Sosem fog elfogyni az a rengeteg sütemény, amit karácsonyra sütöttünk és kaptunk, pedig én szorgalmasan sütit reggelizek minden nap.

Álmomban meghalt az egyik volt osztálytársam, és nagyon szomorú látvány volt, ahogy a családja kipakolta a házát, aztán leültek a halotti torhoz. Nem tudom, miért álmodom ilyeneket, amikor még csak nem is ettem pacalt lefekvés előtt.

Liza kapott étrend-kiegészítőt, mellé ajándékba egy kis cipőt nassnak. A cipőt eleinte csak nyalogatta, aztán este nekiesett a cipőfűzőnek. Nagy harc volt, de a kutya győzött.



Ugyanez a kutya mostanában valamiért nem szereti azt az útvonalat, amin sétálni szoktam vele. Tegnapelőtt a harmadánál megállt, visszafelé tekintgetett, és amikor nem rántottam a pórázán, óvatosan rám sandított, majd megfordult és hazaügetett. Tegnap egyenesen nem volt hajlandó a szokott irányba indulni, de az ellenkező irányt választva becsülettel legyalogolt egy jóval hosszabb túrát, mint amekkora a megszokott útvonalunk.

Még mindig ugyanez a kutya tegnapelőtt bebizonyította, mennyire okos és szófogadó. Adtam neki ebédet, de vagy nem mondtam, hogy az övé, vagy nem hallotta. Kijöttem az előszobába, pakoltam valamit, amikor is arra lettem figyelmes, hogy Liza körbeszaglássza a tálját, aztán kihátrál a konyhából, odajön hozzám, leül elém, és várja az engedélyt. Amint azt mondtam, hogy az övé, azonnal visszarohant, és felfalta az ebédjét. Ilyen jó kutya.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai