Teljesítés

Kitakarítottam. Főztem ratatouille-t spagettivel, és finom lett. Fordítottam. Még nem olvastam, de lehet, hogy fogok, mindjárt megyek fürdeni, és majd a kádban. Nem jutottam el az edzőterembe, miután a du. 1 és 3 közötti idő valahogy eltűnt valami fekete lyukban, így nem tudtam 4-re edzeni menni, mert akkor még csak a főzésnél tartottam. Tényleg fekete lyukra gyanakszom, mert közben semmit nem csináltam, annyi történt, hogy bejöttem, ránéztem az órára, ami 1-et mutatott, kimentem, ott is ránéztem az órára, az is 1-et mutatott, elrohantam vásárolni, semmivel nem töltöttem több időt a boltban, mint szoktam, és legfeljebb 20 percet szoktam, és mire hazajöttem, 3 óra volt, pedig nem mentem sehova máshova, csak a boltba. Nem értem az egészet, és őszintén szólva kicsit ijesztő is. Viszont pilateseztem, és nem is emlékeztem már, hogy ez ilyen nehéz. Folyton mondta a pasi, hogy minden tök laza még ebben a hihetetlenül kicsavart pózban is, csak a has feszül, nekem meg közben gúvadt a szemem és majd letört a nyakam, mire a pasi megismételte, hogy mindenünk laza, különösen az arcunk és a nyakunk, és ezt eléggé viccesnek találtam. Nem baj, majd megint formába jövök. Van közte egy olyan gyakorlat, amire úgy emlékszem, hogy meg tudtam csinálni, amikor pilatesezni jártam a Nyugatihoz, úgyhogy tiszta szégyen, hogy most meg nem sikerült, csak kétszer az összesen kb. húsz lehetőségből. A barátnőimnek is írtam emileket, már csak egy van hátra.

Összességében sikeresnek minősítem a napot, pedig a kelést nagyon elszúrtam, 9 helyett csak fél 11-kor bírtam kimászni az ágyból. Ebből egyébként lehet még baj, amikor jövő héten újraindulnak a reggel fél 8-as csoportjaim. Belegondolni se jó egyelőre, brr.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai