időben, tehát részben magunkra vethetünk. Kedden kb. délután 1-kor kigyulladt egy metrókocsi az Árpád hídnál, minek következtében az én Hősök teréről való 20 perces hazajutásom 40 percre nőtt, mert este 6-ig sem sikerült megoldani a helyzetet, a metrók kb. tíz percenként jártak és csiga lassan. Ehhez hozzájött, hogy Liza piszkálta a zokniját, ami alatt a sebe volt, ezért fel kellett rá szerelni a tölcsért, valamint Tominak nagyon nehezen ment az elkészülés és elindulás. De még így is elindultunk 18:25-kor, a metrónál Tomi 18:33-kor lyukasztotta ki a jegyét, a metró azonnal jött, tehát kb. 18:58-ra kellett volna a színházban lennünk. Ez ugyan nem egészen illő eljárás, de odaértünk volna. Ehhez képest a Deákig lépésben haladtunk, ott meg leszállítottak a metróról, hogy innen pótló. Bemondták hatszor, honnan megy a busz, egyszer sem lehetett érteni, mert recsegett-ropogott a hangszóró, és én a magam részéről csak azt hallottam, hogy úgy üvölt, hogy a dobhártyám beszakad, de egy szavát sem értettem. Végül megtaláltuk a megállót a totál feltúrt Károly körúton. Bent állt egy darab új típusú csuklós busz, még a tükrön is ember lógott, és a megállóban állt még legalább száz ember. Se közel, se távol nem volt nyoma sem újabb pótlónak. Tomi javasolta, adjuk fel, de egyrészt pénzbe került a jegy, nem is kevésbe, másrészt akartam látni az előadást. Így azt javasoltam, fogjunk taxit. Kb. öt perc gyaloglás után találtunk is egyet, ekkor volt 18:56. Azt mondta, esélytelen, hogy 10 perc alatt az Árpád hídnál legyünk, mivel dugó van, nem kicsi. Azért úgy döntöttünk Tomival, megpróbáljuk, hátha akkor is beengednek, mikor már megy az előadás, majd nagyon szégyelljük magunkat. A taxis vigasztalt minket, hogy nem kezdik azért olyan pontosan az előadást, meg hát csak beengednek, ne aggódjunk. Végül 19:04-kor állt meg a színház előtt, 19:05-kor a helyünkön ültünk, és a függöny 19:08-kor ment fel. A taxisnak örök hálánk, a BKV-nak meg azt, amit gondolok, hogy 7-8 óra alatt képtelenek megszervezni a metrópótlást, ez szégyen.
Na de akkor az előadásról, mert hát az volt az est lényege. A Sylvester Stallone-filmen ezek után látszik, hogy erősen újragondolt történet, mert a színdarabban például szó nincs maffiózókról. Egy szappangyáros a főszereplő, akit szorgos munkával próbál őrületbe kergetni a felesége, a lánya, az alkalmazottja, a szobalány meg a masszőr, mindezt egy délelőtt alatt. Fontos szerep jut még három egyforma táskának is: az egyikben ékszerek, a másikban bankjegyek, a harmadikban a szobalány fehérneműi lapulnak, és persze sosem az a táska van a színen, amelyikre szükség lenne. A szappangyáros a darab folyamán annyi nyugtatót vesz be, hogy én már komolyan aggódtam, végleg megnyugszik szegény, de aztán persze (szinte) minden jóra fordul, és még a leányát is sikerül férjhez adni, illetve hát mindkettőt, pedig az egyik nem is a lánya, miközben mégis. Szóval csupa-csupa kavarodás, félreértés, helyzetkomikum. Ennek ellenére a film nekem jobban tetszett. Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy a filmben a folyamatos zenei aláfestés felpörgeti az eseményeket, humorosabbá teszi azokat, míg a darabban kevésszer szólal meg a zene. A másik, hogy a színészek szerintem sokszor túljátszották a szerepüket, viccesebb lett volna pár jelenet, ha kevésbé játszanak. Mindenesetre az a két és fél óra, ameddig a darab tartott, valóban felhőtlen szórakozással telt el, és a végén hatalmas tapsot kapott a társulat. A végében egyébként az volt a jó, hogy nem a szokásos kijövünk, meghajlunk, kirohanunk, visszajövünk, és újra az egész még kétszer stílusban oldották meg, hanem kitaláltak neki egy külön koreográfiát, és még abban is voltak humoros jelenetek, tetszett. Mint ahogy az egész darab. Ha valakinek van kedve, tekintse meg az előadást, érdemes: http://www.jozsefattilaszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=81:oscar&catid=3:repertoar&Itemid=4
Megjegyzések
Megjegyzés küldése