Holnapi terv és mai történések
Mivel még csak két óra van, és hulla vagyok, holnap fogom rendbe pakolni és újra feliratozni a 220 képet, amit a Picasa volt kedves teljesen random sorrendben, felirat nélkül feltölteni, úgyhogy addig ne nézegessétek, felirattal sokkal jobb lesz. (A Facebookon már rendet raktam, ott már nyugodtan nézegethetitek, ha érdekel benneteket.) Továbbá holnap fogom megírni a beszámoló első adagját, valamint lesz egy jelszavas bejegyzés, amihez jelszót igényelni természetesen lehet (mert nem azért zárom be ezeket, hogy csak pár ember lássa, hanem azért, hogy pár ember ne lássa, még akkor se, ha véletlenül idetévedne). Mindezek közben/mellett/után írok egy tanfolyamtervet, valamint talán sikerül eljutni a Pompeii útikönyvecske végére - eléggé gyorsan haladok vele, csak nagyon könnyen leragadok fél órákra, ha olyan építészeti/művészettörténeti kifejezéshez érek, aminek nemcsak nem tudom a magyar megfelelőjét, de még csak nem is értem, mire gondolt, aki leírta. Mint említettem, a művészettörténet és környéke nagyon csúnyán nem erősségem, pedig anyu hogy szereti, és milyen sokat tud róla, és milyen sokat mesélt is róla nekem.
Mindemellett megfürdettem ma Lizát, aki ugyan nagyon sírt öt perc után, hogy vegyem már ki, sőt kipattanással is kísérletezett (emberi léptékkel mérve 120 éves nénikéről beszélünk, mégis majdnem összejött neki, mekkorát csattant volna fejjel előre a járólapon), de ettől még egészen késő estig megvolt lihegés nélkül, úgyhogy amíg meleg van, kétnaponta fürdik. Mármint a szombati lehűlés utáni újabb kánikulában is. Itt jegyezném meg, hogy a hölgy annyira hozzászokott, hogy anyu cipeli a seggét lépcsőn le, lépcsőn fel (otthon ilyet még nem tapasztalt, dehát a jót könnyű megszokni), hogy a kocsiba való beszálláskor betette a mellső mancsait, majd nulla darab próbálkozás után a mellette álló anyura nézett, és a szeme azt mondta: "Most már beemelhetsz a kocsiba, gazdi." Nem emelte be, mert hát ugye a lustaságnak is vannak határai, úgyhogy küzdjön csak, be tud szállni egyedül.
Reggel elmentem anyuval a fogorvoshoz a 3/4 8-as időpontra, amit Tomi anyukája kerített nekem, míg nyaraltunk, és vittem a laptopot is meg CD-n a két hetes röntgent. A rendkívül szimpatikus, kedves és mosolygós orvos megnézte a röntgent, mondta, hogy ühüm, ez vízszintesen nő. Utána belenézett a számba, mondta, hogy ühüm, ez lyukas is. Aztán mondta, hogy ezt ki kell szedni, de ebbe most nem kezd bele, mert ez egy komoly műtét, kérjek időpontot a műtétre az asszisztensnél. Kaptam is két hét múlva csütörtökre. Mindenesetre megvan a dolognak az az előnye, hogy anyu ma sem aludta ki magát, én viszont nyertem egy hétvégét, amikor még tudok békében fordítani anyuéknak, mert nem a felduzzadt képem köt le. Olyan szempontból kevésbé előnyös, hogy ma túleshettem volna ezen, ami jó lett volna, mert nagyon félek mindenféle műtéttől, és így van további két hetem félni. Lényeg a lényeg, lehetne máshogy, de nem rossz így sem, ahogy most van. Miután hazaértem, mostam, fordítottam, képeket válogattam, képeket újrafeliratoztam a félresiklott feltöltés után, kiviteleztem az előbbiekben már tárgyalt kutyafürdetést, kádat sikáltam, halkaját vettem, teregettem, leszedtem, mosogattam, az utolsó apróságokat is elpakoltam a bőröndökből, és most úgy érzem, elég tevékeny napom volt, bár van, aki nem így érzi, és megjegyzéseket is tett halogató mivoltomra (miközben ma például semmit nem halogattam, hacsak nem a napszúrást).
Holnap tehát intézem még a dolgaimat, vasárnap át akarok menni anyuékhoz praktikus információkat és tanácsokat megosztani, aztán hétfőn erre ráerősítünk Tomival együtt, majd kedden 3-kor kelés, mert 6-kor indul a gépük. Apu követte a neten a gépünk útját, végig figyelte a radarképet, én azonban ezt nem fogom megtenni, helyette inkább megvárom az első estét, amikor is várhatóan SMS-t küldenek. Kell a fenének a plusz izgalom.
Akkor most, hogy már 2:10 van, lefekszem aludni.
Mindemellett megfürdettem ma Lizát, aki ugyan nagyon sírt öt perc után, hogy vegyem már ki, sőt kipattanással is kísérletezett (emberi léptékkel mérve 120 éves nénikéről beszélünk, mégis majdnem összejött neki, mekkorát csattant volna fejjel előre a járólapon), de ettől még egészen késő estig megvolt lihegés nélkül, úgyhogy amíg meleg van, kétnaponta fürdik. Mármint a szombati lehűlés utáni újabb kánikulában is. Itt jegyezném meg, hogy a hölgy annyira hozzászokott, hogy anyu cipeli a seggét lépcsőn le, lépcsőn fel (otthon ilyet még nem tapasztalt, dehát a jót könnyű megszokni), hogy a kocsiba való beszálláskor betette a mellső mancsait, majd nulla darab próbálkozás után a mellette álló anyura nézett, és a szeme azt mondta: "Most már beemelhetsz a kocsiba, gazdi." Nem emelte be, mert hát ugye a lustaságnak is vannak határai, úgyhogy küzdjön csak, be tud szállni egyedül.
Reggel elmentem anyuval a fogorvoshoz a 3/4 8-as időpontra, amit Tomi anyukája kerített nekem, míg nyaraltunk, és vittem a laptopot is meg CD-n a két hetes röntgent. A rendkívül szimpatikus, kedves és mosolygós orvos megnézte a röntgent, mondta, hogy ühüm, ez vízszintesen nő. Utána belenézett a számba, mondta, hogy ühüm, ez lyukas is. Aztán mondta, hogy ezt ki kell szedni, de ebbe most nem kezd bele, mert ez egy komoly műtét, kérjek időpontot a műtétre az asszisztensnél. Kaptam is két hét múlva csütörtökre. Mindenesetre megvan a dolognak az az előnye, hogy anyu ma sem aludta ki magát, én viszont nyertem egy hétvégét, amikor még tudok békében fordítani anyuéknak, mert nem a felduzzadt képem köt le. Olyan szempontból kevésbé előnyös, hogy ma túleshettem volna ezen, ami jó lett volna, mert nagyon félek mindenféle műtéttől, és így van további két hetem félni. Lényeg a lényeg, lehetne máshogy, de nem rossz így sem, ahogy most van. Miután hazaértem, mostam, fordítottam, képeket válogattam, képeket újrafeliratoztam a félresiklott feltöltés után, kiviteleztem az előbbiekben már tárgyalt kutyafürdetést, kádat sikáltam, halkaját vettem, teregettem, leszedtem, mosogattam, az utolsó apróságokat is elpakoltam a bőröndökből, és most úgy érzem, elég tevékeny napom volt, bár van, aki nem így érzi, és megjegyzéseket is tett halogató mivoltomra (miközben ma például semmit nem halogattam, hacsak nem a napszúrást).
Holnap tehát intézem még a dolgaimat, vasárnap át akarok menni anyuékhoz praktikus információkat és tanácsokat megosztani, aztán hétfőn erre ráerősítünk Tomival együtt, majd kedden 3-kor kelés, mert 6-kor indul a gépük. Apu követte a neten a gépünk útját, végig figyelte a radarképet, én azonban ezt nem fogom megtenni, helyette inkább megvárom az első estét, amikor is várhatóan SMS-t küldenek. Kell a fenének a plusz izgalom.
Akkor most, hogy már 2:10 van, lefekszem aludni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése