Mese a rövidtávú memóriá(m)ról
A házban lakik a legendás részeg zenész, akit még senki nem látott józanul. Én meg még sehogy, pedig két és fél éve itt lakunk. Aztán a héten valamelyik este megtört a jég, ezt meséltem el Tominak a következő módon.
- Képzeld, már tudom, ki a részeg zenész! Tegnap jöttem haza...
Tomi itt csendre intett, mert a mondatommal párhuzamosan tárcsázott, és mire idáig értem a történetben, már el is érte azt, akit hívott. Kb. három perc múlva letette a telefont.
- Miről is beszéltem? Valamit elkezdtem mesélni, csak közben telefonáltál, és most nem tudom, mi volt az.
- A részeg zenész.
(Őszinte megrökönyödéssel az arcomon) - Micsodaaa?
- Tudod, ki a részeg zenész.
- Milyen részeg zenész?
- Te mondtad az előbb, hogy tudod, ki a részeg zenész. Le sem tagadhatnátok egymást anyukáddal.
Itt én röhögőgörcsöt kaptam, olyan abszurd volt, hogy 3 perc alatt csontra elfelejtsem, aminek az elmesélésére előző este óta készültem. Az utolsó mondathoz meg csak annyit, hogy anyák és lányaik szenzációsan egyformák tudnak lenni, én például alig bírtam magamba fojtani a jókedvem, amikor bebizonyosodott számomra, hogy Réka is pontos mása a saját anyukájának, meg én is az enyémnek. (Volt ugyanis egy hasonló performanszunk együtt, ahol én a rövidtávú memóriát, ő meg a metaforák véletlenül szó szerint értését mutatta be.)
- Képzeld, már tudom, ki a részeg zenész! Tegnap jöttem haza...
Tomi itt csendre intett, mert a mondatommal párhuzamosan tárcsázott, és mire idáig értem a történetben, már el is érte azt, akit hívott. Kb. három perc múlva letette a telefont.
- Miről is beszéltem? Valamit elkezdtem mesélni, csak közben telefonáltál, és most nem tudom, mi volt az.
- A részeg zenész.
(Őszinte megrökönyödéssel az arcomon) - Micsodaaa?
- Tudod, ki a részeg zenész.
- Milyen részeg zenész?
- Te mondtad az előbb, hogy tudod, ki a részeg zenész. Le sem tagadhatnátok egymást anyukáddal.
Itt én röhögőgörcsöt kaptam, olyan abszurd volt, hogy 3 perc alatt csontra elfelejtsem, aminek az elmesélésére előző este óta készültem. Az utolsó mondathoz meg csak annyit, hogy anyák és lányaik szenzációsan egyformák tudnak lenni, én például alig bírtam magamba fojtani a jókedvem, amikor bebizonyosodott számomra, hogy Réka is pontos mása a saját anyukájának, meg én is az enyémnek. (Volt ugyanis egy hasonló performanszunk együtt, ahol én a rövidtávú memóriát, ő meg a metaforák véletlenül szó szerint értését mutatta be.)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése