Megint Hull High

Végignéztem. Csak kilenc részből áll, valamiért nem folytatták. Kicsit nyomi így a vége, hogy semmiféle lezárása nincs a történetnek, elszomorodtam tőle.

Az az érdekes, hogy csak az első és a kilencedik részre emlékszem gyerekkoromból, pedig biztos, hogy mindet láttam. Fura ez, nem tudom, mi lehet az oka. A youtube-on egyébként amerikaiak is kommentelik a sorozatot, mind azt kéri, hogy valaki írjon hozzá feliratot, vagy legalább mondja meg, honnan lehetne megszerezni az eredetit, ugyanis a feltöltőnek csak magyarul van meg, tévéből felvéve.

Minden szereplőnek utánanéztem, mert ezt én már csak így szoktam. 20 éve forgatták a sorozatot, úgyhogy gondoltam, különösen érdekes lesz a kutatás. Senkiből nem lett igazán nagy színész, van, aki már 12 éve nem kapott szerepet (vagy csak nem került fel az imdb-re, ki tudja), és ketten meghaltak azóta. Az egyik tanár, akinek az óráját az első és az utolsó részben mutatják, és valószínűleg újságírást oktat, 2001-ben halt meg 55 évesen. Roy Brocksmith volt a neve.



A másik, aki már nem él, Cody, a padláson lakó, végtelenül jóképű srác. Harold Pruettnek hívták. Amikor a sorozat ment, 21 éves volt, végül 32 évesen halt meg heroin túladagolásban.



Szóval a lényeg, hogy nagyon tetszett az összes rész, olyan jó kis paródia, és nagyon sajnálom, hogy megálltak kilenc résznél, azt is úgy, hogy nem zárták le a történetet.

Megjegyzések

  1. Itt meg első látásra felismertem, hogy ez a kocka meg a Total Recall - Az emlékmásból van. :) (Aki szerint a Mátrix egy eredeti alapötletű, fantáziadús és fordulatos alkotás, nézze meg inkább ezt.)

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok :) Én el sem gondolkodtam, miből lehet, viszont nem is jöttem volna rá soha, mert az említett filmet nem is ismerem :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gumimacik utoljára

Az utolsó hónapom

Gárdonyi Géza: Isten rabjai