Marci
Kedden reggel tízre elmentünk érte az Illatos útra. Nagyon örült mindhármunknak, nagyon izgatott volt, nagyon akart velünk jönni. Kapott egy csomó papírt, microchipet, kinyomták a bűzmirigyét, és Marci lett a neve. Nagyon vidáman szaladgált jobbra-balra, és amíg Tomi anyukája intézte a papírokat (mivel Marci az ő kutyája lett), addig Marci körbesétáltatott a telepen. Nem nagyon mertem ellenkezni, mert ha csak kicsit is húztam rajta, azonnal fuldokolni kezdett a hülye fojtónyakörvtől, amit az előző gazdája rárakott.
Amikor kiértünk a telep elé, kiderült, hogy továbbra sem hajlandó kocsiba szállni magától, úgy kell berakni. Az első utunk az állatorvosunkhoz vezetett, aki azt mondta, jól néz ki a kutya, láthatólag semmi baja. Igaz, kiharapdálta egy kis részen a szőrét, de már nincs benne az élősködő, és kiharapdálta a herezacskóját is, de arra meg kapott krémet. Most egy hétig figyelni kell, hogy ne hányjon, ne legyen hasmenése, ne legyen taknyos, mert ezek a szopornyica tünetei, amit az Illatos úti kutyák el szoktak kapni, még annak ellenére is, hogy bekerülésükkor azonnal kapják az ellene való oltást. Marci mindent hagyott, semmiért nem tiltakozott, sőt az orvos nyakába borult, amint felkerült a vizsgálóasztalra. Állítólag magasságra már nem fog nőni, de hízhat még 1-2-3 kilót (eléggé le van fogyva szegény). Az orvos búcsúzáskor a következőt mondta Marcinak: “Jó helyre kerültél, tökfej.” Egészen meghatódtam ezen.
Az orvostól a kisállatáruházba siettünk. A kutya ismét nem volt hajlandó beszállni a kocsiba, viszont amint odaértünk az áruházhoz, elhányta magát. Úgy néz ki, még kevésbé bírja a gyomra a kocsikázást, mint Lizáé fiatalon. Mikor kiszálltunk, Tomi bement a Tescóba papírtörlőért, hogy le lehessen tisztítani az üléstakarót, amit direkt a hányásra számítva pakoltunk Marci alá. Eközben mi hárman kint álltunk a kocsi mellett. Marci eleinte mindenkihez oda akart futni, aztán később mellettünk ült, végül felugrott Tomi anyukájára, átkulcsolta az egyik kezét a két mellső mancsával, és nem volt hajlandó elengedni, míg Tomi vissza nem jött, sőt a fejét is odadugta hozzá. Valószínűleg erős élmény még neki, hogy elhagyták, és úgy van vele, hogy többet nem téveszti szem elől a gazdáját, ha már lett neki olyan.
Mind a négyen bementünk a Fressnapfbe, mert kutyáknak is szabad a belépés. Mindent alaposan megnéztünk, Marciról kiderült, hogy jól megvan más kutyákkal is – egy kislányt egyenesen örökbe szeretett volna fogadni. Kapott végül hámot, hogy a fojtója mehessen a kukába, a hámhoz illő pórázt, kaját, kosarat, játékot.
Hazafelé aztán két adag hányást is sikerült termelni kb. tíz perc alatt. Aztán jött az új otthon megismerése és a beilleszkedés. Aprólékosan átvizsgálta a lakást, minden sarokba benézett. A kosárra nem jött rá, mire jó, de mikor eljöttünk Tomival, azt is felfedezte. A játékainak örült, sokat vakartatott, és akkor evett csak, amikor a telepen szokott, pedig a hazaéréskor azonnal kapott a tálkájába kaját. Szeret ölbe ülni és bújni, és nagyon szereti a simogatást.
Amikor eljöttünk, állítólag nagyon röviden nyafizott kicsit, aztán követte a gazdája minden lépését egész nap. Este, amikor eljött a séta ideje, nem volt hajlandó kilépni az utcára, és amikor séta után a gazdi lefeküdt, mert szédült, akkor Marci odaült mellé, megfogta a karját, és nem engedte el. Úgy tűnik, nagyon ragaszkodó kiskutya lesz belőle, és eddig még nagyon jó volt, semmi szabályelleneset nem csinált. Remélem, ez így is marad, és nem szokik rá a rágcsálásra-csócsálásra.
Amikor kiértünk a telep elé, kiderült, hogy továbbra sem hajlandó kocsiba szállni magától, úgy kell berakni. Az első utunk az állatorvosunkhoz vezetett, aki azt mondta, jól néz ki a kutya, láthatólag semmi baja. Igaz, kiharapdálta egy kis részen a szőrét, de már nincs benne az élősködő, és kiharapdálta a herezacskóját is, de arra meg kapott krémet. Most egy hétig figyelni kell, hogy ne hányjon, ne legyen hasmenése, ne legyen taknyos, mert ezek a szopornyica tünetei, amit az Illatos úti kutyák el szoktak kapni, még annak ellenére is, hogy bekerülésükkor azonnal kapják az ellene való oltást. Marci mindent hagyott, semmiért nem tiltakozott, sőt az orvos nyakába borult, amint felkerült a vizsgálóasztalra. Állítólag magasságra már nem fog nőni, de hízhat még 1-2-3 kilót (eléggé le van fogyva szegény). Az orvos búcsúzáskor a következőt mondta Marcinak: “Jó helyre kerültél, tökfej.” Egészen meghatódtam ezen.
Az orvostól a kisállatáruházba siettünk. A kutya ismét nem volt hajlandó beszállni a kocsiba, viszont amint odaértünk az áruházhoz, elhányta magát. Úgy néz ki, még kevésbé bírja a gyomra a kocsikázást, mint Lizáé fiatalon. Mikor kiszálltunk, Tomi bement a Tescóba papírtörlőért, hogy le lehessen tisztítani az üléstakarót, amit direkt a hányásra számítva pakoltunk Marci alá. Eközben mi hárman kint álltunk a kocsi mellett. Marci eleinte mindenkihez oda akart futni, aztán később mellettünk ült, végül felugrott Tomi anyukájára, átkulcsolta az egyik kezét a két mellső mancsával, és nem volt hajlandó elengedni, míg Tomi vissza nem jött, sőt a fejét is odadugta hozzá. Valószínűleg erős élmény még neki, hogy elhagyták, és úgy van vele, hogy többet nem téveszti szem elől a gazdáját, ha már lett neki olyan.
Mind a négyen bementünk a Fressnapfbe, mert kutyáknak is szabad a belépés. Mindent alaposan megnéztünk, Marciról kiderült, hogy jól megvan más kutyákkal is – egy kislányt egyenesen örökbe szeretett volna fogadni. Kapott végül hámot, hogy a fojtója mehessen a kukába, a hámhoz illő pórázt, kaját, kosarat, játékot.
Hazafelé aztán két adag hányást is sikerült termelni kb. tíz perc alatt. Aztán jött az új otthon megismerése és a beilleszkedés. Aprólékosan átvizsgálta a lakást, minden sarokba benézett. A kosárra nem jött rá, mire jó, de mikor eljöttünk Tomival, azt is felfedezte. A játékainak örült, sokat vakartatott, és akkor evett csak, amikor a telepen szokott, pedig a hazaéréskor azonnal kapott a tálkájába kaját. Szeret ölbe ülni és bújni, és nagyon szereti a simogatást.
Amikor eljöttünk, állítólag nagyon röviden nyafizott kicsit, aztán követte a gazdája minden lépését egész nap. Este, amikor eljött a séta ideje, nem volt hajlandó kilépni az utcára, és amikor séta után a gazdi lefeküdt, mert szédült, akkor Marci odaült mellé, megfogta a karját, és nem engedte el. Úgy tűnik, nagyon ragaszkodó kiskutya lesz belőle, és eddig még nagyon jó volt, semmi szabályelleneset nem csinált. Remélem, ez így is marad, és nem szokik rá a rágcsálásra-csócsálásra.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése